Megtévesztés miatt bírságolták százmilliókra a Magyar Telekomot

Megosztás

350 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) Magyar Telekom. A Versenyhivatal szerint a vállalat megtévesztette a fogyasztókat a 2018. február 1. és 2018. március 31. között futott „Most generáció” kampányban, írja az MTI.

A GVH szerint azzal, hogy a Telekom maximális sebességről beszélt a kampányban, azt sugallták, hogy a fogyasztóknak a lehető legnagyobb sebességet biztosítják a hálózaton, miközben azt valójában csak egy szűkebb előfizetői kör érhette el.

A hivatal szerint a fogyasztók a reklámok alapján nem tudhatták, hogy a maximális sebesség csak egy általános, a szolgáltatás gyorsaságára vonatkozó, szubjektíven értelmezendő ígéret, és megalapozottan gondolhattak arra, hogy a Magyar Telekom a technikailag lehetséges leggyorsabb internetezést ígéri hálózatán.

A bírságot feltételesen szabják ki, vagyis ha a Telekom kompenzálja a fogyasztóit, akkor egy részét nem kell megfizetniük.

A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy a társaság a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést viszont nem ismerik el, és felajánlották az érintettek kompenzálását – írta a 444.hu.

Megosztás

Related posts