Beperelték az MTI-t

Megosztás

A Helsinki Bizottság közleményben jelezte, hogy beperli a Magyar Távirati Irodát, hogy kiderüljön, a hírügynökség vagy Csuka Tamás nem mond igazat a lelkész vasárnap elhangzott beszédét illetően.

Csuka Tamás a kismarosi katolikus templomban tartott ünnepi szentmise után azt mondta, hogy a Helsinki Bizottság gyufásdobozokban csótányokat csempész a fogvatartottaknak a váci fegyházba, hogy ezzel bizonyíthassák a felhergelt rabok a cellák embertelen viszonyait.

A nyugalmazott váci református tábori lelkész hétfőn már azt állította, az MTI kiforgatta a szavait.

Az Indexnek már azt mondta, „a dörzsölt és minden hájjal megkent elítéltek egymásnak adogatták a dobozba a poloskát meg a csótányt, amikor tudták, hogy jön a körülmények ellenőrzésére a Helsinki Bizottság, hogy “eljátszhassák nekik, hogy itt milyen rosszak a körülmények”, elmondása szerint ő pont hogy védte a szervezet.

Itt valaki hazudik. Hogy kiderülhessen a teljes igazság, ki hazudik, ki sértette meg a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, mi az MTI-t fogjuk beperelni. A jogcím: jó hírnév megsértése valótlan tény híresztelése útján

– írta a Helsinki Bizottság.

hvg.hu

Megosztás

Related posts