Kémkedéssel vádolnak egy német-magyar állampolgár diplomatát

Megosztás

Három személy, egy volt német nagykövet, valamint két lobbista ellen folytatnak vizsgálatot Németországban, azzal vádolják őket, hogy hazájukról és az EU-ról szolgáltattak ki információkat Kínának.

A német hatóságok megerősítették a nyomozásról szóló híreket és közölték, Berlinben, Baden-Würtenbergben és Bajorországban, valamint Brüsszelben is átkutattak lakásokat és irodákat. „A három személy közül kettő magáncégek kereskedelmi titkait adta át a kínai kémszervezeteknek, míg a harmadik személy készséget mutatott az együttműködésre” – írta a kémügyről elsőként beszámoló Der Spiegel.

A cseh Hospodárske noviny (HN) szerint Gerhard Sabathilról, a konzervatív CDU tagjáról van szó. A HN szerint Sabathil jó kapcsolatban volt azokkal a párttársaival, akik vezető tisztségeket töltöttek be az Európai Unióban. A Politico szerint a vádlottak tagadják bűnösségüket. Az EUTOP lobbiszervezet  – Sabathil itt helyezkedett el 2017-ben – weboldalán olvasható életrajzból derül ki, hogy a diplomata magyar állampolgárságot is szerzett. Itt olvasható az is, hogy Sabathil nem egyszerű diplomata volt, az Európai Bizottságban a versenypolitikai és iparpolitikai területeken is töltött be magas rangú tisztségeket, mielőtt 2011-ben az uniós külügyi szolgálathoz szegődött volna. 2015-től pedig egy ideig ő volt az EU felelőse a Kelet-Ázsiával és a csendes-óceáni térséggel való kapcsolattartásért, majd Szöulba nevezték ki EU-nagykövetnek.

hvg.hu

Megosztás

Related posts