Tömegoszlatási bemutató, fegyveres ismerkedés, terrorelhárítás Miskolcon

Megosztás

A valóságban nem túl barátságosan hangző fogalmakkal, bevetési és kutyás bemutatóval, fegyverekkel, önvédelemmel, terrorelhárítással, bűn- és baleset-megelőzési bemutatóval próbáltak kedvet csinálni a leendő rendészeti szakgimnáziumi hallgatóknak az intézmény nyílt napján – tudósított a minap.

Ismét megnyitotta kapuit a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, hogy a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok bepillantást nyerhessenek a szakma mindennapjaiba. Továbbá testközelből láthattak bevetési és kutyás bemutatót, megtekinthették a lőteret, de megismerkedhettek a fegyverekkel is épp úgy, mint a közlekedési szakterülettel. Ugyanakkor a Terrorelhárítási Központ technikai eszközbemutatóján is részt vehettek, és kipróbálhatták a „Faltörő kos” akadálypályát is, valamint a szakemberek részletes tájékoztatót tartottak a jelentkezés feltételeiről, és az egészségi állapottal kapcsolatos elvárásokról.

A szakképzési törvény januári változásai a rendészeti szakgimnázium képzéseit is érintik: szeptembertől a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium is technikum lesz. A tervek szerint elindul egy gyakorlatorientáltabb felnőttképzés is az iskolában, amiről az intézmény igazgatója tájékoztatta az érdeklődőket az iskola nyílt napján.

Bagi István, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója a Miskolc Televíziónak beszélt arról először, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság szeretne egy „rapidabb” képzést is, ami sokkal inkább a gyakorlatot helyezi előtérbe, amelyet felnőttképzés keretében tudnak majd ők is és a többi oktatási intézmény is végezni. Itt azokra a legjellemzőbb intézkedéstípusokra készítik fel a jelentkezőket, amivel egy járőr a leggyakrabban találkozik közterületen.

Szeptembertől csaknem 500 elsőéves nappali tagozatos diákot vár a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, a felnőttképzésben pedig nincs létszámlimit. A 2020 szeptemberében induló képzésre február 19-ig lehet leadni a jelentkezést.

A Rendészeti Szakgimnázium másfél- és kétéves nappali képzéseket kínál. A kétéves képzésre azok jelentkezhetnek, akik rendelkeznek érettségi vizsgával, és a további felvételi kritériumoknak is megfelelnek. A másféléves képzésre azok jelentkezését várják, akik a rendészet és közszolgálat ágazati képzésben fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek tantárgyat tanultak, rendészet ismeretek szakmai érettségi vizsgát tettek és megfelelnek a további felvételi kritériumoknak.

A programok számukra még csak látványos bemutatók, ám a rendőri hivatás mindennapjainak szerves részét képezik. Az iskola pályaválasztási programjára mintegy kétszáz fiatal volt kíváncsi

Megosztás

Related posts