Az EU-ban hivatalosan is kimondták: Magyarországon romlott a jogállamiság

Hatalmas többséggel, 446 igen és 178 nem szavazat ellenében a módosítóval együtt elfogadta az állásfoglalást a Magyarország és Lengyelország ellen a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye alapján indított eljárás ügyében az Európai Parlament (EP). Az EP kimondta, hogy a jogállamiság helyzete Magyarországon és Lengyelországban is romlott. Ugyancsak nagy többséggel elfogadták azt a módosítót is – írja a hvg.hu –, amellyel az EU-s költségvetési támogatás folyósítását a jogállam tiszteletben tartásához kötné. Ezt a szándékot korábban a Orbán-kormány hevesen bírálta. A határozatot a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt képviselői is támogatták. A plenáris szavazáson egyébként összesen 665 képviselő vett részt,…

Read More

Lebukott a kezdő tolvaj, aki lezáratlan bicikliket lovasított meg

Üzletszerűen elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felsőzsolcai Rendőrőrse egy 21 éves hernádnémeti férfival szemben. A gyanúsított 2019 februárjában és márciusában Bőcsön és Hernádnémetiben ellopott összesen hét lezáratlan kerékpárt, amelyeket boltok, illetve postahivatalok előtt tettek le a sértettek. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Felsőzsolcai Rendőrőrs a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. police.hu

Read More

A Médiatanács megbüntette az M1 bemondóját a “primitív, bunkó” jelzőkért, amivel az ellenzéket illette

Mi is beszámoltunk arról, hogy tavaly októberben Németh Balázs, az M1 bemondója hírbemondás közben kifakadt és oda nem illően, hírfelolvasás közben politikai véleményt nyilvánított ki Hadházy parlamenti akciója kapcsán. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa most kimondta: „megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát”. „Primitív, bunkó, felháborító akcióval nyitotta a szezont az ellenzék”. A Médiahatóság felszólította a szolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló jogsértésektől. Az MTI-nek eljuttatott közleményükben hozzátették: a szabályozás nem általában véve a vélemények közzétételét korlátozza, hanem a nézők, hallgatók befolyásolását a hírek értelmezésében…

Read More

A műemléknek számító Aranyszarvas patika bútorait engedély nélkül benyúlta egy cég

Miskolc önkormányzata és a Bigatton Kft között régóta húzódó jogvita áll fenn az Erzsébet tér 2. szám alatti épületben lévő Aranyszarvas Patika bútorzata kapcsán. Bírósági iratbetekintés során jutott ma az önkormányzat tudomására, hogy a Bigatton Kft. a védett berendezést engedély nélkül, a bírósági végrehajtás mellőzésével 2019 novemberében önhatalmúlag szétszerelte, és saját telephelyére, az önkormányzat által nem ismert helyre szállította. Az Aranyszarvas Patika berendezése védett tárgyegyüttes, és az Erzsébet téri műemléki ingatlan tartozéka, ezért jogszabályi védelemben részesülnek. Mind az ingatlan, mind pedig a patika berendezésére vonatkozóan be kell tartani a kulturális…

Read More

Egy sátoraljaújhelyi nőt keres a rendőrség

A lakosság segítségét kéri a rendőrség egy eltűnt nő ügyében. A 25 éves Balogh Klára Sarolta 2019. december 20-án távozott el lakásából ismeretlen helyre, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. A nő megközelítőleg 165 centiméter magas, barna, derékig érő hajú, barna szemű. A jobb oldali szemöldökén sérülés, mindkét csuklóján pedig tetoválás látható. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24…

Read More

Ennyi marad a minimálbérből a nagybevásárlás után

Magyarországtól Szlovákia, Horvátország és Görögország lakossága is jobban jár a fizetésével, derült ki egy kutatásból. A Picodi.com azt vizsgálta, vajon a különböző országokban mennyire lehet kijönni a minimálbérekből. Arra voltak kíváncsiak, egy alapélelmiszerekből álló, kb egy hónapra elegendő ételt tartalmazó vásárlói kosár a fizetés hány százalékából szerezhető be. Az eredmények szerint Magyarországon több mint 23 ezer forintból jön ki egy kosár, míg a minimálbér nettó 107 ezer forint, vagyis a nagybevásárlás alapételekből a fizetés 21,8 százalékát viszi el (az előző évben ez az érték még 22,7 százalék volt). A kosár…

Read More

Tovább taníthat a fideszes oktató, aki elsikkasztotta a diákok pénzét

Még ma is tanít az egykori iskolájában csak fideszes tanár úrként emlegetett Király András Győző, aki hárommillió forintot sikkasztott el a budapesti Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványi pénzéből. A férfit még 2017 decemberében ítélte el a bíróság, miután a szülők, egykori diákok és más támogatók által összeadott, táborozásra és jutalmakra összeadott pénzt ellopta. A férfi mellékesen a Fidesz-KDNP delegáltja volt a kerületi önkormányzat Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottságában, így nem meglepő, hogy az iskolában megpróbálták eltussolni az ügyet, a tantestület tagjaival titoktartási szerződést írattak alá. Ráadásul a bíróság…

Read More

Rácsok mögött lehet már a fideszes Mengyi Roland

Hivatalos információ egyelőre továbbra sincs arról, hogy megkezdte-e börtönbüntetését a bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt négy év letöltendő börtönre ítélt egykori fideszes országgyűlési képviselő, Mengyi Roland, bár egy országgyűlési képviselő azt sejti, hogy igen. Megkeresésünkre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő – aki Facebook bejegyzésben tette fel először a kérdést a napokban – elmondta, nem hivatalos forrásból úgy értesült, a Harry Potter-könyvekben szereplő főgonoszról kapott Voldemort nagyúr ragadványnéven néven is ismert egykori politikus már a rácsok mögött van – írja a Magyar Hang. Az előzményekről a képviselő azt is elmondta, a decemberben kelt levelére a…

Read More

Egy éves a nyilvános körözési toplista. Mi lett a tavaly bemutatott 50 arccal?

Január végén lesz az első évfordulója a magyar körözési toplista felállításának: egy éve vadássza a rendőrség Magyarország 50 legkeresettebb bűnözőjét a police.hu-n tablóba rendezett, áttekinthető és könnyen kezelhető adatlapok közzétételével is – írja az index.hu. Amikor a toplistát először tették ki, megnéztük, kik kerültek fel rá, most pedig, egy év elteltével, újra átböngésztük, hogy kiderüljön, mi változott, kiket foghattak el azóta, kik az új arcok, még mindig igaz-e, hogy nők csak mutatóban vannak a toplistán, és ritka az olyan szökevény, akinek a kezéhez vér tapad. A tabló elég nagyot változott, de…

Read More

Tömegoszlatási bemutató, fegyveres ismerkedés, terrorelhárítás Miskolcon

A valóságban nem túl barátságosan hangző fogalmakkal, bevetési és kutyás bemutatóval, fegyverekkel, önvédelemmel, terrorelhárítással, bűn- és baleset-megelőzési bemutatóval próbáltak kedvet csinálni a leendő rendészeti szakgimnáziumi hallgatóknak az intézmény nyílt napján – tudósított a minap. Ismét megnyitotta kapuit a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, hogy a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok bepillantást nyerhessenek a szakma mindennapjaiba. Továbbá testközelből láthattak bevetési és kutyás bemutatót, megtekinthették a lőteret, de megismerkedhettek a fegyverekkel is épp úgy, mint a közlekedési szakterülettel. Ugyanakkor a Terrorelhárítási Központ technikai eszközbemutatóján is részt vehettek, és kipróbálhatták a „Faltörő kos” akadálypályát is,…

Read More