1500 kilogramm mobiltelefont gyűjtött már vissza a magyar Jane Goodall Intézet

Megosztás

2018 novemberében indult az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével a kampány, amelynek egyik célja a használt mobilkészülékek minél nagyobb mennyiségben való visszagyűjtése.

A szervezet azt közölte, hogy a 2019-es kampány során 550 gyűjtőponton 1459 kilogramm leadott mobiltelefont sikerült visszagyűjteni.

Ennek nyomán a szervezet etikus nyersanyagot hoz létre az elektronikai ipar számára, csökkentve a főként a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló illegális koltánbányászatot, ami állatfajok (csimpánzok, gorillák) élőhelyének kipusztításával, és nemritkán rabszolga- és gyermekmunkával is jár. A másik céljuk, hogy a fiatalabb korosztály – de alapvetően a lakosság tájékoztatása – informálása.

2019 áprilisától bekapcsolódott a KÖVET Egyesület is, akik a körforgásos gazdaság népszerűbbé tételéért dolgoznak.

Megosztás

Related posts