Rengeteg beteget láttak el a sürgősségin az ónos esős balesetek miatt

Megosztás

Az ónos eső és a jégpályává változott utak, járdák miatt soha nem látott betegforgalmat bonyolított le csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya.

– A napközben megolvadt, de a kora esti órákban visszafagyott jégen rengetegen estek el és sérültek meg megyeszerte, emiatt pedig délután öt órától ugrásszerűen megugrott a járóbetegek és a mentővel beszállított betegek száma is. Rövid időn belül hatvan mentőautó érkezett be, a betegellátó váróterme gyakorlatilag megtelt, ilyet még a tapasztalt kollégák sem láttak itt korábban – mondta el Nagy Gábor orvosigazgató.

Nagy Gábor hozzátette, a betegek túlnyomórésze végtagsérült. „Körülbelül harminc százalék csuklótörést szenvedett, a teljes betegállomány harminc-negyven százalékát operálni is kell. Emiatt az épületben úgy szerveztük át a betegellátást, hogy fekvőháttér is rendelkezésre álljon azoknak a betegeknek, akiknek a műtét után itt kell maradnia.”

Este nyolc órakor még több mint húsz mentőautó várakozott a betegek átvételére. „Nappal nincs ilyen forgalom, mint amit most ügyeletben el kell látnunk. Ilyen mennyiségű betegforgalmat csak úgy tudtunk lebonyolítani, hogy berendeltük az összes elérhető traumatológust. A négy ügyeletes mellett már másik négy orvos is dolgozik, de dolgoznak a műtősök, aneszteziológusok, a radiológusok, sőt olyan osztályokról is érkeztek orvosok is segíteni a betegek felvételében, akiknek ez belefért az idejükbe” – tette hozzá Nagy Gábor.

Ez utóbbira már csak azért is szükség volt, mert a mentőszolgálat ügyeleteseinek jelentése szerint a mentőautókra folyamatosan szükség lenne, hiszen a legtöbb mentőautó a megyei kórházban volt. A kórházban azt remélik, hogy az idő előrehaladtával csökken majd a sérültek száma, lapzártánk idején azonban még folyamatosan hívták a mentőket.

Az orvosigazgató köszönetet mondott minden orvosnak, dolgozónak azért, hogy a rendkívüli helyzet miatt hívószavukra azonnal érkeztek segíteni.

– Úgy gondolom, megérezték, hogy baj van, mindannyiuknak a betegek gyógyulása az első. Külön köszönetet kell mondanom az étkezési osztályunk munkatársainak, ők is visszajöttek a kórházba, és meleg teát, valamint étkezést biztosítottak betegeinknek, és családtagjaiknak, akiknek bizony esetenként több órát kellett várakoznia – zárta Nagy Gábor.

Forrás: boon.hu

Megosztás

Related posts