Miskolc vezető frakciója azonnali vizsgálatot követel a az etikátlan eljárás miatt

Megosztás

A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület Önkormányzati Frakciója döbbenten áll az előző holdingvezetés által hátrahagyott újabb botrány előtt, és azonnali vizsgálatot követel – tájékoztatta a sajtót Simon Gábor frakcióvezető és Badány Lajos frakcióvezető-helyettes.

Mint a Miskolc Holding nemrégen napvilágot látott közleményéből kiderült, „a MIVÍZ Kft. még nyáron értékesítette a cég éven túli kintlévőségeit egy harmadik fél felé. Ezen megállapodás értelmében egy budapesti ügyvédi iroda fizetési felszólítást küldött ki az ügyfelek részére a napokban. Ezzel összefüggésben több száz felháborodott MIVÍZ-es fogyasztó panasza jutott el a miskolci önkormányzathoz és önkormányzati képviselőkhöz a mai napon.”

“A vasárnapi közlemény alapján jól látszik, hogy az előző, magának több tízmilliós összegű prémiumot meghatározó holdingvezetés által hátrahagyott újabb botrányos eset került elő” – írja közleményében Simon Gábor és Badány Lajos. “Különösen etikátlannak tartjuk azt, hogy a behajtási eljárásokat egy meglehetősen pontatlan lista alapján karácsony előttre időzítették, amiben már felmerül a szándékosság gyanúja is.”

Kinek állhat, kinek állhatott ez érdekében? – vetik fel a kérdést a képviselők.

Mint írják, a Velünk a Város frakciója azonnali és minden körülményre kiterjedő vizsgálatot követel az alábbi kérdésekben:

  • ki és milyen felhatalmazás alapján döntött a követelések eladásáról?
  • ki és milyen szempontok alapján bírálta el az ajánlatokat és hirdetett eredményt?
  • a követelésekért kapott ajánlat megfelel a piaci viszonyoknak? Lehetett volna jobb ajánlatot kapni a piacról?
  • igaz-e, hogy a követelések 10 százalékos értéken lettek eladva?
  • volt-e lehetősége a MIVÍZ és a Holding vezetésének kikötni azt, hogy karácsonykor semmiképp nem kezdhetik meg a behajtást?
  • ki engedélyezte, hogy egy alig több mint ezer forintos hátralékra több mint huszonhatezer forintot akarjanak beszedni költségként?
  • az adóslista pontos adatokat tartalmazott? Ki döntött ezen listák kiadásáról?

“Várjuk a Holding vezetésének gyors és hatékony vizsgálatát, válaszát” – zárul a Velünk a Város frakció nevében jegyzett közlemény.

Forrás: minap.hu

Megosztás

Related posts