Nem segített a motoroson, ezért elítélték

Megosztás

Csak kiszólt az ablakon, hogy nem kéne gyorsan menni, majd elhajtott.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt hozott ítéletet egy 64 éves kesznyéteni férfival szemben. A vádlott 2018. augusztus 29-én a 35-ös számú főút közvetlen közelében lévő munkahelyéről személygépkocsijával lakóhelyére indult. Főútvonalra kanyarodása előtt az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, és keresztülhajtott a táblával védett kerékpárúton. Nem biztosította az elhaladási elsőbbséget az ott érkező segédmotoros kerékpáros sértett részére. A hozzávetőleg 30 kilométer/óra sebességgel haladó motoros azért, hogy az ütközést elkerülje, erőteljesen fékezett. Kerekei a poros aszfalton megcsúsztak, a jármű irányíthatatlanná vált és az oldalára borult.

A motort vezető férfi a jobb bokáján zúzódással járó, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott nem győződött meg arról, hogy a férfi megsérült-e, illetve szüksége van-e segítségre. Csupán a gépkocsi lehúzott ablakán kiszólva megjegyezte: „nem kellene ilyen gyorsan hajtani”, majd autójával távozott a helyszínről. A bíróság a büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészi indítvánnyal egyezően pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabott ki. Az ítélet jogerős.

Borsod Online

Megosztás

Related posts