Most vízen viszik Tiszaújvárosba az újabb vegyipari monstrumokat

Megosztás

Kedden négy különleges uszályt tolt át egy román tolóhajó a Duna budapesti szakaszán: aki látta biztos rácsodálkozott, hogy mik azok a hatalmas szerkezetek, amik dél körül csorogtak át a főváros hídjai alatt. A rakomány – csakúgy mint múlt héten közúton útnak indított 70 méteres csőszörny – a Mol tiszaújvárosi poliolüzemébe tart, tudta meg az Index a magyar olajipari cég PR-osztályától.

A négy uszályon négy vegyipari oszlop (torony és kolonna) utazik, a mintegy 715 tonna össztömegű berendezések a genki (Belgium) gyártóműből indultak el több, mint három hete – a csőszörnytől eltérően nem közúton. A 2300 kilométeres folyami út nyolc ország területén vezet keresztül, a négy hatalmas acélberendezés a Rajna, Majna, Rajna-Majna-Duna csatorna, Duna és Tisza útvonalon jut majd el a poliol vegyipari komplexum építési területére, Tiszaújvárosba.

A négy berendezés (igazából csak három) közül az egyik 40 méter magas, 6 méter átmérőjű és 200 tonna, a másik 82 méter magas, 4 méter átmérőjű és 315 tonna (ezt két darabban viszik, ezért beszélhetünk összesen négy darabról), a szállítmány legnagyobb tömegű berendezése pedig 37 méter magas, 4 méter átmérőjű és 220 tonnát nyom.

A tervek szerint a berendezések december végén érkeznek meg a poliol-projekt keretében kialakított a tiszai kikötőhöz. A nagyjából 390 milliárd forintos Mol-beruházást az állam 131 millió euróval támogatta.

Index.hu

Megosztás

Related posts