Rengetegen tüntettek a színházak szabadságáért – videó

Megosztás

Hétfőn este 6 órára hirdettek meg tüntetést a frissen beterjesztett kormányzati kulturális törvénycsomag ellen. A csomag, bár valamelyest finomodott az első, kiszivárogott verziója óta, a kulturális szféra önállóságát a beterjesztett verzió is jelentős mértékben csökkentené.

Este 6 órára a szakadó eső ellenére is megtelt a Madách tér, a tüntetés egyik szervezője először azzal a kéréssel ment fel a színpadra, hogy gazdája távolítsa el a tüntetésről a „Féregirtást a parlamentben” feliratú táblát, az ugyanis nem ehhez a demonstrációhoz tartozik. A kérést meg is tapsolta a tömeg.

„A kultúra nemzeti alap”

– skandálták a tüntetők.

A magyar színház számos alakja mellett Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is beszédet mondott: 

Nagyon nem örülök annak, hogy most nekem is itt kell lennem és újra beszélnem kell arról, hogy kik veszélyeztetik a szabadságunkat. Azért sem örülök, hogy színpadra kell lépnem, mert szerintem a színpad, ahogy a kultúra is, az nem a politikusoké, hanem a művészeté és a közönségé. (…) Mindig ki fogunk állni a szabadságban korlátozott emberekért, a művészekért, a hajléktalanokért, az orvosokért, a pedagógusokért, mindenkiért. Amikor a színház szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük.

Sodró Eliza a 30 éven aluli színészek nyilatkozatát olvasta fel, amit 111 színész írt alá. Az Index tudósítása szerint azt mondta:

„Mi ebben a szabadságban döntöttük el, hogy színészek leszünk. (…) A mi generációnk valamiért nem kapható a gyűlölködésre, szeretünk dolgozni, tiszteljük egymás munkáját és jelezzük, ha valami gondunk van. (…) Most mi vagyunk azok a fiatalok, akik önök voltak a rendszerváltás idején és szeretnénk vitatkozni.”

hvg.hu

kiemelt kép: Index

Megosztás

Related posts