Pogány Judit 30 év demokrácia után is az 1960-as években érzi magát

Megosztás

Tizenegy ismert művész egy videóban állt ki az ellen a törvényjavaslat ellen, amely teljesen átszabná a magyar kulturális élet működését. A Katona József Színház által közzétett videóban szerepel több színházigazgató, színész és rendező is: Pintér Béla, Nagy Zsolt, Borbély Alexandra, Nagy Ervin, Kováts Adél, Pogány Judit, Gálffi László, Bálint András, Mácsai Pál, Ónodi Eszter és Péterfy Bori.

A művészek azért tiltakoznak, mert szerintük „a kormány által készített törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát. Erről sem a színházi szakmával, sem a fővárossal nem egyeztetett senki” – idézett a 444.hu.

Megosztás

Related posts