Véletlenül egy moziba küldték a fertőző vizeletmintákat

Megosztás

Emlékezetes hálaadási hétvégéje volt azoknak a seattle-i mozilátogatóknak, akik pénteken beültek a Jégvarázs 2. vetítésére, ugyanis a film közben egy “súlyosan fertőző emberi anyag” feliratú doboz érkezett a moziba, ezért a nézőket ki kellett terelni az épületből.

Mint kiderült, a dobozban vizeletminták voltak, ezeknek a címzettje egy tacomai orvosi rendelő lett volna, bő hatvan kilométerrel odébb. Azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy hogyan postázhatták ennyire félre a vizeletet.

A csomagot 5:15-kor találta meg egy azonosítatlan látogató, aki fel is bontotta. Ekkor szembesült a folyadékokat tartalmazó üvegcsékkel és a fenyegető felirattal. A mozi munkatársai pedig a figyelmeztetés alapján riasztották a helyi tűzoltóság vegyvédelmi alakulatát, akik előírásszerűen evakuálták a filmszínházat.

“A dobozt izoláltuk, egy embert elővigyázatosságból elláttunk” – közölték a tűzoltók. Mint kiderült, a doboz kinyitóját kellett kivizsgálni, de sem ő, sem más nem sérült meg az incidens során – írta a 444.hu.

Megosztás

Related posts