A méregdrága luxusruhákat gyártó magyar dolgozóknak sokszor a minimálbér sem jár

Megosztás

Nagy-Britannia napokig csócsálta a hírt, hogy Meghan Markle angol hercegné 600 ezer forintos Stella McCartney-kabátja a berettyóújfalui Beriv üzemében készült, ahol a dolgozók ezer forintot keresnek óránként. Azt hihetnénk, hogy ilyen történeteket csak Ázsiából hallani, pedig felénk is mindennapos, hogy a luxuskategóriájú termékek olyan varrónők kezei közül kerülnek ki, akik még a minimálbért sem keresik meg.

A Magyar Könnyűipari Szövetség 2018-as adatai alapján a hazai ruhaiparban közel 4100 vállalkozás kicsivel több mint 18 ezer embert foglalkoztat. A nagyrészt 10 embernél kevesebb embert foglalkoztató, sokszor az ország legszegényebb vidékein működő cégek leginkább felsőruházatot és munkaruhákat állítanak elő – sokszor bérmunkában, nem ritkán világmárkák számára. Mindeközben sem a díjazás, sem maga a foglalkozás nem túl vonzó: a minimálbér környékén rögzítettek a fizetések, eközben a munka bonyolult, precizitást és odafigyelést igényel, ráadásul ott van az állandó nyomás, hogy a dolgozó teljesítse a napi normát.

Ráadásul mindez jobbára “láthatatlan” munka. A most össztűz alá került Stella McCartney javára legyen mondva, hogy egyike azon keveseknek, akik termékeik címkéjén is vállalják: azok Magyarországon készülnek. Eközben gyakorta európai divatfővárosok csillogó üzleteinek akár több ezer eurós kreációi is magyar (román, ukrán, bolgár, cseh vagy lengyel) varrónők kezei közül kerülnek ki úgy, hogy ezt sehol sem tüntetik fel.

A kialakult rendszer a XX. század második felétől működik: már a rendszerváltás előtt elsősorban német, francia és olasz cégek kezdték el kiszervezni a gyártást az olcsóbb bérezésű, kelet-európai országokba.

„Hogy miért gyártatnak itt ezek a cégek? Egyszerű. Mert olcsóbb, de közben ugyanolyan minőségű, mintha Nyugat-Európában készülne. Régebben 2,5-szörös volt a szorzó az előállítási árhoz és a fogyasztói árhoz képest, ma már ez egyre nagyobb.

– mondja Hannauerné Szabó Anna, a textil- és ruhaipari vállalkozásokat tömörítő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Textil és Ruházati Ipari Szekciójának elnöke, az Innowear-Tex ügyvezető igazgatója.

Megosztás

Related posts