Rengeteg tanár tüntetett a parlament előtt

Megosztás

A demonstrációról múlt pénteken, a magyar közoktatás napján döntöttek – ezen a napon járt le a szakszervezet által kitűzött határidő a kormánnyal való megállapodásra. A különböző szakszervezetek hónapok óta tárgyalnak a kormánnyal a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről, de a PSZ szerint úgy tűnik, a kormányban nincs elég politikai akarat az oktatás problémáinak megoldására.

„Egy éve csaknem, hogy itt vagyunk: egy éve, hogy elfogadták azt a gyalázatos törvényt, amit rabszolgatörvénynek hívnak.
Hívtatok minket, mert baj van. Azért vagyunk ma itt jelen, mert szolidárisak vagyunk veletek, és mert nem akarunk túlterhelt pedagógusokat. Ha sztrájkra kerül a sor, mellettetek leszünk. Ha kellően elszántak vagyunk, eredményeket tudunk elérni.”

– mondta beszédében Kordás László, a Magyar Szakszervezeti szövetség elnöke.

Az említett szervezeteken és fórumokon kívül a tüntetés szervezésében részt vett a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, valamint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete. Emellett velük tüntetett a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ), a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete (SZMDSZ) és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) is.

A tömeg déltől gyülekezett az MTA főépületénél, majd együtt vonultak a Parlament elé. Fél 2 körül még egészen elvegyültek a demonstrálók a turisták között, később egy kicsit szellősen, de bevették a két pázsit közötti teret, sok szakszervezeti zászlóval, néha közbevetve egy-egy magyar vagy uniós lobogóval. Nem sokkal 2 óra előtt felhangzott az ellenzék lassan nemhivatalos himnusza, a Mi vagyunk a Grund – a dal után pedig megyénként szólították fel a pedagógusokat. A hangok alapján legtöbben Pest megyéből és a fővárosból jöttek, de sokan voltak Borsod-Abaúj-Zemplénből, Hevesről és Fejérből is. 

index.hu

Megosztás

Related posts