Minden 18 év alatti SMA-s beteg megkaphatja a kezelést ezentúl

Megszületett megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Minden, 18 év alatti SMA-s gyerek Magyarországon megkapja a kezelést. Igaz, nem a Zolgensma nevű, 700 milliós szert, amit Zente és Levente is megkapott, miután az ország összeadta a pénzt rá, hanem egy jóval olcsóbb szert.  blikk

Read More

Öt év után ismét lesz Kocsonyafesztivál Miskolcon

Pénteken Veres Pál polgármester és Rózsa Edit (A Kocsonyafesztivál alapítója és annak liencének tulajdonosa) közösen jelentette be, hogy 2020-tól visszatér Miskolcra a rendezvény. ,,A Kocsonyafesztivál Miskolcon van itthon, Miskolcon és Miskolc városánál van a helye, mert azt szeretnénk, ha a fesztivál minden miskolcié lenne (…)A jogok és márkanevek kérdését rendezzük a tulajdonos javára döntő kúriai ítéletnek megfelelően, úgy, hogy azokat a város jogszerűen használhassa és Miskolc városa jogtulajdonosként, az alapító támogatásával, az általa meghatározott elvek mentén, és az ő részvételével szervezhesse meg a jövőben a Kocsonyafesztivált.” A szándéknyilatkozatban foglaltak mellett…

Read More

Lopott luxusautókkal kereskedő férfit fogtak el megyénkben

A Miskolci Járásbíróság egy hónapa, december 28-ig rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint tavaly elkövetett bűncselekményekből származó luxusautókat helyezett forgalomba, illetve értékesített, miközben tudott azok eredetéről. A gyanúsított főként Spanyolországból szerezte a gépjárműveket, melyekről pontosan tudta, hogy lopásból száraznak. Alvázszámukat kiköszörülve és meghamisítva próbálta azokat legalizálni. Majd annak érdekében, hogy a bűncselekményt leplezze, az autókat ismerőseinek értékesítette vagy nevükre forgalomba helyeztette. A járművek összértéke körülbelül 28 millió forint. A gyanúsítottal szemben jelentős értékre elkövetett orgazdaság gyanúja miatt indult eljárás.

Read More

A fiatalok negyede bepánikol, ha elveszik a telefonját

Brit szakemberek szerint a fiatalok 23 százaléka komoly függőségben szenved a mobiltelefonjától – ők azok, akik elvonási tüneteket élnek meg, amikor nem használhatják az eszközt. A King’s College London pszichiáterei jutottak erre a megállapításra, amely szerintük már addikciónak minősül. A tanulmány 41 korábbi kutatás eredményeit elemezte együttesen. Ezek a vizsgálatok összesen 42 ezer fiatallal foglalkoztak, és az úgynevezett problémás okostelefon-használat elterjedtségét derítették fel. Eszerint a fiatalok közel negyede szorongani kezd, nem használhatja a telefonját, nem képes korlátozni az időt, amit az eszköz nyomkodásával tölt, illetve ez a szokása hátráltatja egyéb…

Read More

Ingyen sörrel fejezi ki háláját a DVTK a szurkolóknak

A múlt heti, fantasztikusan alakult diósgyőri szuperhétvégében nemcsak a játékosoknak és a munkatársaknak, hanem a szurkolóknak is nagy szerepük volt, amit a klub szeretne meghálálni. A Borsodi és a DVTK vezetősége úgy döntött, az OTP Bank Liga 14. fordulóján, a szombati DVTK – Fehérvár mérkőzés előtt minden hazai szurkolót megvendégel egy sörre, egy forralt borra, vagy egy általa szabadon választott üdítőre – áll a csapat Facebook-bejegyzésében. A kiírásban felhívják a figyelmet arra, hogy a kapunyitás 18:30-kor történik, a kuponokat mindenki ott kapja kézhez. Ezeket az első félidő 30. percéig, 20:00-ig…

Read More

10 milliárd forintból lesz űrhajósa Magyarországnak

A napokban mi is beszámoltunk a hírről, hogy a magyar kormány 2024-ben magyar űrhajóst küldene a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Azóta kiderült, erre tetemes mennyiségű pénzt szánnának. Összesen tízmilliárd forintról van szó, amiből a következő öt évben három-négy űrhajóst képeznének ki Oroszországgal együttműködve. Közülük egy jutna fel az ISS-re. És hogy ennek fontosságát mivel magyarázza a magyar kormány? Szijjártó Péter külügyminiszter szerint ez azért lenne fontos, mert 2024-ben jelentős magyar hozzájárulással készült eszközök kerülnek a Nemzetközi Űrállomásra, és “mi jogosan azt szeretnénk, hogy ha egy magyar űrhajós kezdené a kutató, mérő…

Read More

Államtitkár: Nem az államnak kell eltartani a nyugdíjasokat, hanem a családtagoknak

Novák Katalin államtitkár mostani bejelentése megalázó minden családra nézve – írja az OLKT.hu weboldal -, hisz mindenkinél találunk nyugdíjas hozzátartozót. Mint idézik, a kormányzati vezető rendkívüli közleményben olvasott be a családoknak: Értetlenül állunk a családok, azon belül a nyugdíjasok elégedetlensége előtt. 2,7%-os nyugdíjemelést kaptak, amivel véleményem szerint többet adtunk, mint kellett volna. Ráadásul nemrég megkapták a prémiumokat is. Mégsem elég nekik semmi. Pedig az idősebb korosztály az, akinek bőven van ideje arra, hogy megkeresse az akciós termékeket, nekik már nem kell új ruhát venniük.Ők azok, akik gyermekkorukban megtanultak spórolni és…

Read More

Debrecenben megadóztatnák az ételosztást is

Nem kérnének sokat a területhasználatért a karitatív szervezetektől, de eddig semmit nem kértek. Csütörtökön kerül a debreceni közgyűlés elé a város köztereinek használatáról szóló rendelet módosítása, amely amellett, hogy az inflációra hivatkozva 3 százalékkal megemeli a közterület-használati díjakat, bevezeti – az ellenzéki szocialisták szóhasználatával – a „töltöttkáposzta-adót”: az ételosztást szervező karitatív szervezeteknek naponta négyzetméterenként 35 forint díjat írna elő. Az előterjesztés nem indokolja külön a díj bevezetését, csak annyit ír, hogy a rendeletben már korábban is szerepelt az ételosztás mint a közterület használatának egy formája, illetve „különböző szervezetek ételosztást szerveznek…

Read More

A fideszesek csak tartózkodtak, amikor az Európai Parlament a nők elleni erőszak megállításáról szavazott

Az Európai Parlamentben a képviselők többsége megszavazta azt a határozatot, amiben szorgalmazzák, hogy a nők elleni erőszak megállítása érdekében minden tagállam minél hamarabb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. Az Eurológus beszámolója szerint 500 képviselő szavazott a javaslatra, 91 ellene és 50-en pedig tartózkodtak, köztük a fideszesek is. Az Európa Tanács nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét hét uniós tagállam, Magyarország, Bulgária, Csehország, Litvánia, Lettország, Szlovákia és az Egyesült Királyság nem ratifikálta. A magyar kormány egy ideig csak sunnyogott az ügyben, de ma már nyíltan ellenzi az egyezmény elfogadását. 2017-ben…

Read More

Orbánék cégeit hizlalják a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtötte a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből az átlátszó.hu. Ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtak fel. Munkájukat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltak. Végül 42 beruházásnál álltak meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest. Megnézték azt is, kik a folyamatosan dráguló állami építkezések legnagyobb nyertesei: néhány kormányközeli cégcsoportot találtunk. Az elmúlt évek leglátványosabban dráguló kormányzati óriásberuházása a vizes vb volt, amely még azután is képest volt drágulni,…

Read More