Megdupláznák Áder János fizetését

Megosztás

A mostani havi 1,5 millió forint havi fizetése 3 millióra rúghat Áder Jánosnak egy friss törvényjavaslat szerint. Ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter terjesztette be: eszerint a jövőben a köztársasági elnök a házelnöki fizetés 110%-át kapná meg, ami havonta 2 millió 937 ezer forint lenne.

Áder János fizetése eddig a 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese volt, ami havi 1 millió 507 ezer forintot jelentett. Mostantól viszont az országgyűlési képviselőkhöz és a házelnökhöz hasonlóan az évi bruttó átlagkeresethez igazítanák az államfő bérét, így az jövőre automatikusan nőhet majd.

Az országgyűlési képviselők az átlagkereset háromszorosát keresik, Kövér László házelnököt pedig a képviselői kereset 2,7-szerese illeti havonta, ez 2 millió 670 ezer forint.

Miközben a közszférában létszámstop van, addig az állami hivatalok vezetőinek folyamatosan emelik a bérét, ezt bírálta pénteki sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. A közigazgatási létszámstopot Gulyás Gergely elismerte ugyan a csütörtöki kormányinfón, de hozzátette, hogy az körülbelül csak két hétig lesz érvényben – írta az Index.hu.

Megosztás

Related posts