“Felavatták ötéves tervünk új büszkeségét, a Népstadiont”

Megosztás

1953. augusztus 21-én ezzel a címmel írt a Szabad Nép az új nemzeti stadion átadásáról, ami több évtizedes várakozás, tervezgetés és két világháború után végre valahára elkészült. Az ország legnagyobb stadionjához a politika is nagy reményeket fűzött.

Ma, alkotmányunk évfordulóján a magyar testnevelési és sportmozgalom nagy ünnepére gyűltünk össze. A pártunk és kormányunk elhatározásából tervbe vett Népstadion első ötéves tervünk negyedik esztendejében felépült és kinyitotta kapuit a sportoló ifjúság előtt, ezzel a magyar sportolók sok évtizedes álma valósult meg. A Népstadion felépülése, a magyar sportolók nagyszerű eredményei lehetővé teszik számunkra, hogy testnevelési és sportmozgalmunk nevében jogos igényekkel lépjünk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elé és a siker reményében kérjük az 1960. évi olimpiai játékok megrendezésének jogát. Tekintsük a mi nagyszerű Népstadionunkat úgy, mint új, nagy sportsikerek kiindulópontját

– mondta ünnepi beszédében Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) elnöke a Népstadion átadóján.

Olimpiát végül se előtte, se azóta nem rendeztek az akkori út–Hungária körút–Dózsa György út–Thököly út által határolt területen lévő létesítményben, ami már születése óta a magyar sport egyik otthona volt. Most Zeidler Miklós A nemzeti stadiontól a Népstadionig című munkájának segítségével, 13 fotón és egy filmfelvételen megpróbáljuk bemutatni a környék múltját, és hogy az új Puskás Aréna milyen történelmi alapokra épült fel.

A XIX. század végén az egyre gyorsabb ütemben terjeszkedő Budapesten, a minden korábbinál több szabadidővel rendelkező polgárság körében megnőtt a testmozgás és sportolás iránti érdeklődés. Ezt az igényt elsősorban a városi közparkok elégítették ki, mint például a város szélén kialakított Városliget. A téli korcsolyázások mellett az arisztokrácia és a katonai elit legnépszerűbb sportága, a lovassport is megtelepedett itt. Bár a lóversenypálya a nagy helyigénye miatt nem a Városligetben, hanem kicsit távolabb, a Thököly úton kapott helyett, de az a Városliget szerves részeként funkcionált. A magyar prózaírás egyik legkiemelkedőbb alakja, Krúdy Gyula az Álmoskönyv – Tenyérjóslások könyve című novelláskötetében egy egész fejezetet szentelt szenvedélyének, a lóversenyzésnek, és külön novellában emlékezett meg a régi lóversenytérről is. „Valóban gyönyörű volt a régi lóversenytér a Thököly úton, sokan sóhajtva gondolunk rá, mint szép ifjúkori emlékünkre, hol talán nyertünk vagy veszítettünk, ahol a főváros legszebb hölgyeiben gyönyörködhettünk, találkozhattunk előkelő ismerőseinkkel, élvezhettük a sport gondtalan és izgalmas délutánjait. Aki a régi lóversenytéren megfordult: az csak szomorúan gondolhat a sorsfordulatra, amely Budapestet megfosztotta egyik legszebb látványosságától. Igaz, hogy az utóbbi években már szűknek és primitívnek hittük a jó öreg versenyteret, igaz, hogy a sport barátai már számlálták a hónapokat, amidőn az új és nagyszerű versenytéren indul meg az új szezon, igaz, hogy hálátlanok voltunk, ahol egy emberöltőn át futtattuk hangulatainkat és karcsú versenylovainkat – de mégsem hittük, hogy ily váratlanul akaratunkon kívül elveszítsük őt.

Kicsi volt a tribün, de elfértek ott a hölgyek, akiknek beszélnivalójuk volt a szomszédjukkal. Aztán milyen jól meg lehetett itt húzódni, amikor az őszi eső kezdte csapkodni a tetőt, vagy a tavaszi zivatarok száguldottak át a mezőn. Kicsi volt a pálya, de minden irányban belátható, a versenyparipákat percről percre lehetett látni iramodásukban, a leghosszabb versenyek szemünk láttára folytak le, és a fordulónál már az egész publikum körülbelül megítélhette a paripák esélyét”

– írta Krúdy 1922-ben a bezárt lóversenypályáról.

Az Istvánmező területe nem csak a hazai szecesszió egyik legkiválóbb alkotása, a Lechner Ödön tervei szerint 1899-ben felépült Magyar Állami Földtani Intézet Stefánia úti palotájáról, és annak meseszerű, kék Zsolnay-mázas cserepeiről híres, hanem mellette épült fel Budapest első igazi, lelátóval rendelkező stadionja is, a Millenáris. Az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat alkalmából épült sportpályán játszották le az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzést, ahogy a magyar válogatott is itt játszotta az első hazai meccsét a cseh válogatott ellen 1903-ban. Mai állapotát 1928-ban nyerte el, amikor Hajós Alfréd tervei alapján kerékpáros velodrommá építették át, és még abban az évben pályakerékpáros világbajnokságot rendeztek rajta. Hajós egyébként több tucat nemzeti stadion tervrajzát is elkészítette, de a leendő stadion pontos helyszínéről sosem született konszenzus. Szinte nincs olyan városrésze Budapestnek, ahova az évtizedek alatt ne álmodtak volna egy stadiont. Szóba jött a jó levegőjű Vérmező, a mocsaras Lágymányos, a Margitsziget és a Keleti pályaudvar melletti füstös terület is, de az első világháború keresztülhúzta a stadionépítési és olimpiarendezési álmokat. Budapest hiába nyerte el a NOB támogatását, hogy az 1920-as olimpiát itt rendezzék, a háború háttérbe szorította a sportot. Az 1916-os olimpia elmaradt, 1920-ban pedig Antwerpenben rendezték a játékokat, amin a háborúban vesztes országok, köztük Magyarország, sem vehettek részt. A két világháború között, a gazdasági válság éveiben is elő-elő került egy nagy stadion építésének ötlete, megvalósulásig egyszer sem sikerült eljutni.

A második világháború után, a romokban álló Budapesten az újjáépítési láz adott új lendületet a nemzeti stadion már régóta húzódó ötletének is. Hajós ekkor elvetette a korábbi terveit, és már csak a régi lóversenypálya helyére összpontosított a továbbiakban. 1947-ben a közmunkatanács úgy döntött, hogy ezen a területen hatvanezres “Népi Stadion” fog épülni. A stadion megtervezésére végül az Állami Építéstudományi Intézet középítési osztálya kapott megbízást, a munkát ifj. Dávid Károly osztályvezető, valamint Juhász Jenő és Kiss Ferenc építészek kapták meg. Az építkezés 1948-ban, Tildy Zoltán köztársasági elnök kapavágásával kezdődött, majd a Vorosilov (korábban Stefánia, később Népstadion, 1990 óta újra Stefánia) út és a Dózsa György út között öt év alatt felépült az észak-déli tájolású, 70 ezres Népstadion. „A hatalmas ipari és szociális beruházások egyszerre szolgálták a kitűzött fejlesztési célokat és a párt ideológiai propagandáját. A félelmetes gyorsasággal kiépülő diktatúra azonnal védőszárnyai alá vette a Népstadiont mint a béke, a monumentalitás és a társadalmi egyenlőség szimbólumát, és felépítését kiemelt beruházásként kezelte – írja Zeidler Miklós. Az építkezés hivatalosan 148 millió forintba került, de a valóság ennél valószínűleg jócskán több volt. 1953-ban valójában még nem volt teljesen kész a stadion, világítása nem volt, hiányzott húsz pilon, és a környék területrendezése sem valósult még meg.

A megnyitót 1953. augusztus 20-ára, az alkotmány ünnepére időzítették. Az avatóünnepségen részt vett Nagy Imre, a minisztertanács elnöke, ahogy Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A megnyitó reggel kilenc órakor kezdődött, a műsor első számaként több mint 500 úttörőleány és fiú köszöntötte a közönséget, akiket aztán ezer középiskolás fiú követett, majd ipari tanulólányok labdagyakorlatokat, az olimpiai bajnok Keleti Ágnes pedig gerendagyakorlatot mutatott be. A több órás program tetőpontja a nyitómérkőzés volt, amit a magyar-norvég atlétikai viadal után rendeztek. Erre a kor szovjet sztárcsapata, a Szpartak Moszkva érkezett vendégégbe, és a Budapest Honvéddal játszottak bemutató mérkőzést. A stadion első gólját Jurij Szedov a Szpartak játékosa lőtte, azonban a második félidőben Bozsik József két góljával fordított a Honvéd. Ugyan Nyikita Szimonyan még egyenlíteni tudott, de Kocsis Sándor fejes góljával a Honvéd végül 3-2-re legyőzte a Szpartak Moszkvát.

A Népstadionban sok emlékezetes meccset játszott az Aranycsapat, de ezek közül is kiemelkedik az 1954. május 23-i, Anglia elleni meccs. Az angolok a félévvel korábbi, londoni 6-3-as meccs visszavágójára érkeztek Budapestre, hogy revansot vegyenek Puskásékon. Az eredmény még nagyobb verés lett, a helyszínen 100 ezer néző látta, ahogy az angol válogatott történetének máig legsúlyosabb vereségét szenvedte el, 7-1-re kaptak ki. A meccs után szállóigévé vált, hogy az angolok egy hétre jöttek, és 7-1-re mentek haza.

Az új Népstadion nem csak a sportlétesítmények, de a televíziózás és a sportközvetítések terén is úttörő volt. A televíziózás 1957. február 23-án indult el Magyarországon, a Magyar Televízió rendes adásában először azév áprilisában, a Húsvéti Torna focimeccseit (Ferencváros – Partizan Belgrád 1-0, Ferencváros – Vojvodina 1-0) sugározta Szepesi György kommentálásával a Népstadionból. Az első közvetítés rendezője és gyártásvezetője Rajcsányi Ferenc volt, aki gyakorlatilag egymaga teremtette meg az új szakma alapjait Magyarországon. Ő rendezte az első opera, a Bánk bán közvetítését, valamint az első nagy tömeget mozgató rendezvény, az 1957. május 1-i felvonulás adását is. A Népstadionban a labdarúgó mérkőzések közvetítéséhez a kamerák több mint egy évtizedig (a kézi kamerák megjelenéséig) oda kerültek, ahová ő kijelölte a helyüket.

A stadionban csak 1959-ben épült ki a villanyvilágítás, az első esti meccset pedig szeptember 9-én játszották le a Népstadionban. A Közép-európai kupa fináléjának visszavágóján a Budapest Honvéd 2:2-t játszott az MTK-val, és így 6:5-ös összesítéssel megnyerte a kupát. A helyszínen hatvanezer néző nézte végig a két pesti csapat döntőjét. A fővárosi csapatok közti kettő rangadók 1973-tól váltak rendszeressé a Népstadionban. A fokozatosan csökkenő érdeklődés miatt az utolsó kettős rangadókat 1987. május 2-án rendezték, és az Újpesti Dózsa-Budapest Honvéd (2-1), és Ferencváros-Vasas (3-1) mérkőzésekkel egy három évtizedes korszak zárult le a magyar futball történetében.

Az 1968-as Európa-bajnokság-selejtezőjében a szovjet válogatott várt a magyarokra. A mérkőzésre nem csak a játékos és edzők, hanem az állambiztonsági szolgálatok is kiemelten készültek – derül ki Takács Tibor Szoros emberfogás című könyvéből. A meccsre a Belügyminisztérium III/III-2. Osztálya nyolc operatív tisztet vezényelt ki. A készültség érthető is volt, mert a budapesti találkozóra több szurkoló is érkezett az akkor megszállt Csehszlovákiából. Azonban az előzetes félelmek nem igazolódtak be. A magyar válogatott tizenkét év után, Farkas és Göröcs góljaival újra nyerni tudott a szovjetek ellen (2-0), és rendzavarás nélkül zajlott le a mérkőzés. Az egyetlen említésre érdemes dolog a BM számára az volt, hogy a Csehszlovákiából érkező szurkolók hangosan szidták a szovjeteket, és egy transzparenst is kiakasztottak, amin üdvözölték a magyar csapatot.

A Népstadion nem csupán a sportról, hanem a szórakoztatás egyéb módjairól is szólt. Ma már szinte hihetetlen, hogy a hatvanas évektől kezdve nézők tízezreit vonzotta, amikor a kor közkedvelt színészei és újságírói sportszárat és stoplist húztak, és a Színész-Újságíró Rangadókon (SZÚR) mérték össze a tudásukat. Az 1969-es SZÚR-on például a Flinstone család rajzfilmsorozat legendás szinkronhangjai: Psota Irén, Bálint Erzsébet, Csákányi László és Márkus László vonultak fel egy kőkorszaki mobilon a Népstadionban.

A labdarúgó mérkőzések mellett az atlétikai versenyek is rendszeresek voltak a Népstadionban. A stadion utolsó jelentős sporteseménye is az atlétikához kötődik, 1998-ban itt rendezték az atlétikai Európa-bajnokságot, és az utolsó években is az atlétikáé volt a főszerep a válogatott meccsei mellett. 2011-ben a Gyulai István Memorial atlétikai versenyt rendezték a Népstadionban, amin olyan világsztár is részt vett, mint a jamaicai sprinter, Asafa Powell. Az előfutamban 9,90 másodperccel, majd a döntőben 9,86 másodperccel győzött, ez azóta is a Magyarországon valaha futott leggyorsabb 100 m-es idő.

Különböző kiállításoknak, és kulturális rendezvényeknek is helyet adott a stadion, ahol 1980-ban például az I. Nemzetközi Macskakiállítást is megrendezték. 1977-ben a Népstadion Szoborpark felőli toronyépületébe költözött a Testnevelési és Sportmúzeum is.

A magyar futball utolsó fellángolása a nyolcvanas évek végén jött el, amikor a Mezey György irányította válogatott az elsők között jutott ki Európából az 1986-os mexikói világbajnokságra. A vb előtt a magyar válogatott barátságos meccsen 3-0-ra legyőzte a brazilokat, és az egész ország sikeres szereplést várt a válogatottól Mexikóban.

49 évvel és egy nappal a Népstadion átadója után, 2002. augusztus 21-én, egy Magyarország-Spanyolország barátságos meccsen hivatalosan is Puskás Ferencről nevezték el a stadiont. A Puskás-stadion első gólját Raúl Tamudo lőtte, amit Miriuta László egyenlített ki. Az utolsó válogatott meccset 2014. június 7-én játszották a régi stadionban, a magyar válogatott 3-0-ra nyert Kazahsztán ellen. Az utolsó magyar gólt Varga Roland szerezte, a végeredményt pedig Konstantin Engel öngólja állította be a 91. percben.

A futballmeccsek mellett a legendás koncertek legalább annyira hozzátartoznak a Népstadionról való társadalmi emlékezethez. Sőt, az utóbbi évtizedben valószínűleg többen voltak valamilyen koncerten, mint futballmeccsen a stadionban. Az Omega-koncertek, és az olyan világsztár fellépők, mint a The Rolling Stones, az AC/DC vagy Michael Jackson előadásai közül is talán kiemelkedik az 1986 július 27-én, alig egy hónappal a mexikói vb-kudarc után tartott Queen-koncert a Népstadionban, ahol Freddie Mercury, az együttes frontembere hatvanezer emberrel együtt, magyarul énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt. A koncertről Live in Budapest címmel koncertfilm is készült.

Index

Megosztás

Related posts