Orbán is szerepel az állam pénzén készített propagandafilmben

A bő másfélperces imázsfilmbe belekerültek a magyar futball olyan nagyságai, mint maga Puskás Ferenc és Dzsudzsák Balázs, továbbá Puhl Sándor és Hajdú B. István, valamint Csányi Sándor, Fürjes Balázs és természetesen Orbán Viktor. Ezenkívül a készítőknek az a szervilis vicces ötlete is támadt, hogy legyen benne az is, amint az Áder János tolmácsából igazságügyminiszterré kinevezett Varga Judit dekázik a Kossuth téren. Ez is van annyira hungarikum, mint gömbérzékük és játékosságukról mellett Magyarországgal való kapcsolatukról elhíresült álltok, a fókák, akik szintén benne vannak. A régi Népstadiont kiváltó új Puskás építése amúgy jelentősen megcsúszott,…

Read More

Kétmillió forintot talált, bevitte a rendőrségre a lelkiismeretes hős

Hatmillió forintot vett fel egy komáromi bankból egy 57 éves férfi csütörtökön délelőtt, majd az összeget egyelő arányban háromfelé osztotta, borítékokba, majd egy irattartóba tette, végül pedig elautózott vele Tatabányára. Az autóból kiszállva ismét egy bank felé indult, ám odaérve észrevette, hogy nincs meg az egyik boríték, ezért azonnal feljelentést tett. A férfinak óriási szerencséje volt, mert a borítékot közben egy olyan 52 éves tatabányai nő találta meg a bank környékén, aki azonnal elindult a pénzzel a Tatabányai Rendőrkapitányságra, írja a police.hu. A nyomozók a pénzt lefoglalták, és értesítették a tulajdonost…

Read More

Szemétként végezték a stadionok beléptető kapui

A beléptetőkapu-rendszerre 2001-ben írtak ki tendert. A közbeszerzési pályázatot 4,8 milliárd forint értékben a T-Systems Dataware Kft. nyerte (a második helyezett Siemens ajánlata 1,8 milliárd forinttal olcsóbb volt). A végső döntést az akkori sportminiszter, Deutsch Tamás hozta. A cég leszállította a 400 jegynyomtatót, 500 számítógépet és monitort, 100 kamerát, 500 beléptetőkaput, a szervereket tartalmazó rendszert, ami végül összesen 4 milliárd forintba került az adófizetőknek. A 2002-es kormányváltás után a stadionrekonstrukciós program leállt. Mi legyen a befuccsolt kapukkal? Az Index kapcsolatba lépett egy cégvezetővel, akinek a vállalata 2002-ben megbízást kapott, hogy…

Read More

Megjött a lesújtó jelentés a sokáig titkolt kórházi fertőzésekről

November 11-én, a tavaly kitolt határidőhöz képest is tíznapos csúszással, de megjelent a 2018-as kórházi fertőzésekről szóló összefoglaló jelentés. A tájékoztató a korábbi évekhez képest áttekinthetőbb: több magyarázó ábra, táblázat, grafikon kapott benne helyet, amit a TASZ évek óta hiányolt. Ugyanakkor a tartalma alapján egyértelmű, hogy ez még mindig a hozzáértőknek, nem pedig az érdeklődő laikusoknak készült. „Nem a szakmai jelentés létjogosultságát vitatjuk, hanem a közérthető, világos tájékoztatást hiányoljuk” – mondta Asbóth Márton, a TASZ jogásza. Romló mutatók A jelentésből ennek megfelelően szakértő segítség nélkül nem könnyű következtetéseket levonni. Az azonban…

Read More

A szülők ki vannak akadva a nyelvoktatásra, a kormány hallgat

A Szülői hang több mint 6 ezer válasz alapján készült szülői felmérésük eredményei szerint a hazai nyelvoktatás hét legnagyobb problémája a rossz nyelvoktatási módszerek, a tanárhiány, a gyakori tanárváltások, a tanári kontraszelekció, a túl nagy létszámú nyelvi csoportok, a nem a tudásszintnek megfelelő képzés és a túlterheltség. A szülők tapasztalatait, véleményét gyűjtötték össze a nyelvoktatás jelenlegi helyzetéről. A részletes eredmények itt érhetőek el, ahol részletes statisztikákat közlünk nyelvenkénti, iskolatípusonkénti, fenntartónkénti és településtípusonkénti bontásban is. Bízunk abban, hogy az eredmények elősegítik a valós problémák feltárását, amelyet érdemi szakmai párbeszéd követ a pedagógus szervezetek bevonásával…

Read More

Az Orbán-család tovább gazdagodik, a lakosság egy jó része nyugdíj előtt meghal…

Újabb sikereket ünnepelhet a miniszterelnök családja: Orbán Győző a 88., Tiborcz István a 91. helyen szerepel a 100 leggazdagabb cégtulajdonos között a Forbes magazin listáján. Megjelent a Nyomtass Te is 120. lapszáma! Arról, hogy hogy mennek ezek a gazdagodások, a New York Times írt újabb cikket. Ebben beszámolnak róla, hogy Magyarországon, valamint Közép-és Kelet Európa nagy részén a mezőgazdasági támogatások zöme „a jó összeköttetéssel rendelkező hatalmasok zsebébe vándorol”. A riport arra is kitér, hogy Orbán Viktor bár az EU nagy bírálója, mégis EU-s pénzek felhasználásával teszi gazdaggá családját és barátait, védi meg politikai érdekeit.  Nem…

Read More

Megdupláznák Áder János fizetését

A mostani havi 1,5 millió forint havi fizetése 3 millióra rúghat Áder Jánosnak egy friss törvényjavaslat szerint. Ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter terjesztette be: eszerint a jövőben a köztársasági elnök a házelnöki fizetés 110%-át kapná meg, ami havonta 2 millió 937 ezer forint lenne. Áder János fizetése eddig a 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese volt, ami havi 1 millió 507 ezer forintot jelentett. Mostantól viszont az országgyűlési képviselőkhöz és a házelnökhöz hasonlóan az évi bruttó átlagkeresethez igazítanák az államfő bérét, így az jövőre automatikusan nőhet majd. Az országgyűlési képviselők az…

Read More

Kábszer? Lőszer? Az semmi! Potencianövelővel kapták el Miskolcon

Kábítószert, éles lőszert és hamisított potencianövelőt találtak a nyomozók egy 32 éves miskolci férfinál, társánál pedig lőszereket. A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását – közölte a rendőrség pénteken honlapján. A közlemény szerint a múlt pénteken elfogott V. László lakásán 10 gramm amfetamint, több mint 500 adag potencianövelőt, teljesítményfokozó szereket, valamint 168 éleslőszert találtak a nyomozók. A férfit kábítószer-kereskedelem, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés és egészségügyi termék hamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vették. A nyomozás során kiderült az is, hogy a miskolci férfi kitől szerezhette a lőszereket. L. Sándor 34 éves…

Read More

A stílus nem csak egy választás

Az önkifejezés legszembetűnőbb formája a ruházat. Ez az, ami általában a legtöbb információt elárulja számunkra egy másik emberről, akit meglátunk. Vajon ezért fordít olyan nagy gondot – és rengeteg pénzt – az emberiség túlnyomó része az öltözködésre? Hogyan hálóz be a divatipar, és lehet-e szemléletet váltani a külső megjelenéssel összefüggő kérdésekben?  “Trend-helyzet” A 2000-es évek óta teljesen beépült a magyar köztudatba is a stylist szó, ami ugye tudjuk, hogy stílustanácsadót takar. Ezt a foglalkozást a divatiparban is jelentkező “bőség zavara”-ként aposztrofált probléma hívta életre, hiszen megannyi irányzat, számtalan divatcég és…

Read More

Mi a teendő ételintolerancia esetén?

Napjainkban az ételintolerancia sajnos szinte már népbetegségnek számít, a lakosság közel 30%-át érinti ugyanis ez a krónikus betegség. Bár a tünetei megtévesztően hasonlítanak az ételallergiára, mégsem ugyanarról a betegségről van szó. A legalapvetőbb különbség ugyanis a kettő között, hogy az intolerancia krónikus tüneteket okozó, elhúzódó betegség, míg az ételallergia az immunrendszer gyors reakciója egy adott élelmiszerre. Mitől alakulhat ki ételintolerancia? A betegség kialakulásáért jellemzően a bélfal károsodása felelős, amely emiatt bizonyos ételeket nem képes teljes mértékben lebontani, így azok bekerülnek a keringési rendszerbe. Erre reagálva pedig az immunrendszer ellenanyagot termel,…

Read More