Nyéstán megint autókkal hordták az embereket szavazni

Megosztás

Nyésta volt az országban az egyetlen település október 13-án, amelynek választási eredményeiről a választási iroda a szavazás után nem közölt adatokat. A településen a választásra jogosultak számának irreális növekedése miatt tartottak megismételt szavazást. Az Index szerint azóta csupán hét ember lakcímét törölte a kormányhivatal. 

A lap a helyszínen készített riportot, hogy kiderüljön, történt-e érdemi változás a választás újrájakor, és azt tapasztalták, hogy a szavazókat autóval vitték szavazni. Aranyosi István falukutató szerint

Volt olyan polgármesterjelölt, aki délig háromszor is fordult.

Aranyosi felháborítónak tartotta, hogy ez történik, ezért reggel óta figyelt az önkormányzati hivatal előtt, és egy füzetbe jegyezte fel, kik, hányan, milyen rendszámú autóval, hányszor érkeznek a szavazókörhöz.

Aranyosi hétfőn választási csalás miatt akar feljelentést tenni.

Nyésta volt az egyetlen település, amiről a Nemzeti Választási Iroda honlapján nem közöltek adatokat októberben a “nagyarányú lakcím változások” miatt “olyan személyek esetében, akik nem tartózkodnak a településen”.

Nyéstán ugyanis ténylegesen mindössze 13-15 ember él. A májusi európai parlamenti választáson 26 ember szerepelt a névjegyzékben, októberben azonban már 98.

Az október 13-a óta lekerült hét emberről a vizsgálat megállapította, hogy nincsen érvényes magyarországi lakcímük.

További 15 ember bejelentkezését a kományhivatal jogi problémák miatt visszavonta, “de a választási törvény alapján a megismételtetett szavazás névjegyzékét kell ilyenkor figyelembe venni, így ők ugyanúgy szavazhatnak, mint az itt élők”. Maradt tehát szinte minden ugyanúgy, ahogy első alkalommal.

Bár a borsodi zsákfaluban alig laknak, az Index tudósítója arról írt, hogy vasárnap hatalmas volt az autóforgalom, két terepjáró hozta-vitte az embereket a polgármesteri hivatalhoz.

A faluért Fehér Gyula polgármesterjelölt és Gömöri Attila képviselőjelölt harcolt, az egyik ökofalut szeretne, a másik üdülőt, hogy megmentse a települést.

Fehér a faluban vásárolt fel telkeket és házakat, Gömöri a környékbeli földeket halmozza. Ami közös kettejükben, hogy tömegesen jelentették be a falubeli házaikba a rokonaikat, barátaikat, alkalmazottaikat. – hvg

Megosztás

Related posts