Magas a nyugdíja? Akkor sokat kaphat kedden – ha kevés, akkor keveset

Megosztás

Nyugdíj: 10-190 ezer forinttal több extrapénz érkezik kedden – írja a Napi.hu. Kedden utalja az államkincstár a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót. Előbbi összege maximálisan 22 ezer forint lehet, de az inflációt kiegyenlítő juttatásnak nincs felső plafonja, így lesznek, akik 190 ezer forintot kapnak majd készhez. A prémiumot még a 2010 előtti kormány vezette be.

A Magyar Államkincstár honlapja szerint november 12-e, vagyis kedd lesz a napja a novemberi nyugdíjak banki utalásának. Az azonban senkit se érjen meglepetésként, ha az idén megszokottnál nagyobb összeg jelenik meg a bankszámlán, vagy több pénzt akar átadni a postás, nem a nyugdíjfolyósító intézet hibázott – kezdi cikkét az Mfor.hu, amelyben azt számolták ki, hogy összesen mekkora támogatásnak örülhetnek majd az idősek, függően attól, hogy mekkora a nyugdíjuk.

A még a Bajnai Gordon vezette kormány által bevezetett prémium akkor jár, ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Idén 4,6 százalékkal számolnak, aminek a 3,5 feletti részével (1,1) szorozzák meg a nyugdíjak negyedét, de legfeljebb a juttatás 20 ezer forintos részét. Így a nyugdíjprémium maximális összege idén 22 ezer forint lesz.

Nem úgy a nyugdíjkorrekcióé, amely az év eleji emelés és az infláció különbségének kiegyenlítését szolgálja. Miután 2019. januárjában az idei évre vonatkozó költségvetési törvény inflációs előrejelzésével összhangban a nyugdíjemelés mértéke 2,7 százalék volt, ezt kell korrigálni a 3,4 százalékos inflációs tényadatnak megfelelően, vagyis 0,7 százalékos pótlólagos emelést utalnak novemberben, amelynek nincs plafonja.

A portál által vett példa alapján az átlagos 135 ezer forintos nyugdíj esetén 33 340 forintot fog jelenteni a kiegészítés és a prémium, amiből 11 340 forint a nyugdíj-kiegészítés, a fennmaradó 22 ezer forint pedig a nyugdíjprémium. Az évek óta változatlan minimálnyugdíjasok (ennek összege 28 500 forint) viszont csak 2394 forintos kiegészítést, prémiumként pedig 7837 forintot kapnak. Ez összesen 10 232 forint.

Ma 23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak, míg 9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek. Utóbbiak esetében 2 millió forintra számolva nyugdíjkorrekcióként 168 ezer forintot utal az állam, mellé 22 ezer forintnyi prémiummal, ami így összesen 190 ezer forint többletjuttatást jelent.

A nyugdíj mellett dolgozó időseknek is novemberben számítják ki a további szolgálattal szerzett kereset alapján járó emelést. Viszont hírek szerint sokak nem kapták még meg az erről szóló határozatot a Magyar Államkincstártól.

Napi.hu

Megosztás

Related posts