Hatszoros tartozással adta át a Fidesz a miskolci önkormányzatot

Megosztás

Az elsődleges szakértői vizsgálatok felfedték, hogy Miskolcnak az október 14-i, vagyis az önkormányzati választásokat követő első napi állapot alapján több mint hatszor annyi tartozása van, mint amekkora összeg a rendelkezésére áll.

Derült ki azokból az első körös szakmai anyagokból, melyeket a polgármesteri tisztség átadás-átvétele után kért be és kapott meg a Veres Pál polgármestert segítő szakemberek csapata – olvasható a borsodi megyeszékhely önkormányzatának keddi közleményében.

A vizsgálatból kiderült, az elektronikusan és papír alapon átadott dokumentumok részletes vizsgálata ugyan még folyamatban van, de néhány fő adat már világosan látszik: az önkormányzatnak – a Miskolc Holding Zrt. adatai nélkül – 14,4 milliárd forint tartozása-kötelezettsége volt partnerei felé, ám csak 2,3 milliárd forint áll az új városvezetés rendelkezésére.

A közlemény megjegyzi: a szakértők tovább dolgoznak annak érdekében, hogy a miskolciak tiszta és valós képet kapjanak az város helyzetéről, s az eredményekről a polgármesteri hivatal folyamatosan tájékoztatja majd a közvéleményt.

nepszava.hu

Megosztás

Related posts