Az újraválasztott legfőbb ügyész, Polt Péter az ellenzék össztüze alatt

Megosztás

A Jobbik, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Momentum és az LMP is kritizálta Polt Péter legfőbb ügyész hétfői újraválasztását, akinek mandátuma újabb 9 évre szól.

Az Országgyűlés hétfői döntésével – miszerint újabb kilenc évre megválasztotta Polt Pétert legfőbb ügyésznek – lehetővé tette, hogy Polt a rendszerváltás óta eltelt idő több mint kétharmadában, vagyis 24 éven át lehet legfőbb ügyész.

Az újraválasztott tisztviselő összesen 134 igen szavazatot kapott, 27-en ellene szavaztak. A hétfői szavazáson az ellenzéki pártok többségének képviselői nem vették fel a szavazólapot.

A Jobbik tagjai nemmel szavaztak, tiltakozásként a frakció minden tagja egy-egy elkent korrupciós ügyet írt fel a szavazólapjára a NEM szavazat mellé – közölték a Facebookon, ahova a szavazólapokról készített képeket is feltöltötték.

Tóth Bertalan, az MSZP képviselője azt mondta, hogy sem Áder János köztársasági elnök, sem Orbán Viktor miniszterelnök nem értette meg az október 13-i önkormányzati választás üzenetét, vagyis hogy elég volt a fideszes kiskirályokból, a korrupcióból. Ha megértették volna az üzenetet, ma nem kellene két, a magyar demokrácia aláásásában tevékenyen szerepet vállaló fideszes káderról, Polt Péterről és Handó Tündéről döntenie a parlamentnek.

Polt Péter, a tegnap újraválasztott „legfőbb ügyész” – valójában Magyarország kifosztásának legfőbb őre. Az ember, akinek üldöznie kellene a bűnösöket, és szolgálnia a magyarokat, ehhez képest politikusbűnözőket szolgál és véd. És persze maga is egy közülük: egy milliomos gengszter balatonfüredi luxuslakással, Rákosfalvy Zoltán, Borkai tettestársának szomszédságában.

Polt Péter közvetve több ezer milliárd forint elrablásáért és azért felelős, hogy Magyarország a második legkorruptabb ország lehet Európában, Bulgária után.

– írta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Facebookon kedden.

Ezek a pénzek hiányoznak a kórházakból, amikor az orvoshiány miatt nem tudnak műteni. Az iskolákból, amikor a tanárhiány miatt nem tudnak tanítani. Ezek a pénzek hiányoznak azoknál a családoknál, ahol beteg gyerekeket nevelnek havi ötvenezerből.
Polt egyike lesz azoknak az embereknek, akiknek börtönbe kell menniük, amikor leváltják ezt a rendszert.

Folytatta.

euronews.com

Megosztás

Related posts