Majdhogynem eltűnt a miskolci polgármester!

Megosztás

Mármint a Minap újság címlapjáról és oldalairól. (Másegyébként jól van, úgy tudjuk.) A választás, azaz a fideszes garnitúra távozása óta töredék annyit szerepel Veres Pál az önkormányzati újságban, mint annak előtte Kriza Ákos, illetve “utódja”, Alakszai Zoltán jegyző.

Az elmúlt kilenc évben sokaknak volt az a benyomása, hogy ami elvben az önkormányzat tájékoztató hetilapja, az valójában a Fidesz/KDNP pártpropaganda kiadványává vált. A hétvégente állítólag 80 ezer példányban ingyenesen a postaládákba kerülő lap rendbe Kriza Ákos és párttársa, valamint kormányzati emberek, valamint az akkori ellenzékre fújni hajlandó más politikusok fényképeivel és szavaival volt tele. Ebben annyi változott az őszi választ megelőző hetekben, hogy amint Kriza Ákos visszalépett a jelöltségtől, abban a pillanatban a hivatalosan jegyzőként szerepelő Alakszai Ákos, azaz a Fidesz-KDNP aktuális polgármester-jelöltje került a helyére. Sőt, utóbbi – leggyakrabban a titulusát is mellőzve – messze felülmúlta elődjét a sajtószereplésekben. Általában ki sem derül a cikkekből, miért pont a Városháza jegyzője van jelen és nyilatkozik-említődik egy-egy önkormányzati beruházás vagy egyéb esemény kapcsán…

Mindez attól válik fontossá, hogy úgy tudni, a polgármesteri hivatalból jóformán kézivezérléssel irányították a Minapot (vagyis az azt kiadó egész Mikom-ot). A főszerkesztők, szerkesztők legfeljebb bábok lettek volna e szerint a forgatókönyv szerint. A korábbi felelős szerkesztő egyébként épp e nyár közepén hunyt el sajnálatos hirtelenséggel, és az őt főszerkesztő megjelöléssel követő kolléga pedig épp a napokban mondott be posztjáról és távozik. A Mikom ügyvezetőjének esetleges távozásáról e pillanatban még nem tudni, azokéról viszont igen, akik a fenti értesülések szerint a hivatalból felügyelték-irányították a pártos önkormányzati kommunikációt.

Az alábbi grafikon azt látszik kimutatni, hogy valóban a Fidesz hatalmi játékszere volt a Miskolci Napló. Az ábrán a május 25-e óta péntekenként-szombatonként megjelent lapszámok statisztikája látható: hányszor szerepel fényképpel a címlapon és a cikkekben az aktuális polgármester. Ezen augusztus 10-ig a tényleges polgármester, Kriza Ákos (2010-2019) értendő, akkortól pedig ő, illetve a Fidesz-KDNP jelöltjeként “helyére lévő” Alakszai Zoltán (jegyző, 2016-2019). Az október 13-i választás után pedig Veres Pál. A róla szóló fotós cikkek az azóta megjelent három lapszámban értelemszerűen zömmel a megválasztását, kinevezését, hivatalba lépését illusztráló anyagok voltak.

Megosztás

Related posts