Rekordsebességgel adtak ki egy kormányhatározatot a fővárosi nagyberuházásokról

Megosztás

A Magyar Közlöny legfrissebb, keddi száma érdekes kormányhatározatot tartalmaz: a kormány eszerint az önkormányzati választások utáni új helyzetben áttekintette a korábbi főpolgármesterrel, Tarlós Istvánnal 2018-ban aláírt megállapodást, valamint a Budapest területén állami forrásból megvalósítás alatt álló beruházásokat, és újabb döntést hozott az ügyben. A határozat előrevetíti, hogy a jövőben a kormány a konfrontáció helyett inkább a kompromisszumokra törekszik az új ellenzéki főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel.

A kormányhatározat rögzíti, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a szóban forgó beruházások iránt, azonban ennek feltétele, hogy a megvalósítást Magyarország kormánya és Budapest önkormányzata közötti konszenzus övezze. 

A jogszabály továbbá megállapítja, hogy a beruházások megvalósításához elengedhetetlen a fővárosi közgyűlés egyértelmű álláspontja, hogy mely beruházások megvalósítását támogatja, illetve melyeket nem. A kormány emellett felhívja az érintett minisztereket, hogy a fővárosi önkormányzat egyértelmű döntéséig a beruházások tekintetében a jó gazda gondosságával járjanak el. 

index.hu

Megosztás

Related posts