A Minap újság színeváltozásai

Megosztás

A Miskolci Napló című újságot még jóval a 2010-es legutóbbi önkormányzati éra kezdete előtt hozta létre a városi helyhatóság.Bizonyára akkor is voltak városlakók, akik esetleges politikai szimpátiáik fényében úgy érezték: az aktuális hatalom képviselői túlreprezentáltak a hetilap hasábjain.

Az erről folyó viták azonban az utóbbi évekre megszűnhettek: a jelen évtized második felében már senkinek sem lehetett kétséges, hogy a Minap, illetve a minap.hu a fideszes városvezetés szócsöve, illetve kiszolgálója. Tízezrek szembesültek vele péntekenként-szombatonként, hogy a nyomtatvány színvilága egyre „narancssárgább”, a cikkek témája jóformán másból sem áll, mint a Kriza-adminisztráció méltatásából, és ellenfeleinek lejáratásából.

Ez a választási hajrában annyit változott, hogy augusztustól – különösen a weboldal címlapján – a képek zömén hirtelen Alakszai Zoltán tűnt fel, mindenről ő nyilatkozott, mindent ő nyitott meg és adott át, minden siker mögött ő látszott. Mindeközben az olvasók arról nem nagyon kaptak tájékoztatást, hogy ki is ő, és mint volt jegyző és későbbi Fidesz/KDNP polgármesterjelölt ugyan mitől volna illetékes akár a már lezajlott, akár a folyó vagy tervbe vett beruházások, fejlesztések ügyében. Sok cikkben egyáltalán nem is jelölték meg, kicsoda a megszólaltatott-hivatkozott Alakszai Zoltán – az olvasónak magának kellett kitalálnia, azaz összeraknia a képet.

A választás estélyén aztán váratlanul Veres Pál első ízben tűnt fel a minap.hu-n – nem negatív színben, nem válogatottan előnytelen fotóval… A weboldal egy ideig még televolt fideszes reklámanyagokkal, amelyek mellett-fölött kis méretben árválkodott az ellenzéki győzelmet szimpla híradásként megjelenítő cikk. A következő napokra aztán szinte politikamentessé vált az önkormányzati sajtókommunikáció honlapja: kulturális és egyéb „semleges” témák kerültek az addigiak helyére. És ez többé-kevésbé azóta is így van.

Jelenleg a viszonylag friss hírek sorában az önkormányzati váltással kapcsolatos anyagok között leginformatívabb a „Nyolc napon belül megtörténik az átadás-átvétel”, amelynek érdekessége, hogy alapvetően technikai részleteket taglaló szövegében sikerült alkalmat találni rá, hogy a Fidesz/KDNP majdnem minden közgyűlésbe jutott képviselőjét felsorolják név szerint. Ezen kívül a hírekben melegrekordról, „szárnyaló művészetről”, pácini buszbalesetről esik szó.

A minap.hu főszerkesztőjének kiléte nem ismert, nem ismerhető meg. A webújság impresszuma nem tartalmaz ilyen adatot. A nyomtatott lapban látható, hogy Molnár Péter a főszerkesztő (a korábbi felelős szerkesztő most nyári halála óta). Róla annyit tudhat a laikus olvasó, hogy fiatal, ám régi szakember a helyi médiában, tévésként és újságíróként. Természetesen nem azonos a hasonló nevű KDNP-s képviselővel. A minapos Molnár Péter sem titkolja ugyanakkor nyilvánvaló pártpolitikai elkötelezettségét: néhány éve, városi tévés főszerkesztővé való kinevezésekor az internetes közösségi oldalon büszkén vallotta magát „fideszesnek”.

A Miskolci Naplót a kampány heteiben többek megfigyelése szerint (de adatokkal mindeddig meg nem erősítve) a szokottnál nagyobb példányszámban és gondossággal igyekeztek az önkormányzati illetékesek minden miskolci háztartásba eljuttatni. A most legutóbbi, már a választás és az ellenzéki hatalomátvétel utáni első számot a hétvégén ugyanakkor sokan kénytelenek voltak hiábavalóan keresni a postaládájukban, lépcsőházukban. A kettős jelenség pontos okát nem ismerjük.

Zárásként egy kétségkívül pikírt megjegyzés a témáról a Facebookon zajló beszélgetések egyik kommentelőjétől, szerinte mi lehet most a Kriza-Alakszai-féle propagandasajtó közreműködőivel:

„Keresik a gerincüket…”

Megosztás

Related posts