A sajtószabadság visszaállítását kezdeményezte a MÚOSZ

Megosztás

„A helyi újságok, rádiók és televíziók, valamint az internetes híroldalak a rendszerváltás óta folyamatosan elveszítették a hitelüket, és egyre kevésbé teljesítették valódi funkciójukat: a helyi társadalom sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatását. A folyamat az utóbbi évtizedben drámaian felgyorsult. Ezek a médiumok ma már az újságírás elemi szabályait sem tartják be, és egyszerű propagandaeszközökké silányultak”

– olvasható a Nyomtass te is! Mozgalom és a MÚOSZ felhívásában, mely szerint a vasárnapi választások után megkezdődő új önkormányzati ciklus lehetőséget nyújt mindenkinek: függetleneknek, ellenzékieknek, de még a kormánypárti helyi politikusoknak is az újrakezdésre.

„Nem folytatható tovább az a gyakorlat, amely a helyi médiumokból teljesen kiszorítja a politikai ellenfeleket, és kizárólag az önkormányzati többség, illetve a polgármester tevékenységének kritikátlan propagandájára szorítkozik. Nem foszthatják meg továbbra is a településeken élőket a saját életkörülményeik és problémáik sokoldalú bemutatásától és ennek tárgyilagos, szakmai alapú megvitatásától. Nem akadályozhatják meg, hogy a helyi média elvégezze ellenőrző funkcióját”

– jelentették ki

A közlemény kibocsátói az újonnan megalakuló önkormányzatoktól, de különösen az ellenzéki összefogás győztes polgármestereitől és képviselőitől az alábbi feltételek biztosítását várják:

  • A helyi médiumokban dolgozó újságírók, főszerkesztők kiválasztása nyílt, átlátható pályáztatás keretében történjen.
  • Az újságírókat munkájukban ne korlátozzák, ne próbálják befolyásolni. Feladatukat világos szakmai elvek és etikai elvárások alapján végezhessék.
  • Jöjjön létre egy olyan helyi, állampolgári testület, amely ellenőrzi az önkormányzati médiumok pártatlanságát, elfogulatlanságát, a kiegyensúlyozott és sokoldalú tájékoztatás követelményeinek teljesülését, illetve segíti a szakmai színvonal folyamatos javítását.
  • Az önkormányzati sajtó munkatársai kapjanak tisztességes, versenyképes bért, ezzel biztosítva az anyagi függetlenségüket.
  • A helyi közszereplők ne tagadják meg az információadást egyetlen médium esetében sem.

A felhívás felsorolja a hiteles, de anyagilag támogatásra szoruló lokális portálokat, közöttük egyébként a borsod24.com-ot is.


A többi, általuk hitelesnek nevezett médium a kecsup.hu (Bács-Kiskun), a szabadpecs.hu (Baranya), castellum.do (Fejér), debreciner.hu (Hajdú-Bihar), az egriugyek.hu (Heves), a szolnokma.hu (Jász-Nagykun-Szolnok), a szeretgom.hu (Komárom-Esztergom), a kapost.hu (Somogy), a nyugat.hu– (Vas), valamint Veszprém megyéből a veszpresszo.hu és a veszpremkukac.hu.

A Nyomtass Te is! Mozgalom és a MÚOSZ azt javasolja, hogy az újonnan megválasztott önkormányzatok hozzanak létre egy olyan közös országos pénzalapot, amely támogat minden megyeszékhelyen egy – a helyi hatalomtól is független – hírportált, amely sem anyagilag, sem szervezetileg nem kötődik a megyei, városi önkormányzatokhoz. Működésükre támogatást az országos pénzalaptól kapnák, így képesek lehetnek a helyi hatalom ellenőrzésére.

A kezdeményezők a pénzalap kezelését a Magyar Újságírók Országos Szövetségére bíznák, amely az elkülönítetten kezelt pénz elosztására egy független kuratóriumot állít fel.

muosz.hu

Megosztás

Related posts