Abaúj ízei minden halmazállapotban taroltak

A Bestillo Pálinkaház őszköszöntő pálinkavacsorára várta ínyencségekre fogékony gourmet közönségét az encsi Anyukám Mondta étteremben. A minőség tekintetében kompromisszumokat nem ismerő páros ismét nagyot alkotott. Czakó Mónika és Czakó Gábor valamint a Dudás-fivérek kapcsolata évtizedekkel korábbra nyúlik vissza. Mind a Bestillo, mind az Anyukám Mondta a térség nagyköveteiként hirdetik: Abaúj az a hely, ahová érdemes felkerekedni, végigjárni, végigkóstolni minden szépségét, finomságát. Mindketten hisznek a környezetükben és tesznek is a térség felvirágoztatásáért. Helyi termelőktől vásárolják az alapanyagokat, van olyan beszállító, aki csak azért termeli például a málnát és annyit, hogy kiszolgálja…

Read More

A szavazatok újraszámolását kezdeményezi a győri ellenzék

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben. Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született. Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének…

Read More

A B-A-Z megyei Nyéstán meg kell ismételni a szavazást csalás miatt

Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény – közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel. A  településen 27-en voltak a választói névjegyzékben, de ez a szám rövid időn belül 98-ra emelkedett. A betelepülőkről kiderült, hogy “nem valós lakcímmel rendelkeznek”, így valójában nem is voksolhattak volna. A jegyző elmondta azt is: nem időközi, hanem megismételt választást tartanak a faluban, az esetet pedig kivizsgálják. Nyéstán négy független polgármesterjelölt indult a posztért. Az MTI azért kereste meg a…

Read More

Orbán már külföldön

A Türk Tanács ülésére érkezett Orbán Viktor magyar miniszterelnök, erről tudósít az azeri média. Az Azertac hírügynökség szerint már megérkezett a bakui Alijev nemzetközi repülőtérre, fotót is közöltek arról, ahogy Azerbajdzsán első miniszterelnök-helyettese, Yagub Eyyubov fogadja. Az MTI nem tesz említést arról, hogy Orbán is Bakuba utazott, a közmédia hírügynöksége csak arról számol be, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter van az ázsiai országban, már megbeszélést is folytatott Elmar Mammadyarov azeri, Kamilov Abdulaziz üzbég és Mukhtar Tileuberdi kazah külügyminiszterrel. hvg.hu

Read More

„Nem döccenhet meg a szekér…” – Interjú a miskolci polgármesterrel

„Jelenleg a technikai egyeztetések zajlanak, szeretnék majd leülni a jelenlegi városvezetéssel, hogy ennek a lépéseiről is tárgyaljunk” – mondta Veres Pál. Az interjút a Népszava.hu készítette. Győzött az ellenzéki összefogás Miskolcon – mikor veszik át a konkrét irányítást? Ma még a saját házunkon, azaz az összefogáson belüli egyeztetés zajlik a következő napok menetrendjéről, hiszen jogerősen elvileg szerdán este lesz hivatalosan végeredmény. Később a Fidesz-frakcióval is szeretnék majd egyeztetni a város érdekében az együttműködésről. Tudja már, kik lesznek az alpolgármesterei? Ennyire nem szaladnék előre. Jelenleg a technikai egyeztetések zajlanak, szeretnék majd…

Read More

A választás miatt percek alatt tízmilliárdot bukott Mészáros Lőrinc

Durva mínuszban nyitottak a Mészáros Lőrinchez köthető cégek hétfőn reggel a Budapesti Értéktőzsdén és az árfolyamok kora délutánra sem igazán tértek magukhoz. A nyitás után percekben az Opus Global árfolyama csaknam 8 százalékot esett, amivel a cég részvényesei hirtelen 19 milliárd forintot buktak, amiből 13 milliárd volt a Mészáros család vesztesége. A 4iG árfolyama ezzel egyidőben több, mint 2,5 százalékkal csökkent, így a vállalat tőzsdei értéke 2 milliárddal lett egyszerre kevesebb. A háttérben az állhat, hogy az ellenzék Budapesten és több vidéki nagyvárosban is sikeresen szerepelt az önkormányzati választásokon, a…

Read More

Orbán vereségéről írtak a világsajtóban

Vasárnap éjjel a világ számos vezető lapja beszámolt a magyar ellenzék sikeréről az önkormányzati választáson. A Bloomberg budapesti tudósítója elemzésében kiemelte, hogy Orbán Viktor számára a vasárnapi vereség volt az elmúlt évtized legnagyobb választási csalódása, és jelzi azt is, hogy hiába a civil társadalom elleni fellépés, illetve a nemzeti média fölötti szinte teljes kontroll, a magyarok egy jelentős része ellenzi Orbán uralmát. Ugyanakkor, teszi hozzá a cikk, ettől ez a hatalom még stabil maradt a választások után is. A Bloomberg kitér arra is, hogy az ellenzék ölébe a kampány utolsó…

Read More

Percek alatt elkapkodták az egymillió forintos jézuscipőt

Egy New York-i kreatív művésztársulat vett pár Nike Air Max 97 csukát, kipreparálta őket némi szenteltvízzel (egyenesen a Jordán folyóból, viszont egy brooklyni pap által megáldva), a cipőfűzőre ráapplikált egy aranyozott feszületet. Ez lenne a jézuscipő, amivel az ember szó szerint vízen jár, az ára 3 vagy 4000 dollár, ebben az amerikai média sem tud igazán kiegyezni, mindenesetre nagyjából egymillióról van szó. A jelentések szerint percek alatt elkapkodták a készletet, mondjuk azt nem tudni, hogy ez hány párat jelent, de a készítő természetesen már belengette a jézuscipő második eljövetelét –…

Read More

Milyen ajándékot válassz férfiaknak?

Azt mondják, hogy a nőknek ajándékot választani igazán nehéz eset. Nincs ez másként a férfiakkal sem, hiszen ha személyre szabott ajándékkal lepnénk meg valakit, ahhoz nem árt, ha jól ismerjük. Lássuk, hogy kinek mi lehet az ideális ajándék. A főnök Legyen szó szülinapról vagy éppen egy céges évfordulóról, a főnöknek szánt ajándékkal jobb, ha óvatosak vagyunk. Vigyázzunk, hogy ne legyen se túl nagy és értékes, de túl kevés sem. Ebben az esetben az arany középutat kell megtalálni, ami nem könnyű. Egy fényképpel díszített bortartó díszdoboz ideális választás lehet. Ha készült…

Read More

Invito telefon!

Milyen jó is lenne, ha ilyen egyszerűen magunkhoz repíthetnénk a telefonunkat! Ha a rendrakás is csupán néhány apró pálcasuhintásból állna… Ha a mosatlan edények maguktól tisztulnának meg, majd repülnének be a szekrénybe szépen sorban, egymás után… A Harry Potter-féle varázsigék bizony igencsak megkönnyítenék a mindennapjainkat… A leghasznosabb varázsigék Elgondolkodtál már azon, hogy melyek azok a varázslatok, amik leginkább megkönnyítenék a mindennapjaidat? Mi összeszedtük a szerintünk 4 leghasznosabb igét, és melléjük egy-egy példát is: 1. Baziteo: a növesztő varázsige Mikor lehetne használni? Mi lenne, ha az a szülinapi tábla csoki kitartana…

Read More