Csontos Róbert magyar hangja a miskolci Fidesz lett

Megosztás

Csontos Róbert, az ellenzéki összefogás kedden lemondott jelöltje telefonon hívogatja a miskolciakat. Persze valójában nem ő telefonál, már csak azért sem, mert két nappal ezelőtti bejelentése óta családi-, baráti körben is elérhetetlen. Helyette, valószínűleg a Fidesz indítja a hívásokat, majd egy automata beolvassa Csontos “vallomását”.

Egészen pontosan azt a levelet, amit a volt jelölt a Miskolci Naplónak küldött (?) még kedden. Ebben leírta lemondásának okát. Hogy valóban ő írta-e, az persze kétséges, hiszen még családja szerint is ezek nem Csontos szavai, hanem a Fideszé.

Ezt látszik bizonyítani az is, hogy a kormánypárt ezzel a levéllel kampányol. A hangoskönyv mellett sikerült létrehozni a hangoslevél műfaját is.

Már az is érdekes volt, hogy Csontos be tudott kerülni a városi médiumba, hiszen ez eddig egy ellenzékinek sem ment. Most meg vele próbál kampányolni a várost vezető Fidesz? Ez csak azt bizonyítja, saját jelöltjeikben már nem bíznak. Mondjuk program és teljesítmény híján nehéz is.

Megosztás

Related posts