Miskolc legnagyobb választási csalásában Alakszai szerepét is firtatják

Megosztás

Három napja derült fény egy hangfelvételnek köszönhetően Miskolc, talán legnagyobb választási csalására! Fenyegetésen és mocskolódáson kívül azonban azóta érdemi választ nem kaptunk.
Ezért nagyon világosan feltennénk a kérdéseinket a miskolci Fidesznek és az érintetteknek – áll a Velünk a Város közleményében.

Az egyesület a következőkre kíváncsi: “Mikor tervelték ki, hogy a miskolci választók becsapása érdekében létrehozzák az Új Lendület kamuegyesületet? Alakszai Zoltánnak mi volt ebben a szerepe? Ha azt sem tudják az Új Lendület jelöltjei, hogy melyik a körzetük (ahogy beismerte egyikük a hangfelvételen), akkor ki gyűjtötte össze az induláshoz szükséges ajánlásokat? Miből fizette az Új Lendület az óriásplakátokat, citylightokat, plakátokat, szórólapokat, reklámajándékokat, a FB-on szervezett nyereményjáték nyereményeit? (amelyek óvatos becslés alapján legalább 30 millió forintot tesznek ki) Milyen tartalmak előállításában vett részt, és hányszor tartott eligazítást az Új Lendületnek Zárug Péter Farkas, a miskolci fidesz kampányfőnöke? Kik vettek részt Zárug Péter Farkason, a miskolci fidesz kampányfőnökén kívül a csalásban? Részt vett-e Kovács Zsolt, akit már megneveztek korábban választási csalással kapcsolatban? Részt vett-e Alakszai Zoltán, akinek a jegyzősége alatt történhetett Miskolc talán legnagyobb választási csalása? Mennyi pénzért vállalták a jelöltséget az Új Lendület képviselőjelöltjei? Mennyit fizettek Kopcsó Gábornak, hogy beszervezze a jelölteket? Milyen adósságait törölték el? És ki törölte azokat el? Kitől kapták a jelöltek az Új Lendület a Városért egyesület nyilatkozatában megfogalmazott kampányköltség keretet? A városi média által szintén reklámozott Pakusza Zoltán, a Hazánk Mozgalom jelöltje csak hirdetési felületet kapott a Mikomtól vagy mást is a Fidesztől? Mikor kérnek bocsánatot a miskolciaktól?”

Válasz persze nincs, de nincs kétségünk, nem is lesz.

Megosztás

Related posts