Mintha egy egész falu eltűnt volna

Megosztás

Egyre fogy Borsod-Abaúj-Zemplén lakossága, a tavalyi évhez képest több mint ezer fővel csökkent a megye lakónépessége.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, idei év első felére vonatkozó adatai alapján megyénk lakóinak száma január 1-jén 642 ezer fő volt, 0,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év első hat hónapjában összesen 3 230 gyermek jött a világra, és 4 918 fő hunyt el.

Az élveszületések száma 6,3 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 3,3% százalékkal több volt, mint 2018 azonos időszakában. A születések és a halálozások egyenlegeként kialakult természetes fogyás 1 688 fővel csökkentette a megye lakónépességét. Ez a veszteség 29 százalékkal – az országos átlagnál nagyobb mértékben – haladta meg az egy évvel korábbit.

A házasságkötések száma emelkedett: idén január és június között 1640 házasságot anyakönyveztek, 6,9 százalékkal (106-tal) többet, mint egy évvel korábban.

Megosztás

Related posts