Jó a csapat, csődbüntettért elítélt helyettes államtitkár kampányol Alakszai mellett

Megosztás

Töretlen a karrierje a miskolci Schweickhardt Gyulának (a képen jobb szélen), aki a fideszes Kriza Ákos polgármesteri biztosa lett 2017-ben, majd idén januárban helyettes államtitkárrá nevezték ki az innovációs minisztériumban – írja az Átlátszó.hu. Schweickhardt felelt a miskolci számozott utcák kiürítéséért is. Az Átlátszó birtokába jutott ítélet szerint a sokoldalú politikust korábban csődbüntettért jogerősen elítélték, de ez látszólag senkit sem zavar.

“Schweickhardt Gyula személyében mai hatállyal új helyettes államtitkárt nevezett ki az Innovációs és Technológiai Minisztériumba Orbán Viktor. A kiválasztott leendő tevékenységet a határozat nem pontosítja” – írta januárban a Népszava. A miskolci politikus addig a Miskolc Holding cégének, a Miskolci Városgazda NKft. vezetője volt. Az őt ismerők szerint 2017-ben vett gyökeres fordulatot a karrierje, amikor a polgármester felfedezte, és kinevezte közlekedésért és városüzemeltetésért felelős polgármesteri biztosnak.

Schweickhardt már 2014-ben jó szolgálatot tett a fideszes Kriza Ákos polgármesternek, ő vezényelte az úgynevezett számozott utcák, más néven a roma nyomortelep felszámolását. Az eszakhirnok.com akkori cikke szerint 135 kilakoltatást terveztek 2014 év végéig, amit aztán végre is hajtottak.

Erről a TASZ hosszas pereskedése után a Debreceni Ítélőtábla kimondta, a Miskolci Önkormányzat és a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) megsértette a miskolci romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát a szegénytelepeken folytatott razziákkal, és egyéb, a cigány lakosok elüldözését szolgáló intézkedésekkel. Ideértve az önkormányzat és polgármester nyilvános kommunikációját is. Az Ítélőtábla ezért helybenhagyta a tízmillió forintos közérdekű bírságot.

Schweickhardtot a Miskolci Városgazda NKft. vezetése mellett városüzemeltetéssel és közlekedéssel kapcsolatos feladatok ellátásával is megbízták 2017 májusától 2018. december végéig – ez az Átlátszónak küldött közadatigénylésből derült ki. A szerződés szerint Schweickhardtnak havi bruttó 500 ezer forintért kiemelt feladata volt a közterületek fenntartása és üzemeltetése, közút- és járdafenntartás, a közterülteti parkolás, a helyi tömegközlekedés, valamint a piacüzemeltetés területével kapcsolatos stratégiaalkotás, döntéselőkészítés és szervezetfejlesztés.

Eközben Schweickhardt vezette a városi céget is 2018. december 31-ig: a cég honlapja szerint itt közterület-gondozással, út, híd, belvíz-létesítmények kezelésével, állategészségügyi telep fenntartásával és piacüzemeltetéssel foglalkoznak. És a városháza idei döntése kapcsán az is kiderül, hogy a cég feladata nem csak a munkavégzés, hanem a városüzemeltetési feladatok irányítása, szervezése, működtetése is.

Schweickhardt az önkormányzat szerint – ez is a fenti közadatigénylésből derül ki – folyamatosan a város rendelkezésére állt, TOP-os pályázatok és e-jegy egyeztetésben vett részt 2017-től. Utóbbiról, vagyis a papír alapú jegyek kivezetéséről 2018 novemberében írt a boon.hu, a cikk szerint “Miskolc a Modern Városok Programban nyert el egymilliárd forintot is meghaladó támogatást. A projekten már hosszú ideje dolgozik a város, a holding és az MVK csapata”. De hiába telt el újabb egy év, az e-jegy leginkább csak kampánytéma, még mindig nem készült el.

Kriza Ákos régi munkatársa január óta már az Innovációs és Technológiai Minisztérium erősíti. A felfelé ívelő karriert az sem befolyásolta, hogy az Átlátszó birtokába jutott iratok szerint Schweickhardt Gyulát 2000. október 9-én csődbűntett miatt tettesként jogerősen elítélték. Az ítélet szerint 1 év börtönt kapott, végrehajtásában három évre felfüggesztve.

Az indoklásban az áll, hogy Schweickhardt felszámolóbiztosként dolgozott, majd az egyik felszámolása alá került cégből, az Agrolizing jogtalanul pénzt fizetett ki. Mégpedig olyan személyeknek, akiknek egyébként is a felszámolással kapcsolatos volt a munkájuk. A bíróság szerint Schweickhardt színlelt ügyleteket kötött, tényleges munkavégzés nem történt, közel 5 millió forintot fizetett ki a másodrendű vádlottnak, valamint saját magának is elszámolt és kifizetett 513 ezer forintot gépkocsihasználatra.

A bírósági ítélet szerint Schweickhardt Gyula összesen 6,8 millió forintot fizetett ki jogtalanul az általa felszámolt Agrolizing Kft. vagyonából.

Egy hónapja keressük az ITM-et, hogy az államtitkár gazdasági bűncselekmény miatti ítélete ismert-e a minisztérium előtt, de nem válaszoltak kérdésünkre.

Megosztás

Related posts