Ukránok, törökök is laknak majd a tiszaújvárosi konténervárosban

Megosztás

Mobil lakóparkban szállásolják el a tiszaújvárosi poliolgyárat építő vendégmunkásokat – írja a Borsod Online.

Tiszaújvárosban, a Mol telephelye mellett már nyáron elkezdték építeni azt a lakókonténerekből álló mobil lakóparkot, ahol a cég gigaberuházásához szükséges munkaerőt – külföldi vendégmunkásokat – szállásolnák majd el.

A folyamatosan bővülő mobil lakóparkot már jelenleg is használják az építkezésen dolgozó munkások. Jelenleg körülbelül 500-an dolgoznak a beruházáson, számuk az év végéig 800-ra emelkedhet.

Csúcsidőszakban – a jövő év második felében – 2000-2500-an is dolgoznak majd a gigaberuházáson. A mobil lakóparkban – a teljes kiépítettségében – egyszerre körülbelül 2000 ember elszállásolására lesz lehetőség. Minden, a napi életvitelhez szükséges szolgáltatást biztosítanak, és az elvárásoknak megfelelő kényelmet kínálnak majd a dolgozóknak. Rekreációs részleget, közösségi területet, valamint mosodai szolgáltatást, takarítást és biztonsági őrzést is tartalmaz majd a szolgáltatás.

Élhető környezetben

A vezető beosztású dolgozók apartmanokban lakhatnak, amelyekben két-két egyszemélyes hálószoba van, és egy-egy közös fürdőszoba tartozik hozzájuk.Képgaléria: A GS Yuasa gyárának átadása

A munkásoknak kétemeletes épületeket húztak fel, amelyek földszintjén közösségi helyiségek vannak, az emeleteken pedig négyágyas szobák vannak közös fürdőszobákkal.

A munkások étkeztetését a helyben kialakított kantinokban, helyi szolgáltatók bevonásával oldották meg. Az ideiglenes lakótelephez tartozik orvosi szoba, ahol alapszintű ellátást is nyújtanak a munkavállalóknak, közlekedésüket pedig külön buszjáratokkal oldják meg.
Mint megtudtuk, a 2000-2500 fős dolgozói állomány mintegy háromnegyede az Európai Unió országaiból — Romániából, Olaszországból, Portugáliából és Lengyelországból – érkezik, a maradék negyedrészt a közösségen kívülről – Törökországból, Ukrajnából és Grúziából – érkező vendégmunkások teszik ki.

Csak engedéllyel

A külföldiek általi magyar­or­­szági munkavállalás engedélyezését a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztálya végzi.

Mint a Borsod Online megtudta, a Mol tiszaújvárosi nagyberuházása kapcsán a beruházás fővállalkozójával és az alvállalkozókkal folyamatosan kapcsolatban van a két hatóság megyei szervezete, hogy gördülékenyen menjen a szükséges engedélyek kiadása.


Megosztás

Related posts