Borsodban több helyen is szavazategyenlőség alakult ki

Több településen is döntetlen végeredmény alakult ki vasárnap, köztük számos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körzetben. A megyénkben Cserépváralján, Hidvégardón és Irotán alakult ki szavazategyenlőség az első két helyen végzett polgármesterjelöltek között. Továbbá nem volt eredményes a választás a Sajószentpéter 5. számú egyéni választókerületében sem, itt 158-158 szavazatot kapott Kocsis Tibor (Zöldek Pártja) és Oláh István (MSZP-P) is egyaránt. Ezekben a településekben, illetve a választókörzetben szinte biztosan újra megrendezik a választást.

Read More

Borkait kiléptették a Fideszből

A Magyar Nemzet kormánylap szerint: „A külföldön tartózkodó Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kérésére Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke és Kubatov Gábor alelnök budapesti konzultációra hívta Borkai Zsoltot, a botrányba keveredett, ám vasárnap újraválasztott győri polgármestert. A Magyar Nemzet úgy tudja, e találkozó következményeként Borkai Zsolt holnap sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy kilép a Fideszből.” Tarlós István bukását is az ő hibájának állítja be a lap, amiben lehet némi igazság, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy Győrben viszont megválasztották polgármesternek a botrány elenére is.

Read More

Egy szerb újság állítólag megtalálta az egyik nőt a Borkai “szexhajójáról”

A belgrádi bulvárlap, a Kurir online kiadása közölt a már jól ismert kép- és videóanyagokkal gazdagon ellátott cikket vasárnap este a győri polgármester, Borkai Zsolt szexbotrányáról. Az újság azt állítja, hogy megtalálták a bulin résztvevő egyik nőt, aki nyilatkozott is az újságnak. -szúrta ki a 444 A cikkben azt írják, hogy az 54 éves fideszes polgármester tavaly júniusban szállt hajóra barátaival Dubrovinknál. (A polgármestert leleplező blog ezzel szemben egy valamivel korábbi, pünkösdi időpontról írt, Borkai pedig a videó nyilvánosságra kerülése után azt nyilatkozta, hogy a felvétel évekkel ezelőtt készült.) A Kurirnak a…

Read More

Kína repülő csészealjat épít

Különleges légi szerkezet tartja izgalomban a katonai repülő gépezetek iránt érdeklődőket. Az 5. Tiencsini Nemzetközi Helikopter Expón bemutattak egy kissé még szedett-vetettnek tűnő, Nagy Fehér Cápa névre keresztelt prototípust. A statikus kiállításon lévő, négy dobozra állított szerkezet leginkább egy lekvárkupaccal megrakott fánkra hasonlít, és a neten keringő képek szerint a lekvárkupac a pilótafülke, ahol a kétfős személyzet ül: a pilóta és a fegyverrendszerek kezelője. Ez utóbbi már jelzi is, hogy nem békés célú légitaxi fejlesztésén dolgozik a meg nem nevezett cég. A kiállított példány melletti információs tábla fordítása szerint a…

Read More

Veszélyes észak-amerikai fűfaj terjed Magyarországon

“Homokterületek új pestise” – így nevezi az MTA keddi közleménye az észak-amerikai homoki prérifüvet, ami eddig szinte teljesen ismeretlen volt Magyarországon, de most inváziós fajként a hazai élővilágot fenyegeti. A nemzetség más fajai nyomán özönfűnek is nevezett agresszív növénnyel két alapvető baj van: kiszorítja a hazai fajokat, és a legelő állatok sem fogyasztják. A homoki prérifű erőteljes csomókat képző, sekély gyökérzetű évelő növény. Nagyon jellegzetes a fajra a levélhüvely peremén található, sűrű és elálló fehéres szőrkoszorú, valamint hogy virágai ritkán bomlanak ki teljesen. A fajnak igen apró, alig egy milliméteres,…

Read More

A Fidesz sehol sem lőtte lábon magát úgy, mint Szerencsen

Vannak városok, amiket a Fidesz rosszul kezelt belső konfliktusok miatt veszített el tuti nyerő helyzetből, de egyik sem akkora bukás, mint amit a kormánypárt Szerencsen produkált. Alig egy év alatt nullázták le magukat teljesen. Öt éve még minden rendben volt a Fidesz szempontjából. A szerencsiek 2014-ben kizárólag fideszes képviselőket szavaztak be a nyolcfős képviselőtestületbe, és nagy támogatással újraválasztották polgármesternek a kormánypárti Koncz Ferencet is. Koncz viszont 2018-ban távozott a kisváros éléről, így időközi választáson új polgármestert választottak tavaly nyáron. Sima ügy volt, az addigi alpolgármester, szintén fideszes Nyiri Tibornak még…

Read More

Megrázó felvételt tett közzé a rendőrség a Hableány balesetéről

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Youtube-csatornáján osztott meg egy felvételt kedd délután, nem sokkal azt követően, hogy sajtótájékoztató keretében beszámoltak a Hableány-katasztrófa ügyében folytatott nyomozás lezárásáról. Az összevágott anyag térfigyelő kamerák, a rendőrség, a Honvédelmi Minisztérium, és a TEK felvételeit mutatja be az események kronológiai sorrendjében. Pillanatokra feltűnnek a videón a hajó fedélzetére érkező utasok, és a vízbe borult emberek alakjai is. A videó döntő részét a mentési munkálatok teszik ki. A Hableány május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A sétahajón 35-en utaztak: 33…

Read More

„Idejön valami pesti forma, azt sem tudja, mi folyik itt”

„Csak egy x-et kérek, a szebb jövőért” énekli kampánydalában Setét Ernő budapesti zenész, taxis, aki elhatározta, hogy utazik 300 km-t, és polgármester lesz Lácacsékén. A 300 lelkes, apró, borsodi falu korábban csak úgy került be a hírekbe, hogy ez a magyar Chicago, a település, ahol a legmagasabb az egy főre jutó bűncselekmények száma. A falut 15 éve Fedor László irányítja, ő dönt arról is, ami erre felé létkérdés, hogy ki juthat közmunkához, és ki marad megélhetés nélkül. De Lácacséke valóban bűnös falu, és valóban egy zsarnok uralkodik felette?   – írja a 444.hu.

Read More

Jakuzziban locsolja a pezsgőt Tornanádaska újraválasztott polgármestere

“Ezt most besz*ptátok” – kiabálja a polgármester, miközben bemutat a kamerának is – számol be az esetről a HVG.hu. Az ország egyik legrosszabb foglalkoztatottságú faluját, a borsodi Tornanádaskát jó ideje Beri Tamás vezeti. 2010-ben fideszesként indult, és bár nem sikerült nyernie, a megválasztott polgármester azonnal le is mondott, az időközi választáson pedig Beri már győzni tudott. 2014-ben függetlenként már rendesen megválasztották polgármesternek, és idén ismét ő lett a település vezetője egy másik független jelölttel, Lakatos Józseffel szemben. Annak ellenére, hogy több fura ügye is volt az elmúlt években. 2011-ben őrizetbe vették uzsorázás miatt, és bár…

Read More

Pajzsmirigy-tetris a miskolci kórházban

A Tetris Challenge nevű internetes kihívás – egyre népszerűbb hazánkban – és most elérte a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat is. Az egészségügyi intézmény az egyik műtőből jelentkezett, ahol a Fül – Orr – Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Osztály szakemberei azt mutatták be, mi kell egy teljes pajzsmirigy eltávolításhoz. SZámolt be az esetről a Borsodihir.hu. A Tetris Challenge lényege, hogy a szakmák, foglalkozások képviselői felülnézetből saját maguk szemléltetik a hivatásukhoz szükséges kellékeket, eszközöket.

Read More