Akik megküzdenek Miskolc 1-es választókörzetében

Megosztás

Az önkormányzati választások előtt szeretnénk segíteni olvasóinknak, kire is érdemes a voksukat adni október 13-án Miskolcon, ezért napról-napra összegyűjtjük, hogy egyes területeken kik szállnak harcba a legnagyobb eséllyel a képviselői helyekért. A polgároknak nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a miskolci körzeteket jelentősen átrajzolták. Az 1-es például úgy néz ki, hogy a egyik vége a Martin-kertváros, másik pedig a repülőtér…

A Velünk a Város Egyesület és az ellenzéki összefogás Badány Lajost indítja a miskolci 1-es körzetben, aki mérnök-közgazdász, a MÁV műszaki ellenőre és Miskolc város Pénzügyi Bizottságának elnöke, jobbikos önkormányzati képviselő. Eddigi akcióival és petícióival fellépett már a rabszolgatörvény ellen is, és párttársaival együtt megakadályozták a miskolci repülőtér bezárását. A közelmúltban ő volt az, aki bojkottot hirdetett a Miskolci Naplót kiadó MIKOM Kft. ellen, mert úgy gondolja, a város közpénzből fenntartott lapja egyoldalúan tájékoztat, álhíreket terjeszt ellenzéki képviselőkről.

Badány Lajos programjában szerepel a Selyemrét közbiztonságának megerősítése, a prostitúció felszámolása, a Selyemréti strand működőképességének biztosítása, és korábbi vonzerejének visszaállítása. Úgy véli, Martinkertváros csapadékvíz-elvezetési problémájára átfogó rendezési tervet kell készíteni, és a megvalósításhoz szükséges központi források előteremtését szorgalmazza. A Zsigmondi-Besenyői-Sajószigeti utcák elhanyagolt telkein „barnamezős” beruházások létesítését ösztönözné.

Programjában hangsúlyt kap a városrész tragikus forgalmi helyzetének javítása, ezen belül is az Y-híd megépítése, amellyel immár 9 éve kampányol a Fidesz, de semmi előrelépés nem történt az ügyben. Ehhez kapcsolódóan a szintén megígért intermodális csomópont megvalósítása, és a Tiszai pályaudvar nyomortelepre emlékeztető környezetének élhetővé tétele is programja része.

A Szentpéteri-kapui lépcsők, járdák rendbetétele, a közvilágítás hiányosságainak megszüntetése. A lakótelepet félelemben tartó részegek és drogosok garázdálkodásának felszámolása. A Besenyői útra vezető híd felújítása, és annak kiharcolása, hogy a 20 emeletesbe ne ukrán vendégmunkásokat telepítsenek.

A Fidesz-KDNP Katona Ferencet indítja az egyes választókörzetben az őszi választáson. Katona jelenleg is önkormányzati képviselő, már második ciklusát tölti. Önéletrajza szerint tanárképző főiskolai, valamint vendéglátó üzletvezetői végzettsége van.

Programpontjai közt találjuk a közösségi közlekedés feltételeinek javítását, a közterületek fokozott tisztán tartását, valamint “a körzetemben jelen lévő prostitúció jog szerinti szabályozása” mondatot. Ezek azért érdekes ígéretek a választók felé, mert már 2010-től hozzá tartozik a körzet, és úgy tűnik, eddig nem sikerült megoldania az évek óta fennálló problémákat.

Emlékezzünk, Katona Ferenc volt az a képviselő, aki képviselői alapját 2013-ban traktorvásárlásra költötte, mondván, a körzetében tisztábbak és gondozottabbak legyenek a parkok. Valamint ő az, aki emléktábla szerűségen hívja fel a figyelmet a körzetében történt legkisebb beruházásra is.

Akik még indulnak a körzetben: Duzsik István (Mi Hazánk), Siroki Győző (Új Lendület Miskolcért).

Megosztás

Related posts