A kormány a családpolitikát propagálja, azonban a gyerekek ötöde nagyon rosszul él

Megosztás


A demográfia a kormány stratégiai fontosságú területe, lényegében nincs olyan kormányzati megnyilatkozás, amelyben ne jelenne meg, milyen fontosnak tartják a gyerekeket, a családokat, azt, hogy ne migrációval, hanem minél több magyar gyerekkel oldjuk meg a népességfogyás okozta gondokat. És persze mindig halljuk a kormányzati lépéseket, amelyekkel a kormány a gyerekeseket segíti.

Ezért is érdekes Monostori Judit demográfus tanulmánya, amely a Demográfiában jelent meg, és az egyszülős családokról és családpolitikai gyakorlatról szól, összehasonlítva az európai és magyar gyakorlatokat. A tételmondat rögtön a tanulmány elején olvasható:

A párkapcsolaton alapuló családok, különösen a három vagy több gyermeket nevelők a mai családpolitika preferált csoportjának tekinthetők, míg az egyszülős családokról ez nem mondható el.


Nem kevés gyerek kerül így hátrébb a sorban.

A főbb megállapítások:

  • Európa-szerte a három- vagy több gyerekes családokat preferálják, az egyszülőseket nem, részben ideológiai okokból.
  • A gyerekek 31 százaléka olyan családban él, ahol nincs jelen mindkét vér szerinti szülő.
  • A gyermeküket egyedül nevelők 35 százaléka él jövedelmi szegénységben, helyzetüket nem sikerült javítani az elmúlt 15 évben, míg a nagycsaládosokét igen.
  • A gyerekek negyede után nem fizetnek gyerektartást.


A kutatás megállapította, hogy hiába vannak többen az egyszülős családok, Európa-szerte a három- vagy több gyerekes, párkapcsolaton alapuló családokat támogatják, munkaerő-piaci támogatások, ellátások, szolgáltatások járnak nekik ingyen. Monostori erre a jelenségre három lehetséges érvet sorol fel.

Az első, hogy népesedéspolitikai szempontból a három vagy több gyereket nevelők fontosabbak lehetnek egy adott kormányzat számára, hiszen több potenciális keresőt bocsátanak a munkaerőpiacra, mint az egyszülős családok, ahol a gyermekszám jellemzően az átlagos alatti. A másik, hogy az egyszülős családok támogatása visszaélésekre adhat alapot, például csak papíron válnak, hogy megkaphassák a kedvezményeket. Az ilyen visszaéléseket sokba kerül kiszűrni, így inkább nem is adnak pluszpénzt.

De ideológiai megfontolás is állhat a háttérben,

miszerint az egyszülős családok támogatása azt a képzetet sugallná, hogy az adott kormányzat e családforma mellett áll, ez pedig például a konzervatív kormányzatú országokban nem illeszthető össze egy tradicionális családmodell ideálját hirdető iránnyal.

Még erősebben jelentkezhet ez a kritika ott, ahol a nők egyedül vállalják a gyereket. Monostori mindhárom felhozott érvet cáfolja. Azt mondja, a kevesebb gyerek sokszor csak a helyzet következménye, ha pedig a visszaélésektől félnek, azon az alapon minden olyan támogatást be lehetne tiltani, ahol ez előfordulhat. Az ideológiai megközelítés is sántít – a választás szabadságával, a magánélet védelmével lehet szembeállítani –, és azt sem igazolja, hogy az egyszülős családban a gyerek érzelmi szükségletei kevésbé lennének kielégítve. Számos európai kutatás arra jutott, az egyszülős családban felnövő gyerekek jóllétére, iskolai előmenetelére, érzelmi fejlődésére nem az hatott negatívan, hogy ilyen családban nőttek fel, hanem hogy szegényebbek voltak.

Összességében azt mondja, helyzetük érdemi javítására komplex intézkedéscsomagra volna szükség munkaerőpiaci, családpolitikai és segélyezési elemekkel.

hvg.hu

Megosztás

Related posts