Veres Pál élő adásban beszélget szakemberekkel Miskolc jövőjéről, városrendezésről és a fiatalokról

A Miskolc Akadémia programsorozat második beszélgetésén fiatal vendégekkel vitatta meg Veres Pál, hogy hogyan látják ők Miskolc jelenét, jövőjét. A civilek és az ellenzéki összefogás jelöltje vallja: vissza kell csábítani Miskolcra a világban szátszóródott miskolciakat. A kérdés, ez hogyan lehetséges. Az élő közvetítés itt érhető el:

Read More

A miskolci NAV is beszállt a pálinkabizniszbe

A Miskolci Törvényszék szeptember 12-én hozott ítéletet annak a négy vezető beosztásban dolgozó pénzügyőrnek és két vállalkozónak az ügyében, akik ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás.   A bíróság által megállapított tényállás szerint az ügy vádlottjai vezető beosztásban dolgoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei pénzügyőrségénél, akik hivatali pozíciójuknál fogva nem csak az ellenőrzések időpontjával, de azok esetleges elkerülésének módjával is tisztában voltak. A négy vádlott régóta jó viszonyt ápolt néhány helyi – általában pálinkafőzdét vagy italboltot működtető – vállalkozóval, így az ügy ötöd- és hatodrendű vádlottjaival is. Előfordult,…

Read More

Rengeteg a bedőlésközeli hiteltartozások és még több kölcsönt vesznek fel a magyarok

Papíron kiemelkedően muzsikál a bankszektor: a lakosság számára folyósított hitelek száma stabilan magas, már a gazdasági válságot megelőző szintet öltött. A Magyar Nemzeti Bank friss adataiból is kitűnik, hogy az idei második negyedévben több mint 218 milliárd forintnyi piaci kamatozású és 16,6 milliárd forintnyi támogatott lakáshitelt folyósítottak a hitelintézetek – írja a Napi.hu. Bár a hitelezés felpörgésére az elmúlt évtized rossz tapasztalatai miatt sokszor ráncoló homlokkal tekint a magyar, a folyamatok most kicsit mást mutatnak: deviza alapú hitelt senki nem vesz fel, bár lenne rá elvben lehetőség; a lakás- és autóhitelek…

Read More

Borsodból és Szabolcsból igényelték a legtöbb falusi csokot

Az OTP-nél már ezernél is többen igényelték a falusi csokot, a többi bankhoz is szállingóznak be lassan a kérelmek. A legtöbb igénylés Borsodból és Szabolcs-Szatmárból érkezett eddig. Még mindig kevés bank értékesíti az úgynevezett falusi csokot (családok otthonteremtési kedvezménye használt lakások/házak vásárlására és felújítására). A program keretében használt lakás vásárlására és felújítására akár 10 millió forintot is kaphat egy család, ha az ingatlant a 2486 meghatározott kistelepülés valamelyikén vásárolja meg. A támogatás maximális összege, ha lakóingatlant vásárol az ügyfél, a gyerekek számától függően 600 ezertől 10 millió forintig terjed. Ennek azonban csak…

Read More

Művészek, tudósok, egyházi személyek és tanárok követelnek tömegesen klímavédelmet Magyarországon

50-nél több közéleti személy követel klímavédelmet Magyarországnak. Az akadémikustól neves tudósokon át a környezetvédelem iránt elkötelezett művészekig húzódó lista sosem látott társadalmi összefogásról tanúskodik, kommentálta a mozgalmat a Greenpeace Magyarország. Ők közölték a listát is. Olyan neveket találunk, mint Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök, Csányi Vilmos, Veiszer Alinda, Ürge-Vorsatz Diána, Pálinkás József, .  A Greenpeace szerint azért van szükség nemzeti és nemzetközi összefogásra, mert anélkül nem fog menni. Ezért kiállunk mindenhol a környezetrombolás ellen. Levelet írunk minden politikusnak és vezetőnek – nem egyet, egymilliót. Addig dörömbölünk a legnagyobb cégek ajtaján, amíg abba…

Read More

A rendőrség házkutatást tartott az ellenzéki jelöltnél, az MSZP szerint politikai nyomásra

A rendőrség szerdán megszállta Pikó András, a VIII. kerületi ellenzéki jelölt kampányközpontját, és házkutatást tartottak, miután a Magyar Nemzet azt írta egy belső csoportból printscreenelt fotóra alapozva, hogy Pikóék feltételezhetően „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készülnek az önkormányzati választásokra. Az ellenzéki jelölt munkatársa tagadta, hogy csalnának. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón azt mondta, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és hogy a rendőrség nem politikai megrendelésre dolgozik. Az lenne a furcsa, ha nem indítana eljárást a választási bizottság jelzésére. Ennek az az üzenete, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania”.…

Read More

Kinevezte új sportigazgatóját a DVTK

A diósgyőri klub Benczés Miklóst nevezte ki a távozó Tajti József utódjaként a sportigazgatói posztra, számolt be hivatalos honlapján a csapat. A szakember legutóbb regionális igazgatóként dolgozott a Diósgyőrnél, pozíciója mostantól kibővül a sportigazgatói feladatokkal is. „Benczés Miklóst minden DVTK-szurkoló jól ismerheti, hiszen hét éven keresztül dolgozott a diósgyőri utánpótlásban, majd egy fél évtizeden keresztül az egymást váltó vezetőedzők stábjában, mígnem 2010-ben az ő vezetésével jutott vissza az élvonalba a DVTK. Később úgyszintén vezetőedzőként irányította a felcsúti és a mezőkövesdi csapatot, összesen 103 alkalommal ült a kispadon az élvonalban. A…

Read More

Halálos autóbaleset történt megyénkben

Putnokon, a Bajcsy Zsilinszky úton egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze. A balesetben egy nő életét veszítette. Halálos közúti közlekedési baleset történt 2019. szeptember 12-én 11 óra 15 perckor Putnokon a Bajcsy Zsilinszky úton. Az elsődleges adatok szerint egy autó vezetője ez idáig ismeretlen okból áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A baleset során a személygépkocsi 68 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen a mentők által végzett újraélesztési kísérletek ellenére elhalálozott. Az érintett útszakaszt a mentés és a helyszínelés…

Read More

Mitől lesz kényelmes a sarokgarnitúra?

Kevés kellemesebb érzést tudunk elképzelni, mint egy fárasztó nap után hazaérni és lehuppanni a világ legkényelmesebb sarokgarnitúrájára. Esetleg egy forró fürdő vetekszik vele, de haladjunk csak sorban. Honnan tudjuk, hogy a sarokkanapénk igazán kényelmes-e? Mire figyeljünk, mielőtt sarokgarnitúrát választunk? A méret a lényeg A lakás lelkeként is elhíresült kanapéknak az egyik fő ismérve, hogy legyen kellően komfortos és elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen elhelyezkedhessen a család. Mivel valószínűleg mindenki máshogy szeret ülni, feküdni vagy éppen helyezkedni, így nagyon fontos, hogy kellően méretes darabot válasszunk. Ez persze hely függvénye, hiszen hiába…

Read More

„Én nem a kormányt akarom leváltani, hanem Miskolc polgármestere szeretnék lenni!”

A 2010-ig általában stabilan balos Miskolcon a NER megjelenése óta Kriza Ákos a polgármester. Az eddigi két önkormányzati választáson inkább feldarabolta magát az ellenzék, ezért simán vitt mindent a Fidesz, most viszont Borsodban is fordulat történt: a teljes ellenzék beállt a civilként induló Veres Pál mögé, aki évtizedek óta a város egyik gimnáziumának igazgatójaként része a város életének. Vele beszélgetett az Azonnali.hu Borsodról, a romahelyzetről, Gyurcsányról és persze a Diósgyőrről. Az egy dolog, hogy kampányol, de közben iskolaigazgató is, most meg kezdődik a tanév. Ezeket a teendőit is ellátja? Tudatosan…

Read More