Nyugalom, ez nem hullagyalázás, csak a temetőt tartják karban

Az elhunyt szeretteik sírhelyére kilátogatók megdöbbenve tapasztalták a Hámori temetőben, hogy több sírkő ki van szedve a helyéről azt a látszatot keltve, mintha valakik rongáltak volna a szent helyen. Többen tippeltek arra, hogy a sírköveket ellopják, majd némi csiszolás után újra el akarják adni haszonszerzés céljából. Szerencsére erről szó sincs, csak a hiányos tájékoztatás miatt szinte senki se tudott arról, hogy temetőrendezés van folyamatban és több, kiöregedett fát ki kell vágni, mielőtt rádőlnének a sírhelyekre. Hogy ne sérüljön senki sírköve, így azokat ideiglenesen kiemelték a helyükről, amiket természetesen visszaállítanak eredeti…

Read More

Idén eddig 49 milliárd forintot költött propagandára az Orbán-kormány

A G7 írja, hogy a  a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda még 3,5 milliárd forintot költ el arra, hogy tájékoztassa „a magyar állampolgárokat és a nemzetközi közvéleményt” az Orbán-kormány döntéseiről. Az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok” című közbeszerzés-sorozatnak ez már a nyolcadik része, „Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok” felkiáltással pedig tizenhatodszor ír ki közbeszerzést a tárca. A mostani 3,5 milliárd forint azt jelenti, hogy ami a propagandára költött pénzt illeti, az Orbán-kormány 2019-ben már 49 milliárd forintnál jár. Ez hatmilliárd forinttal több…

Read More

Kiszivárgott a kötcsei beszéd: valamire készül Orbán a meleg párok örökbefogadása, illetve a drogszabályozás kapcsán

Bár a Fidesz és holdudvarának látványos felvonulásával járó, hagyományos évi kötcsei pikniken elhangzó szokásos Orbán-beszédről nyilvánosan senki sem árult el semmit, az Indexnek sikerült néhány részletet megtudnia a kevés konkrétumot tartalmazó miniszterelnöki beszédről. Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság jó pályán halad, de a fejlődést ki kell terjeszteni az egész Kárpát-medencére és javítani kell a határon túli magyarok helyzetén. Eközben azonban nem szabad sérteni a szomszédos országok érdekeit. Orbán külön hangsúlyt fektetett a “nemzetépítés” stratégiájára, és ebbe a körbe sorolta azt a konkrét tervet is, hogy 2022-re (a következő országgyűlési választások időpontjára) minden autópályát…

Read More

Már csak hétfő délutánig gyűjthetik az ajánló aláírásokat a polgármesterjelöltek

Bő egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat. Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a polgármester- és képviselőjelölteknek a helyi választási bizottságoknál (a főpolgármester-jelölteknek a Fővárosi Választási Bizottságnál) az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó ajánlóíveket, eddig lehet bejelenteni az indulási szándékot is. A határidőn túl érkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlások érvényességét a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint vasárnap reggelig több mint 39 ezer jelöltet…

Read More

Németországban a magyar nagykövet reklamált a menekültválságról készült film miatt, pedig csak a valóságot mutatták

Hivatalos levélben tiltakozik Györkös Péter berlini magyar nagykövet a ZDF-en szerdán bemutatott, “A döntés órái: Angela Merkel és a menekültek” című dokumentumfilm miatt – írja az Index. A film a 2015-ös menekültválság magyarországi történéseit mutatja be a Keleti pályaudvartól Angela Merkel dolgozószobájáig. A berlini magyar nagykövet a ZDF intendánsának írt nyílt levelében amiatt tiltakozik, mert szerinte a film valóságtól idegen, és néhol már a becsületsértés határát súroló propaganda Magyarországgal és Orbán Viktorral szemben. A levélről először hírt adó Azonnali kiemeli, hogy Györkös szerint a film azt a látszatot kelti, mintha a Keleti pályaudvar…

Read More

Túl lassan kezdték beszabályozni az arcfelismerő programokat, ez pedig komoly bajokhoz vezethet

Amikor új technológia jelenik meg, az emberek rendszerint kiborulnak tőle, ezt pedig politikai szabályozás kíséri. Így volt ez a nyomdától a rádióig, a génmódosított élelmiszerektől a közösségi médiáig. Úgy tűnik, a következő terület, amit igyekeznek szabályozni, az arcfelismerés lesz. Az utóbbi hetekben ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével arcfelismerést tanuló számítóképek ellen több helyen is elkezdtek fellépni. Az Egyesült Államokban Bernie Sanders demokrata párti elnökjelöltjelölt azt mondta, be kell tiltani, hogy a rendőrség az arcfelismerő szoftvereket használjon, néhány amerikai város már így is tett. San Francisco idén megtiltotta, hogy a hatóságok arcfelismerő szoftvereket használjanak,…

Read More

Nekünk is így kellene hasznosítanunk a szinte üresen kongó stadionjainkat

Elkészült annak a svájci művésznek a kiállítása, aki átmenetileg egy erdőt akart telepíteni a klagenfurti Wörthersee arénába. Klaus Littmann installációjának az a célja, hogy felhívja a figyelmet a globális klímaváltozásra. Egy korábbi, 1970-es rajza alapján készült el az installáció, amelyhez háromszáz fát költöztettek a stadionba. A rendhagyó kiállítást október végéig lehet megtekinteni – írta az Index.hu.

Read More

Olyan részeg volt egy férfi, hogy arra sem emlékszik, amikor rátámadt a mentősökre

Egy 74 éves férfi még 2019. július 6-án kora este, kórházba szállítás közben vált olyan agresszívvá Bonyhádon, hogy a mentőszolgálat munkatársainak a rendőrség segítségét kellett kérniük. Az erősen ittas férfit a mentőápoló és a gépkocsi vezetője is igyekezett megnyugtatni, azonban az elkövető előbb a mentőautó ablakát, majd mindkét mentőst is megrúgta. Az eset kapcsán a Bonyhádi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki elárulta, ittas volt, és az esetre egyáltalán nem emlékszik. A bonyhádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat megküldték az illetékes…

Read More

Green Cityben betonnal “locsolják” a virágokat

Green Cityhez “méltón” Miskolc főtere is betonburkolatra váltott az elmúlt években. Korábban a Szent István tér nagyrészét zöld borította, majd “ideiglenesen” lekövezték a teret. A Miskolcért Másképpen Facebook-csoportban többen kifogásolják, a főtér – ha lehet ezt annak nevezni – állapotát, azt, hogy még az a kis zöldfelület is eltűnt a belvárosból. Arról nem is beszélve, hogy az idei nyáron mintha a virágosítás is elmaradt volna Miskolcon. Portálunk többször is beszámolt arról, hogy Kazincbarcika, Ózd és Putnok is messze túlszárnyalja “Green Cityt”, ha városszépítésről, virágosításról van szó. De beszéljenek a képek:…

Read More

Veres Pál: az Avas szálló mára Miskolc szégyene, nem maradhat így

Az Avas szálló épülete, amely valaha Miskolc büszkesége volt, ma Miskolc szégyene. Nem maradhat így! Szavazzunk a változásra! – szólít fel Facebook-posztjában Veres Pál, a civilek és az ellenzéki összefogás közös polgármesterjelöltje. Mint ismert, az egykori Avas szálló már évtizedek óta a város szégyenfoltja. A jelenlegi fideszes városvezetés évekkel ezelőtt 150 millió forintért visszavásárolta az épületet, azzal a céllal – legalábbis ezt mondták -, fejlesztik. Majd félmilliárd forintért újra árulni kezdték, de vevőt eddig nem találtak. Úgy tűnik, fogalmuk sincs arról, mit kezdjenek a város emblematikus épületével, amely a miskolciaknak…

Read More