Brutálisan végzett családjával, majd öngyilkos lett

Megosztás

Januárban hivatalosan már elváltak, de a férj szinte még mindig otthon lakott, közben az asszonynak három hónapja egy másik férfi kezdett udvarolni, aki rendszeresen járt a házhoz – furcsa családi viszonyról és egy bírósági végzésről beszélnek annak az andornaktályai családnak a szomszédai, akiket hétfőn reggel holtan találtak otthonukban.

A hálószobában összekötözve találták az andornaktályai házban az anyát és az ötéves lányát, akiket az asszony volt férje ölt meg. Az anyának és a gyereknek esélyt sem hagyott a férfi, akinek most kellett volna kiköltöznie a házból. Ehelyett a gyilkosságot választotta, majd magát is megölte.

Mint kiderült, a 46 éves családfő végzett volt feleségével és 5 éves kislányukkal, majd öngyilkos lett. A holttesteket hétfő reggel hét óra körül a nő nagymamamája fedezte fel, ő szólt a rendőrségnek is. 

Az Index információja szerint a férfi különösen kegyetlen módszert választott. Feleségét és lányát a hálószobában olyan hurokkötéssel kötözte össze, hogy gyakorlatilag egymás halálát okozták.

Van, aki szerint a férfinak éppen ma kellett volna elköltöznie, ám a rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg. Az asszonynak három hónapja viszont új udvarlója lett, aki rendszeresen megfordult a háznál. 

Már ez is furcsa, nem?

– veti fel Szuromi Csaba, a család közvetlen szomszédja, aki szerint a szociális gondozónőként dolgozó anya és családja viszonylag zárkózottan élt.

A válás ellenére mégis rendszeresen látták őket együtt, az apa pedig még szombaton is kislányával biciklizett az utcában. A szomszéd szerint a 46 éves férfi kifejezetten szerette a kislányát, de a családfőre sokan csak félbolondként tekintettek a településen: magában beszélt, kötözködött, az egyik szomszédot pedig a kutyájuk miatt fenyegette meg halálosan.

Két éve az egyik hipermarketben helyezkedett el biztonsági őrként, alig pár hetet dolgozott ott, aztán elküldték. Túl sokat beszélt magában 

– meséli Szuromi. 

index.hu

Megosztás

Related posts