A sors fintora, hogy a pintéri hazudozás egyik áldozata épp egy rendőri vezető lett

A Fidesz miskolci polgármestere már 2016-ban arról beszélt, hogy Miskolc a világ egyik legbiztonságosabb városa lett, ehhez képest rendőri vezetőre támadnak a belváros kellős közepén. A Fidesz nagyotmondásból jelesre, közbiztonságból elégtelenre vizsgázott – állítja dr. Varga László szocialista országgyűlési képviselő és Jakab Péter, a Jobbik országos frakciójának vezetője. A két politikus péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót a miskolci Villanyrendőrnél, annak kapcsán, hogy az elmúlt héten három fiatal Miskolc rendőrkapitny-helyettesét bántalmazta és kirabolta a főutcán.

Dr. Varga László arra szólította fel a miskolci városvezetést, fejezzék be a közbiztonságról szóló sikerpropagandát, és inkább a valós problémákra koncentráljanak, nézzenek szembe a valósággal. “Mindenek előtt jobbulást szeretnék kívánni a múlt héten megtámadott rendőri vezetőnek, és mindenkinek, akik az elmúlt időszakban hasonló bűncselekmény áldozatai lettek Miskolcon” – kezdte sajtótájékoztatóját a szocialista politikus. Hangsúlyozta, a rendőri vezető bántalmazása ugyanis nem egyedi eset, egyre gyakrabban fordul elő a megyeszékhelyen hasonló atrocitás.

Az országgyűlési képviselő adatokat is említett: kiemelt bűncselekmények tekintetében – 2018-ban – Miskolc a harmadik legrosszabb helyet foglalja el az országban, valamint magas a lakásbetörések száma is. “Több adat is szembe megy a városi propagandával, amely azt sulykolja, kiváló Miskolc közbiztonsága. Nem, hogy nem kiváló, nincs is, sőt az itt élők biztonságérzete sem jó” – fogalmazott dr. Varga László. Hozzátette: korábban csupán néhány elszigetelt városrészben fordult elő rablás, támadás, ma már ott is, ahol korábban erre nem volt példa. Ilyen területek – Varga szerint – a Győri kapu egyes részei, valamint a belváros is.

Az ellenzéki pártok több módosító indítvánnyal próbálkoztak a Parlamentben, amely a közbiztonság erősítését segítette volna, de a kormánypárt ezt legtöbbször leszavazta. Ilyen indítvány volt a rendőri bérek megemelését, vagy éppen a túlórapénzek kifizetését szorgalmazó ellenzéki javaslat is. Már csak azért is, mert manapság nem vonzó a rendőri életpályamodell, egyre többen szerelnek le, és egyre kevesebben jelentkeznek erre a pályára – vélekedett dr. Varga László.

Amit a Fidesz tett rendteremtés címszó alatt, az mindössze annyi, hogy a város bűnügyileg frekventált telepeiről szétkergették a bűnözőket, majd azzal nyugtatták a miskolciakat, hogy majd lesz kamerarendszer, ami megvédi őket – vette át a szót Jakab Péter. – A mostani rendőrverés nagyon jól mutatja, hogy a kamerarendszer mennyire védi meg a miskolciakat. Semennyire. A kamera ugyanis nem fog intézkedni, arra csak a rendőri állomány képes, amely sem létszámban, se anyagiakban nincs megbecsülve. Ehhez képest 2 héttel ezelőtt a rendőrségi létszámhiányra vonatkozóü kérdésemre Pintér Sándor szó szerint ezt válaszolta: „A jelenlegi létszámhiány az eredményes szolgálatellátást nem veszélyezteti. A rendőrség az ország teljes területén biztosítja a közrendet és a közbiztonságot, abban hiátus nem tapasztalható”.  

“Pintér Sándort maga az élet cáfolta meg, és a sors fintora, hogy a pintéri hazudozás egyik áldozata épp egy rendőri vezető lett. A belügyminisztert felelősség terheli, ahogy felelősség terheli a Fidesz miskolci polgármesterjelötjét, Alakszai Zoltánt is, aki jegyzőként, vagyis a helyi hatóság fejeként hathatósan léphetett volna fel a bűnözőkkel szemben, de ezt nem tette meg, mert alkalmatlan a feladatára, a Fidesz pedi gmost erre az alkalmatlan emberre bízná Miskolc közrendjét. Mi ettől az embertől nem várunk semmit, ezért nem is hozzá fordulunk, hanem Miskolc – reményeink szerint –  leendő polgármesteréhez, Veres Pálhoz, akit arra kérek, megválasztása esetén első közös utunk Pintér Sándorhoz vezessen, hogy hathatós fellépést eszközöljünk a város közbiztonságának a megteremtéséért. Egyúttal arra kérem Veres Pált, ne Alakszaihoz hasonló jegyzőt válasszon majd maga mellé, hanem olyat, aki kellően tettrekész ahhoz, hogy felvegye a harcot a bűnözőkkel szemben” – jelentette ki a jobbikos frakcióvezető.

Related posts