A Fidesz vajon tudja, hogy Alakszai jegyző, vagy jelölt? A válasz: Soros

Az augusztus 20-ai ünnepséget a Szent István téren tartotta Miskolc, ahol beszédet mondott dr. Alakszai Zoltán jegyző – legalábbis a legtöbb sajtótermék így emlékezik meg az eseményről. A kérdés azonban az, Alakszai Zoltán most jegyző, vagy polgármesterjelölt. Jó lenne, ha legalább a Fidesz közeli médiumok el tudnák dönteni ezt a fontos kérdést. Miután minden másban kikérik a gazdáik tanácsát, véleményét, ebben sem ártana. Hiszen így minimum asszisztálnak egy törvénytelenséghez: a jegyző nem lehet politikai jelölt, és fordítva sem.

Érdekes az is, hogy dr. Alakszai Zoltán – jegyző vagy nem jegyző – többször idézett dr. Kriza Ákos polgármester tavalyi beszédéből. Nem futotta sajátra, vagy hirtelen kellett beugrania? Az utóbbit igazolja, ami az ünnepi beszédében elhangzott: „Nem hagyományos ünnepi beszéd ez a mai számomra, ahogy nem hagyományos dr. Kriza Ákos polgármester úr helyettesítése sem…”

De miért pont a jegyző helyettesíti a polgármestert, miért nem valamelyik alpolgármestere? Vagy, ha nem jegyzői minőségében volt jelen, hanem polgármesterjelöltként, akkor miért csak ő, a többi jelölt miért nem köszönthette a miskolci ünneplőket?

Kérdések sora, amire a válasz csak annyi: Soros, Gyurcsány, migránsok.

Related posts