Ezért az emlékért még Merkel is hajlandó Orbánnal mutatkozni

A Berlini Fal lebontása Magyarországon kezdődött, a német újraegyesítés felé az első lépés a Páneurópai Pikniken történt – olvashatjuk az Index.hu-n.

– jelentette ki Helmut Kohl német szövetségi kancellár 1990-ben, a két Németország, a Német Szövetségi Köztársaság és a kommunista rezsim alatt szenvedő Német Demokratikus Köztársaság egyesítésének ünnepségén. Ebben a mondatban pedig benne van az is, miért dönthetett úgy Angela Merkel, hogy bár közel sem olyan jó a viszonya Orbán Viktorral, mégis elfogadta a meghívást, és jelen lesz a Páneurópai Piknik 30. évfordulójának soproni ünnepségén augusztus 19-én. (Merkel legutóbb 2015 februárjában járt Budapesten, és még tavasszal is úgy tűnt, hogy nem nagyon akar együtt ünnepelni a magyar kormányfővel.)

De mi is az a Páneurópai Piknik?

1989 augusztus 19-re magyar fiatalok, soproni és debreceni civil szervezetek (az akkori Fidesz, SZDSZ, kisgazdapárt tagjai) szerveztek „pikniket” az osztrák határhoz. Ez eredetileg a határ szimbolikus megnyitását jelentette, nem a határ áttörését. Az esemény védnökének Habsburg Ottót, a Páneurópai Unió elnökét, valamint Pozsgay Imre államminisztert kérték fel. 

Az esemény híre villámgyorsan elterjedt az akkor már hónapok óta Magyarországon veszteglő több ezer NDK-állampolgár körében, akik nem akartak visszatérni a szocialista országba, hanem az akkori NSZK-ba próbáltak továbbutazni, de ehhez nem voltak meg a vízumuk. Mivel sokan nem hitték el, hogy valóban megnyitják a határt (eredetileg nem is erről volt szó), ezért “csak” néhány száz keletnémet ment el a piknikre. Aztán a “pikniken” történt valami, ami történelmivé tette:

AZ ODA ÉRKEZŐ KELETNÉMETEK EGYSZERŰEN ÁTTÖRTÉK A HATÁRT ÉS TOVÁBBÁLLTAK NYUGATRA. 

De miért ennyire jelentős ez az esemény a németeknek? 

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk az időben. A hidegháború idején, amikor még két Németország létezett, a többpártrendszerű, kapitalista NSZK és a szocialista pártállami NDK, Magyarország már eleve fontos volt a németeknek. A hetvenes évektől kezdve ugyanis nagyon sok német számára a magyarországi nyaralás több volt egy sima üdülésnél: a vízumszabályok enyhítésével egyszerre ívelt fel az NDK és az NSZK-ból érkező turizmus, lehetőséget adva a vasfüggönnyel elválasztott barátok, régi szerelmek, szétszakított családok találkozására. És persze éppen ezért a keletnémet titkosszolgálatnak, a Stasinak is fontos műveleti területe volt a Balaton. 

A "vasfüggöny" lebontása a magyar-osztrák határon. 1989

A “vasfüggöny” lebontása a magyar-osztrák határon. 1989Fotó: Szigetváry Zsolt / FORTEPAN / KÉPSZÁM: 152160 TALÁLAT: 9 / 11

De míg a nyolcvanas évek közepén senki nem hitte volna, hogy hamarosan leomlanak a falak és felszámolják a vasfüggönyt, az évtized végére egy csapásra mindez valósággá vált. 1989-ben az NDK vezetése tétlenül nézte végig, ahogy a keletnémetek egyre nagyobb tömege menekül el az országból és Magyarországon keresztül próbál az NSZK-ba jutni.

AZÉRT MAGYARORSZÁG FELÉ, MERT 1989 MÁJUSÁBAN MÁR MEGKEZDTÉK A VASFÜGGÖNY LEBONTÁSÁT AZ OSZTRÁK-MAGYAR HATÁRON. 

Maga a vasfüggöny egy olyan kerítésrendszer volt, amely észak-dél irányba vágta ketté Európát, az osztrák-magyar határszakaszon 260 kilométer hosszan. Ne egy “sima” kerítést, hanem egy komplex határvédelmi rendszert kell elképzelnünk, amely több védelmi vonalból állt. Az első egy vadfogó kerítés, amitől 2 méterre egy jelzőkerítést húztak fel. A jelzőkerítésbe 24 voltos áramot vezettek. Ha valaki érintkezett vele, a határőrök tudták, melyik szakaszra kell menniük. A határ és a jelzőkerítés között helyezkedett el a hírvezeték-sáv, a járőrút és a nyomsáv. A hírvezeték-sávban álló villanyoszlopokra a járőröző határőröknek telefoncsatlakozókat helyeztek el. A járőrúton ellenőrizték a határőrök a kb. 5 méter széles, felgereblyézett nyomsávot. Ha valaki ezen keresztülment, akkor annak nyoma maradt. De innen egy határsértőnek még több száz métert kellett megtennie a határig, tehát egyáltalán nem volt könnyű, pláne nem veszélytelen átszökni ezen: az előterepnek nevezett részen a géppisztollyal felszerelt, kutyákkal járőröző határőrök még elfoghatták azt, aki a védelmi rendszer többi részén esetleg átjutott. 

1989-BEN NAGYON SOK MINDEN TÖRTÉNT, ÍGY MAGA A PÁNEURÓPAI PIKNIK SEM A SEMMIBŐL JÖTT, BŐVEN VOLTAK POLITIKAI ELŐZMÉNYEI. 

Az év tavaszán az MSZMP Központi Bizottsága elhatárolta magát a korábbi vezetés hibáitól, és állást foglalt a jogállam, az alkotmányos többpártrendszer, a szabad választások és a koalíciós kormányzat megteremtése mellett, miközben azért még koránt sincs minden rendben: márciusban tízezrek tüntettek Budapesten, de a hivatalos tömegtájékoztatás, elsősorban a televízió, még mindig torzítva számolt be az eseményről – akárcsak manapság. (Ugyanez a helyzet Kádár János beszédével is, az áprilisban a MSZMP KB ülésén elmondott, meglehetősen zavaros beszéd szövege csak évekkel később került nyilvánosságra.) 

Alois Mock osztrák külügyminiszter és Horn Gyula külügyminiszter bontják a város határában húzódó mûszaki határzárat. Horn Gyula kétnapos hivatalos ausztriai látogatásának második napján osztrák kollégája Alois Mock társaságában Sopronba látogatott ahol mintegy jelképesen részt vettek a város mentén húzódó magyar mûszaki határzár lebontásában. Sopron, 1989. június 27.

Alois Mock osztrák külügyminiszter és Horn Gyula külügyminiszter bontják a város határában húzódó mûszaki határzárat. Horn Gyula kétnapos hivatalos ausztriai látogatásának második napján osztrák kollégája Alois Mock társaságában Sopronba látogatott ahol mintegy jelképesen részt vettek a város mentén húzódó magyar mûszaki határzár lebontásában. Sopron, 1989. június 27.Fotó: Matusz Károly / MTI

Valójában az osztrák-magyar műszaki határzárat, amit májusban kezdtek el bontani, augusztus elejére lebontották. Amikor Horn Gyula akkori külügyminiszter és osztrák kollégája, Alios Mock júniusban szimbolikusan átvágott egy szögesdrót-darabot, állítólag már olyan előrehaladott állapotban tartott a bontás, hogy alig lehetett találni olyan részt, ahol egyáltalán még át lehetett vágni valamit.

Az is az előzményekhez tartozott, hogy júliusban George Bush amerikai elnök Budapestre látogatott, Németh Miklós pedig a vasfüggöny egyik darabját adta neki ajándékba. Ez egyértelmű jele volt annak, hogy a magyar állam áll elébe a demokratikus változásoknak.

Augusztus közepén már kétszáz keletnémet állampolgár dekkolt a budapesti nyugatnémet követségen. A nyugatnémet kormányzati tisztviselők akkor úgy vélték, hogy a berlini hatóságok adminisztratív lépésekkel igyekeznek korlátozni a keletnémet turisták magyarországi utazásait.

1989 AUGUSZTUS KÖZEPÉN MÁR ANNYI NDK-S MENEKÜLT ÉRKEZETT AZ NSZK KÖVETSÉGÉRE, HOGY AZT KÉNYTELENEK VOLTAK IDEIGLENESEN BEZÁRNI. 

A keletnémetek azért jöttek tömegével Magyarországra, mert azt gondolták, hogy a műszaki határzár megszűnése után már szabadon átsétálhatnak Ausztriába. Csakhogy erről szó sem volt. Bár a vasfüggöny már nem létezett, a határvédelem még igen, a határőrök továbbra is “vadásztak” a határsértőkre. Igaz, ebben az időszakban már csak önvédelemre használhatták a fegyverüket. 

Útlevélellenõrzés a soproni oldalon. A hazánkban tartózkodó NDK (Német Demokratikus Köztársaság) állampolgárok szeptember 10-én 24 órától saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba (Német Szövetségi Köztársaság) távozhattak. Sopronból éjfél után mintegy ezer NDK-s ment át az ideiglenesen megnyitott határon. Sopron, 1989. szeptember 10.

Útlevélellenõrzés a soproni oldalon. A hazánkban tartózkodó NDK (Német Demokratikus Köztársaság) állampolgárok szeptember 10-én 24 órától saját okmányukkal elhagyhatták Magyarországot és Ausztrián keresztül az NSZK-ba (Német Szövetségi Köztársaság) távozhattak. Sopronból éjfél után mintegy ezer NDK-s ment át az ideiglenesen megnyitott határon. Sopron, 1989. szeptember 10.Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI

A határzár lebontása mellett egy másik szempont is szerepet játszott a keletnémet rohamban.  Ekkoriban már javában jöttek Romániából a menekültek, ezért Magyarország március 17-én csatlakozott a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz, amely június 12-én lépett hatályba. A csatlakozás felülírta a kétoldalú kiadatási egyezményeket, így a keletnémet határsértőknek sem kellett attól tartaniuk, hogy a magyarok visszaadják őket az NDK-nak. A korabeli híradások szerint százas-ezres nagyságrendben tartózkodtak akkor Magyarországon német menekültek, de ma már tudható, hogy ennél jóval többen jöttek, így a százezres nagyságrend helytállóbb. Ebben az időszakban komoly diplomáciai tárgyalások zajlottak az NSZK és Magyarország között arról, mi legyen az ide érkező keletnémet menekültekkel. Ezeknek a tárgyalásoknak az oldalvizén merült fel a civilek részéről ötletként a Páneurópai Piknik gondolata. A piknik a magyar vezetésnek is jól jött. Ekkor már javában egyeztettek a németekkel a magyarok, így Németh Miklósnak kapóra jött a piknik, amivel tesztelhette, hogy mit szól hozzá a szovjet vezetés. De Moszkvát nem különösebben érdekelte. 

A piknik hivatalos programja augusztus 19-én 15 órakor kezdődött, de már előtte megjelentek azok a menekültek, akik aztán áttörték a határt. Azokat a keletnémeteket, akik a Páneurópai Piknik idején átjutottak, egy határ menti osztrák településre vitték, majd onnan Bécsbe utaztatták őket tovább. Néhányuk csomagjait osztrák turisták vitték át autóval a határon, de a többség holmijai Magyarországon maradtak. A nyugatnémet hatóságok még a piknik napján két különbuszt, aztán egy vonatot is küldtek a kivándorlók elszállítására. “A Sopron melletti tömeges szökés után szombaton éjjel 450 NDK-beli állampolgár indult útnak Bécsből az NSZK-ba. Mintegy 150 személy három különautóbusszal még szombaton késő este, háromszázan pedig vasárnap kora hajnalban különvonaton keltek útra az NSZK giesseni menekülttáborába” – írta 1989 augusztus 21-én a Magyar Nemzet. 

A korabeli sajtótudósítások alapján úgy tűnik, az akkori rezsim nem bátorságból engedte át a keletnémeteket, inkább tehetetlenül sodródott az eseménnyel. A Népszabadság korabeli tudósításában például azt írta, hogy a magyar-osztrák közeledést és szélesedő együttműködést jelképező rendezvényt a délutáni órákban “40-50 fős csoportokban érkező, több mint 150 NDK-állampolgár tiltott határátlépési kísérlete zavarta meg”.

Agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vámőröket. A tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasználattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az államhatárral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak, és más kényszerítő eszközt sem alkalmaztak

– olvashattuk az újságban.

A Páneurópai Piknik nem maradt hatástalan, mondhatni, felgyorsította az eseményeket. Szeptember 11-én felnyíltak a sorompók és az összes keletnémetet átengedték a határon a magyar határőrök, persze ezt megelőzően Bonn és Budapest szigorúan titkos tárgyaláson megegyezett erről. Ez az, amit Németország vezetése nem felejtett el, és amiért hálásak a magyaroknak. De a Páneurópai Piknik nem csak a németek számára jelentett korszakos fordulatot, hanem gyakorlatilag a hidegháború idején tapasztalt kettéosztottság megszűnését is szimbolizálta.

A rendszerváltás után – más korabeli történelmi eseményhez hasonlóan – a Páneurópai Piknik jelentőségét is ki-ki máshogy ítélte meg. 

Az MSZMP utódpártjának számító MSZP-éra inkább azt igyekezett korszakalkotónak beállítani, hogy Horn Gyula az osztrák külügyminiszterrel már 1989 júliusában átvágta a szögesdrótot, míg az egykori ellenzéki pártok, így például az MDF és a Fidesz a Páneurópai Pikniket “emelte” fel, mondván: az volt a korszakhatár. Valójában ezek az események kevésbé értékelhetőek külön-külön, hiszen hazai és nemzetközi történések sora vezetett el ahhoz, hogy a magyarországi kommunista rendszer éppúgy összeomoljon, mint a többi. 

De az értelmezések még ma is okoznak sérelmeket. A 30. évfordulóra szervezett ünnepségen Merkel és Orbán jelen lesz, de Németh Miklós egykori miniszterelnököt nem hívták meg. Balogh Zoltán volt miniszter ugyan meghívta egy piknikről szóló soproni kerekasztal-beszélgetésre, de ezt Németh elutasította. Állítása szerint azért, mert nem tetszik neki a beszélgetés címe: “Áttörés, összeomlás, jövőépítés – Sorsfordító 1989.” Németh a 168 Órának azt mondta, a cím azt sugallja, hogy “az NDK-polgároknak a pikniken való átjutása Ausztriába a határőrség, netán a rendszer összeomlását jelentette”, szerinte ez “enyhén szólva vitatható”. Arról is beszélt a lapnak, hogy annak idején Habsburg Ottó mondta el neki Londonban, hogy ő volt a piknik kezdeményezője, gondolatát azután az MDF szervezői karolták fel.  (Nagy László, az egyik soproni szervező, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány titkára szerint a debreceni MDF-es Mészáros Tamás vetette fel a tervet a Habsburg Ottó június 20-i előadását követő beszélgetésen.)

Gyerekek, Melocco Miklós Páneurópai piknik c. emlékművénél játszanak Sopronban, az 1989-es páneurópai piknik 25. évfordulójának megemlékezésén.

Gyerekek, Melocco Miklós Páneurópai piknik c. emlékművénél játszanak Sopronban, az 1989-es páneurópai piknik 25. évfordulójának megemlékezésén.Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

“Egyébként nem az a legfontosabb, ki volt a kezdeményező. A magam részéről azt a kérdést szoktam az üggyel kapcsolatban mindenkinek feltenni: vajon lett volna a Páneurópai Piknik nélkül is teljes határnyitás szeptember 10-én?… Nyilvánvaló, hogy a válasz csak az igen lehet, nehéz erre mást mondani” – mondta Németh a 168 Órának, arra utalva, hogy Budapest és Bonn ekkor már javában tárgyalt a menekültek átengedéséről és csak idő kérdése volt, ez mikor valósul meg. 

(Borítókép: Több száz NDK-s állampolgár rohant át Ausztriába a Sopron és ST Margarethen közti földúton 1989. augusztus 19-én Forrás: Magyar nemzet 2014. augusztus 19., kedd / Arcanum adatbázis)

Related posts