Ha hamarabb megkérdezik a lakókat, akkor nincs konfliktus a Dél-Kiliánban

„Véleményeket kér a képviselő” írta a Miskolci Napló az augusztus 3-án megjelent számában.
A kilián-déli lakosok erre reagálva portálunknak küldték el nyílt levelüket, miután az önkormányzati lap nem reagált megkeresésükre. Mint írják: szeretnék megtudni, miért most kérdezi meg a képviselő asszony, hogy mit szeretnének a körzetében lakók?

“Hiszen az orvosi rendelő fejlesztésére a pályázatot évekkel ezelőtt nyújtotta be a város. A döntés az elmúlt év őszén született meg, hogy a pályázat támogatást nyert. Az a véleményünk, hogy amennyiben a döntés előkészítésének folyamatában kérdezi meg az itt élőket, a kialakult konfliktus elkerülhető lett volna.
Ugyancsak sajnálatosnak tartjuk, hogy bár június 20-án, több mint 120 kiliáni lakos előtt ígéretet tett, hogy képviselőként tájékozódik, majd a Kilián-déli Közösség munkacsoportjával egyeztet, ehelyett Pfliegler Péter alpolgármesterhez irányított bennünket, hogy érdemben vele egyeztessünk. De erre sem kaptunk lehetőséget.
A MINAP cikkéből most viszont arról értesültünk, hogy önkéntesekkel közvélemény kutatásba kezd. 
Tájékoztatjuk Képviselő Asszonyt arról, hogy korábban a Facebookon és papíralapon, valamint most aláírásgyűjtés formájában is mi már megtettük a lakosság véleményének kikérését (eddig a megkérdezettek 85%-a a jelenlegi rendelők felújítását-akadálymentesítését támogatta) de felajánljuk, hogy önkéntesként szívesen részt veszünk ebben a felmérésben is. 
Azt is szeretnénk megtudni, hogy mikor tartja be az ígéretét és találkozik velünk, hogy tájékoztathassuk és egyeztethessünk a lakossági véleményekről.
A Kilián-dél egy Ybl Miklós-díjas lakótelep. A parkunk és játszóterünk helyére szánt szürke, lapos tetős épület a lakótelep építészeti arculatának megcsúfolása lenne. Ráadásul az új helyen csak az épület lenne új, a műszerezettség és a berendezés nem változna, mert arra nem jutna keret. Az orvosaink pedig ugyanolyan jó szakemberek most is, mint egy másik épületben lennének.
Továbbra is kérjük a nyilvánosság előtt megígért érdemi egyeztetést Munkacsoportunkkal” – írták a panaszosok.

Related posts