Önnek mennyit érne meg robbanásveszélyben élni? – kérdezik a berenteiek

A földben jelentős mennyiségű higany, a föld felett a vegyi anyagok keltette folyamatos robbanásveszély – a berenteiek számára ezt jelenti a BorsodChem. Na és a vegyipari cégtől származó milliárdos adóbevételnek köszönhetően bőkezű támogatásokat. De melyik nyom többet a latba? A HVG.hu Mérgeink címmel készített sorozatot, ez a harmadik része.

Miért, magának megérne havi 50 ezer forintot, hogy állandóan szívja ezeket a ki tudja milyen gázokat?

– kérdez vissza egy, a BorsodChem berentei gyárából hazafelé tartó lakos, amikor arról próbáljuk faggatni, hogy szívesen él-e a településen. Az 1200 fős Berente ugyanis többek közt arról híres, hogy az egy főre jutó iparűzésiadó-bevételek listáján rendre az élmezőnyben végez, és ebből jut arra is, hogy az önkormányzat a település polgárait támogassa.

2016-ban egymilliárdot meghaladó helyi adó folyt be, a gigaösszeg leginkább a település területén működő vegyi gyárnak, a BorsodChemnek köszönhető. Minden egyes berenteire egész pontosan 1 millió 262 ezer 456 forint jutott, hasonló összegre számítanak idén is.

Ez még akkor is csillagászati összegnek számít, ha két éve már szolidaritási adó címén a pénz egy részét beszedi az állam. Erről Berente polgármestere, Roza László István azt mondta a hvg.hu-nak, nem is az fáj neki, hogy nagy adóbevételű településként fizetnie kell, hanem hogy a pénz az államhoz kerül, és nem például a környező, nagyon szegény borsodi településekhez, amit igazságosabbnak tartana.

© Csányi Nikolett

Az egykor Kazincbarcikához tartozó, de onnan a 90-es évek végén – épp a busás adóbevételek reményében – leváló, jelenleg a BorsodChem utáni adóbevétel 80 százalékára jogosult Berente azonban egyáltalán nem mutatja, hogy itt egy kiugróan gazdag településről lenne szó. A rendezett utcák, a térkővel borított főterecske, a helyiek kiszolgálására épített halastó, az idősek otthona és az egyik oldalán dimbes-dombos környezet nem tudja feledtetni, hogy az itt élőket – az 50-es évek iparosítási folyamatai nyomán – hatalmas vegyi gyár öleli félig körbe. A valamikori Borsodi Vegyi Kombinát a rendszerváltás után ugyan átesett különböző kríziseken, de nem állt le, 2011-ben a kínai Wanhua vállalat vette meg, s azóta kifejezetten prosperáló üzemmé vált: 2018-ban 544 milliárd forintos árbevétele után 130 milliárdot meghaladó adózott nyereséget könyvelhetett el.

Ám ennek ára van. A helyiekkel beszélgetve az derül ki, egyáltalán nem érzik, hogy megérné itt lakni. Annak ellenére sem, hogy az önkormányzat minden háztartás büdzséjét havi 50 ezer forinttal támogatja, időszaki kedvezményeket, adományokat is nyújt a helyieknek, de még a szemétszállítás költségét is állja. Az első lakáshoz jutókat kétmillióval dobja meg az önkormányzat, amiből a fele vissza nem térítendő támogatás. A legújabb programban pedig pályázni lehet fűtéskorszerűsítésre, szigetelésre, a nyertesek a felújítás költségeinek 80 százalékát szintén megkapják grátisz.

Mindez a berenteiek szerint nem tudja feledtetni az ipari üzemek generálta légszennyezettséget, a vegyi anyagokkal dolgozó gyárak okozta folyamatos veszélyt. Többen mondták nekünk, hogy ők inkább elköltöznének, de nincs hova, mert az ottani ingatlanárakból esélyük sincs továbblépni. (A lakók félelmeiről a videóban hallhatnak többet.)Mérgeink-Borsodchem (Berente)

Tény, hogy nem egy kekszgyár mellett élünk

– ismeri el a hvg.hu-nak a település kettős hírnevét a polgármester: „Berente az ország egyik legveszélyesebb települése katasztrófavédelmi szempontból. A környék levegőszennyezettségi adatai nagyon kedvezőtlenek, és a BorsodChemből időnként kiszabaduló gázok, szagok is néha elviselhetetlenek a lakosság számára. Minden lakónak mérlegelnie kell, hogy az országos szinten is elég erős lakossági támogatások mellett megéri-e itt laknia. Ezt mindenki maga dönti el. Emberfüggő, ki, mit visel el.”

Tény, hogy a légszennyezettség legfeljebb részben köthető az üzemhez, hiszen a gyár az ország egyik legszegényebb térségében fekszik, ahol a legsúlyosabb probléma a környezetszennyező fűtés által előidézett szmog, ám a veszély kézzel fogható. Ez néhány hete is megmutatkozott, amikor egy robbanás rázta meg a gyárat. Mint később kiderült, egy hőcserélő meghibásodása miatt a rendszerbe kerülő víz okozott hőrobbanást, ami  személyi sérüléssel nem járt, és káros anyag sem került a levegőbe, mégsem lehet normális ügymenetnek nevezni.

© Csányi Nikolett

A BorsodChem ráadásul egyre bővül, most is két új üzemet épít, egy műanyag-feldolgozót és egy anilingyártót. Előbbi már megszerezte az engedélyeket és épül is, utóbbinak az engedélyeztetése még most fog kezdődni. Az anilinüzemmel kapcsolatban vannak aggodalmai a helyieknek, legalábbis – ahogy a polgármester mondta és mi is tapasztaltuk az utca emberét kérdezve – „vegyesek az érzelmeik”.

Az anilin
Az anilin tiszta állapotban kellemetlen, rohadó halra emlékeztető szagú folyadék. A 19. század közepe óta nagy tömegben gyártott ipari vegyszer. Eredetileg sok különböző festékanyag készítéséhez használták, ma már ez kevéssé jellemző. Jelenleg a világon előállított anilin (mintegy évi 6 millió tonna) nagy részét egy metilén-difenil-diizocianát (MDI) nevű anyaggá alakítják tovább, amely a poliuretán nevű műanyag egyik fontos alapanyaga. Poliuretánt használnak például az építőiparban (PUR-hab), autóülések és bútorok készítésénél, vagy a Spandex nevű műszálban is. Az anilint ennél jóval kisebb mennyiségben, de annál fontosabb célokra használja fel a gyógyszeripar: számos gyógyszer kiindulási anyaga, a legnevesebb közülük talán a paracetamol, ami több ismert gyógyszer hatóanyaga).
Az anilin veszélyességi szempontból nagyjából a benzinnel összevethető: tűzveszélyessége annál csekélyebb, mérgező hatása valamelyest jelentősebb. Ez utóbbinál azonban azt is fontos megemlíteni, hogy a mérgező hatást állatkísérletekből ismerik. Annak ugyanis kimondottan kicsi a valószínűsége, hogy baleset következményeként egy ember anilinmérgezést szenvedjen, mert az anyag nagyon kellemetlen szagát már a mérgezést okozónál jóval kisebb mennyiségben is érzi mindenki.

A már épülő műanyag-feldolgozó, vagyis úgynevezett termoplasztikuspoliuretán-üzem 2020-ban kezdi meg a termelést – mondta a hvg.hu-nak Varga Béla, a Borsodchem HR és kommunikációs igazgatója. Az üzemben a BorsodChem által 30 éve gyártott alapanyagból állítanak majd elő nagyobb hozzáadott értékű, félkész műanyag termékeket. Itt sem a felhasznált alapanyagok, sem a gyártótechnológia nem hoz új, ismeretlen kockázatot.

Az anilin valóban egy veszélyes anyag, ám ezzel is már 1991 óta dolgozik a gyár, csak eddig külföldről – egyrészt a BorsodChem cseh üzeméből, másrészt Kínából – hozták azt be közúton, vasúton, hajón. „Mindenhol a világon arra törekednek az üzemek, hogy a saját telephelyeiken gyártsák le az anilint, már csak azért is, hogy ne kelljen szállítani. Mi is erre törekszünk.” Az anilin alapanyaga egyébként a benzol, ezt célszerelvényekkel hozzák majd Százhalombattáról, a Moltól, és az addigra megépülő új vasúti állomáson fogják lefejteni.

Megalapozatlan félelmeknek nevezte a lakossági panaszokat Klement Tibor, a BorsodChem Zrt. környezetvédelemért is felelős igazgatója, azt állítva, hogy ”eddig is üzemeltettünk veszélyes jellegű technológiákat, több évtizedes tapasztalataink vannak, ennek megfelelően építettük ki eddig is, és fogjuk a jövőben is kiépíteni a biztonságirányítási rendszereinket”. Azt is hozzátette, hogy a BorsodChem összes engedélye nyilvános.

Mint mondja, nagyon szigorú környezetvédelmi és katasztrófavédelmi tervet kell engedélyeztetniük a hatóságokkal minden üzemre. Utóbbinál be kell mutatni a technológiából adódó kockázatokat és az azokra reagáló műszaki megoldásokat. „Ha a hatóságok úgy ítélik meg, hogy bármi veszélyezteti a lakosságot, akkor oda plusz műszaki intézkedéseket ír elő. Példaként Klement a szintén évtizedek óta a BorsodChemben működő foszgénüzemet hozza fel. Az első világháborúban harci gázként használt anyaggal egy teljesen zárt épületben dolgoznak. Ez – mint mondja – az anilin esetében is pont így lesz.

© Csányi Nikolett

A környékbeliek – elsősorban a kazincbarcikaiak, sajószentpéteriek, és főleg a berenteiek – valóban gyakorlatilag 70 éve berendezkedtek, hogy egy veszélyes gyár közelségében élnek. Ugyanakkor ez a gyár volt a rendszerváltás előtt is és most is a legfőbb munkaadó. Kiugróan nagy katasztrófa soha nem volt, de kisebb balesetek gyakran előfordultak, ezek szerencsére inkább a gyáron belül maradtak.

A város és a község lakói időnként inkább azt érezhették, hogy ammónia vagy klórgáz teríti be a környéket, és bár ez kevéssé jellemző mára, a berenteiek időnként még érzik ezeket szagokat.

A legnagyobb kockázat

A legnagyobb és máig nem megoldott környezeti károsodás a nyolcvanas évek végén derült ki, akkor hozták nyilvánosságra, hogy a gyár klórüzeméből évek alatt igen jelentős mértékű higany szivárgott el.

© Csányi Nikolett

„Ez az akkori kor műszaki színvonalának, ipari kultúrájának, elvárásainak következménye volt” – mondja Klement. „Jelentős mennyiségű higany jutott le a talajba, ami még most is ott van, 6-7 méter mélységben, szerencsére egy jó vízzáró réteg fölött. A számítások szerint sok száz év múlva mehet át csak a higany ezen a rétegen. Mindenesetre pontosan nyomon követjük az anyag mozgását, és vannak intézkedési terveink arra az esetre, ha szükség lenne rá. A higany minden mérésünk szerint nyugalomban van. Sajnos egyelőre nincs olyan műszaki lehetőség, amivel ki tudnánk ezt onnan bányászni úgy, hogy ne ártsunk a környezetnek.” A Greenpeace szerint az eltávolítás százmilliárdos tételt jelentene.

A klórüzemben használt higanyos technológiát a BorsodChem 2018 júliusában zárta be végleg, és tért át egy másik technológiára, az ott felhalmozódott fémhiganyt pedig rövid időn belül elszállították megsemmisítésre. (Svájcban a higanyt kénnel reagáltatták, így higany-szulfid keletkezett, amit aztán egy németországi sóbányában raktak le. Ez a bevált európai eljárás.) A berendezéseket most számolják fel, mindent higanymentesítenek.

Amikor a BorsodChem egy már termelő tevékenységet nem végző területét megkerülve (sokáig ez volt az egyetlen út volt a faluba, néhány éve építettek egy újabbat is) gurulunk kifelé Berentéről, eszükbe jut a vegyi munkás kérdése: vajon megérné azt a plusz 50 ezer forintot, hogy itt kelljen élnünk?

Related posts