Miért kell fizetni a kórházi parkolásért?

A napokban az Észak.hu írt arról, hogy olvasóik soknak találják a B.-A.-Z. megyei központi kórház parkolási díját, ami 700 forint, sőt azt a kérdést is megfogalmazták, hogy miért kell egyáltalán egy közfeladatot ellátó intézmény udvarán a parkolásért fizetni. A témával kapcsolatban a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is elmondta véleményét, aki szerint etikátlan pénzt kérni a kórházi parkolásért. A közösségi oldalon sokan szóltak hozzá. Többen arra panaszkodnak, hogy a 700 forintért bokáig érő sárban lehet kiszállni a parkolóban. – Ha felépítenek egy épületkomplexumot, mint a Csillagpont, akkor miért nem terveznek alá…

Read More

Alig változtak valamit a tervek

Folytatódik a vita az Avalon Business Center irodaház tervezői és az építkezés ellenzői között – írta meg az Észak.hu. Csak minimális mértékben térnek el a hatóság által elutasítottól a Szent István tér mellé tervezett Avalon Business Center irodaház tervei, jelezték lapunknak a környéken élők, akik már hosszú ideje viaskodnak a befektetni szándékozó, a HELL-cégcsoporthoz tartozó Avalon Center Kft.-vel. Nem épülhet meg Mint ahogy arról az Észak annak idején beszámolt, a környezetvédelmi engedélyért folyó elsőfokú eljárás során a megyei kormányhivatal megadta a szükséges engedélyeket az építkezéshez, ez ellen azonban fellebbeztek a…

Read More

Borsodban is másodfokú a figyelmeztetés

A hőség miatt az ország több megyéjére első-, másod- és a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat – írja a Gazdaságportál.hu. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Baranya, Somogy és Tolna megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetetést.Másodfokú a figyelmeztetés Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében.     Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki ugyancsak a hőség miatt.Hétfőn a hajnali órákban 16 és 22 fok lesz. Napközben 33-38 fokig melegszik a levegő.Az előrejelzés szerint a következő napokban mérséklődik…

Read More

A kormánynak az a jó, ha gyűlölünk: meleget, szomszédot, bárkit

A tüntetés nem csupán a homofób fideszes képviselőnek üzent.– Teljes apátiába süllyedt ez az ország! Egy ekkora botrány után, miért csak ennyien vagyunk itt? – kesergett egy középkorú asszony a fővárosi Clark Ádám téren vasárnap délután, pedig szó sem volt arról, hogy érdektelenségbe fulladt volna a tüntetés. A kánikula ellenére is több mint négyszázan érezték úgy, hogy ott a helyük a „szolidaritási sétán”, amivel megmutathatják: nem kérnek a homofóbiából, a kirekesztésből, a megkülönböztetésből. Másfelől viszont a tüntetők közül többen is úgy gondolkodtak: a múlt heti botrány „új mélypontot” jelent, így…

Read More

Nem vesztette szem elől Orbánt a TEK

A terrorelhárítást tájékoztatják a védett személy programjáról – közölte a szervezet annak kapcsán, hogy a kormányfő nemrég “egyszerű utasként” repült. Mint a Népszava írja: “A közelmúltban két alkalommal is lefotózták Orbán Viktort – először a hvg.hu-nál, majd az Indexnél landolt egy olvasói felvétel –, ahogyan a kormányfő látszólag testőrök nélkül, átlagos turistaként vegyül a nép között. Az egyik képen a miniszterelnök fapados járatra várakozó utasként üldögélt a repülőtéren. A látvány azért is hatott furcsán, mert Orbán az utóbbi időben, amikor éppen nem a kormánygépnek használt honvédségi csapatszállítóval utazott, milliárdos üzletemberek…

Read More

Mészáros csak venni szeret, nem építeni

A felcsúti oligarcha érdekeltségeinek addig fontos a Balaton, amíg olcsón szerezhet ott ingatlant – írja a Népszava.hu. A fejlesztésekkel ugyanis már nem kapkod.Sorra vásároltak fel balatoni kempingeket, kikötőt, vízparti telkeket, szállodákat Mészáros Lőrinc érdekeltségei, valamint olyan cégek amelyek a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthetők. A felvásárlási láznak nagy visszhangja volt, főként akkor, amikor kiderült, hogy gyanúsan jó áron kerültek a NER-közeli vállalkozók érdekeltségeibe az ingatlanok. Ezzel együtt a tóparti településeken akadtak olyan vélemények is: „Most majd legalább hátszélben elindul a fejlesztés!” Csalódniuk kellett azonban azoknak, akik így gondolták. Egyfelől az…

Read More