Mi minden lehet a miskolci polgármester visszalépése mögött?

Megint véget ért egy nyolcéves (jelen esetben kilencéves) polgármesteri ciklus Miskolcon – így kezdődik az Index.hu cikke. Kobold Tamás, majd Káli Sándor után a 2010 óta regnáló polgármester, Kriza Ákos is befejezi pályafutását. Az 54 éves orvos-közgazdász Kriza egészségügyi okokra hivatkozik, de aki egy kicsit is jobban ismeri a városban zajló események hátterét, annál felmerül egy sor olyan szempont, ami ezen kívül is indokolttá teheti Kriza döntését.

Kriza nem tartozott az ismert és vezető fideszes politikusok közé, amikor a 2010-es – a Fidesz földrengésszerű győzelmeit hozó – választási évben kiütötte a korábbi szocialista polgármestert. Kriza először 2006-ban indult el a polgármesteri székért, de 56 – 40,5 százalékos arányban alatta maradt Káli Sándornak. Négy évvel később az arány 38 – 42,5-re változott, így a fideszes politikus lett a város vezetője.

A városvezetés azonban már egyáltalán nem ment ennyire könnyen Krizának, akinek a Fideszen belüli beágyazottsága, pontosabban annak hiánya miatt egymás után kellett botrányokkal szembenéznie. A helyben is csak közepesen ismert orvosigazgató korábban a helyi MÁV-kórházat vezette, és messze volt attól, hogy komoly befolyásra tegyen szert a pártban.

Mielőtt Kriza polgármesterként kipróbálta volna magát, kaphatott egy kis ízelítőt, hogy mire számíthat majd a saját párttársaitól: 2006-ban Kriza ugyan bekerült a miskolci közgyűlésbe, de egy idő után a lemondás mellett döntött, amit a következőképpen magyarázott:

A 2006-os önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként indultam Miskolcon. A közgyűlésben egy, a korábbitól jelentősen eltérő politikai struktúrát szeretettem volna megvalósítani a KDNP–MDF–Fidesz frakciók együttműködésével. Másféle elképzeléseimmel azonban nem akartam megbontani a frakció egységét, megváltoztatni az addigi irányvonalat, ezért úgy döntöttem, kilépek a városi közgyűlésből.

Kriza az önéletrajza szerint országos tőrvívó bajnok és dzsúdózott is, tehát jó alapokkal rendelkezett ahhoz, hogy politikusként is sikeresen felépítse magát, amihez még erdélyi származása is segítette, ami a Fideszben komoly plusz pontokat jelent. Egyik segítője, a szintén erdélyi Szőcs Géza rendszeres vendég volt Miskolcon, és a kapcsolat azóta sem gyengült, hogy Szőcs minden hatalmát elveszítette a kormányban.

Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP újrainduló polgármestere kilép a szavazófülkéből Miskolcon, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában kialakított 111. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én.

Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP újrainduló polgármestere kilép a szavazófülkéből Miskolcon, a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában kialakított 111. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én.Fotó: Vajda János / MTI

Kriza a későbbiekben sem tudott a helyi fideszes csoportokkal gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani, és inkább erdélyi ismerőseivel töltötte fel a városi pozíciókat. Nem csoda, hogy amikor először kellett volna mögötte kiállniuk a fideszeseknek, Kriza magára maradt: 2011-ben országos szinten is elkezdődött a régi emberek pozíciókból való kisöprése. Kriza először csak kóstolgatni kezdte Miskolc egyik nagy hírű gimnáziumát, a Földes Ferenc Gimnáziumot, amelyet Széchenyi Istvánra akart átnevezni.

Az átnevezés ellen 40 ezren írtak alá a tiltakozó petíciót, aminek meg is lett a hatása: a miskolci városvezetés visszakozott. Egy évvel később Kriza elégtételt vett, és nem hosszabbította meg az 1997 óta a gimnáziumot vezető Veres Pál iskolaigazgatói szerződését színvonalcsökkenésre hivatkozva. A döntésből újabb botrány kerekedett, de Kriza akkor már nem engedett, és egy általános iskolai tanárt tett meg igazgatónak. A vezetőváltás miatt még tüntetést is tartottak a városháza előtt, de hiába.

Kriza azonban így sem nyerhetett, nem sokkal később ugyanis az iskolai kinevezések az önkormányzatoktól átkerültek az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amely Verest visszatette az iskola élére. A történet csattanója, hogy a 2019-es őszi választáson Kriza nem, Veres viszont elindul a polgármesteri székért az ellenzék jelöltjeként. Kriza sem helyben, sem országosan sem kapta meg a Fidesztől azt a védelmet, amit minimálisan elvárhatott volna.

A polgármester helyzete később sem változott. A nagy miskolci beruházások elmaradása részben arra volt visszavezethető, hogy nem tudott kiegyezni a helyi fideszesekkel, többek között a körzet országgyűlési képviselőjével, Csöbör Katalinnal, akivel a rossz nyelvek szerint szóba se állnak egymással.

Kriza Ákos polgármester a nyomortelep-felszámolási program újabb állomásaként kiköltöztetett és kiürített Gizella utcai társasház udvarán Miskolcon 2014. október 8-án. Első esetben történt meg, hogy a város nyáron megalkotott lakásrendeletében foglaltaknak megfelelően a közigazgatási határon kívülre költözik egy bérlő házaspár, akik 1,6 millió forint térítési díjat kaptak, amelyért Miskolctól 50 kilométerre vásároltak számukra ingatlant.

Kriza Ákos polgármester a nyomortelep-felszámolási program újabb állomásaként kiköltöztetett és kiürített Gizella utcai társasház udvarán Miskolcon 2014. október 8-án. Első esetben történt meg, hogy a város nyáron megalkotott lakásrendeletében foglaltaknak megfelelően a közigazgatási határon kívülre költözik egy bérlő házaspár, akik 1,6 millió forint térítési díjat kaptak, amelyért Miskolctól 50 kilométerre vásároltak számukra ingatlant.Fotó: Vajda János / MTI

Amikor Kriza portréjához kérdeztem helyi ügyekben jártas embereket, azt mesélték, hogy a körülötte kialakult légkörben elő-előfordult, hogy erdélyi bizalmasaival román nyelvre váltottak, ha nem akarták, hogy mások is értsék miről van szó.

Kriza igazán nagy dobása lehetett volna, ha a BMW-t sikerült volna megnyernie, de még egy megfelelő ipari parkot sem tudott felmutatni a város környékén, holott már 2006-ban is felvetette, hogy szükség lenne egy legalább 300 hektáros ipari parkra a városban. A BMW aztán Debrecent választotta, Kriza pedig újabb vereséget volt kénytelen elkönyvelni.

Mindezek is közrejátszottak a visszalépésben, amihez az adhatta a végső lökést, hogy most nyáron információink szerint egy Fidesz-közeli közvéleménykutató felmérte a miskolci választási esélyeket. A végeredmény súlyos képet mutat a kormánypárt jelenlegi lehetőségeiről a városban: az ellenzék jelöltje magabiztosan vezet Kriza előtt. Igen, Veres Pál.

A portréhoz szerettem volna megszólaltatni Kriza Ákost is, akinek a szóvivője  azt mondta, megtörtént a bejelentés, ennél többet a polgármester úr nem kíván mondani.

Borítókép: MTI/Vajda János

Related posts