Kezd tönkremenni a csernobili atomerőmű régi szarkofágja, le kell bontani

A szakértők hamarosan ismét munkához láthatnak a csernobili atomerőműnél, ugyanis a 4-es reaktor köré húzott első szarkofág élettartama a végéhez közeledik. Az 1986-ban történt csernobili robbanás után nem csak egy szarkofág épült a négyes reaktor köré. 2016-ban egy modernebb, 108 méter magas védőburkot is elhelyeztek ott. Előbbi élettartama azonban a végéhez közeledik, de az sem segít a helyzeten, hogy meglehetősen gyorsan rakták össze. A Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál azt írja, az erőműt kezelő SSE Chernobyl NPP cég nemrég szerződést kötött egy építkezési vállalattal, hogy az eredeti szarkofágot biztonságos körülmények közt, elemenként lebontsák.…

Read More

A kormány által felhizlalt vállalkozói rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, mondja az MTA közgazdásza

Egyetlen bekezdésben összegezhető Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatójának Népszavának adott interjúja az egyoldalúan, mesterségesen alakított magyar gazdasági szerkezetről: „A mesterségesen létrehozott új “vállalkozói” rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről. Normális országokban – már csak a gazdaság önvédelmi képességének megőrzése miatt is – nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. Ez az előszobája egy bankcsődnek. Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani.”  –…

Read More

Ismét unokázós csalókat fogtak

A klasszikus módszerrel operáló csalókat fogott el a rendőrség Magyarországon. Egy férfi augusztus 5-én délután egy idős nőt vezetékes telefonon felhívott, magát a nő rokonának kiadva. A férfi arra hivatkozott, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzt kért. Az idős nő elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója és beleegyezett a kért összeg átadásába. Aznap később József és László megjelent a nőnél Szigethalmon, ahol a 34 éves József a kicsalt több millió forint készpénzt átvette, majd elmentek. A pénz egy részét átadták egy férfinek, a maradékot elosztották egymás közt plusz két társával.…

Read More

Vizsgálat indult a várost elárasztó bűz miatt

Az elmúlt napokban érezhető bűz miatt folytat vizsgálatot a Pest Megyei Kormányhivatal Budapesten. Csütörtök óta orrfacsaró trágyaszag terjeng a városban és környékén, amelyről lakossági bejelentések érkeztek. Egyelőre nem tudják, pontosan honnan terjed a szag, és mivel a katasztrófavédelem szerint nincs mérgező anyag a levegőben, ezért ők nem is keresik a forrást. A 444.hu megkereste a Fővárosi Csatornázási Műveket, ahol azt mondták, munkatársaik több helyszínre is kiszálltak a lakossági bejelentések miatt. Ellenőrizték a csatornahálózatot és megállapították, hogy a közcsatornarendszerrel egészen biztosan nincs összefüggésben a több kerületet is ellepő szaghatás. A lakosság beszámolója alapján…

Read More

5 millió forintnyi drog volt két külföldinél

A Sziget Fesztivál legnagyobb fogását ejtették meg a hatóságok szerdán, amikor két holland huszonévesnél 5 millió forintnyi szert találtak. A biztonsági őröknek az tűnt fel a fesztivál első napján, hogy szokatlanul nagy a forgalom a Sziget északi kempingjében felvert egyik sátornál, sőt, a készpénzzel érkezők kisebb csomagokkal távoznak. A két holland még árlistát is készített a náluk kapható tudatmódosítókról. Az RTL Klub Híradójának beszámolója szerint ez a Sziget történetének legnagyobb drogfogása, a sátorból, és a csomagmegőrzőből 5 millió forint értékű kábítószer került elő.  A hatóságok egy kilogramm rózsaszín, kábítószergyanús tablettát, 128 gramm…

Read More

Saját maga kezdett virágosításba az Avason

Egyre többen hiányolják Miskolc főutcájáról, közterületeiről a virágokat, a zöldet. A napokban több fotót is láthattunk a miskolci főutcáról, amit azért osztottak meg a közösségi oldalakon, hogy bizonyítsák, az idén sem borult virágba a megyeszékhely belvárosa. De a miskolctapolcaiak is panaszkodnak, parkjuk évek óta nem látott rossz állapotban van. Valószínű, az Avason is hasonló a helyzet, de van, aki nem várt másra, saját maga ültetett virágot. Oláh Julianna a Miskolc és Én Facebook-csoportba töltött fel képeit, amin látszik, megpróbálta – sikerrel – zölddé varázsolni lakókörnyezetét. Így is lehet.

Read More

Mi minden lehet a miskolci polgármester visszalépése mögött?

Megint véget ért egy nyolcéves (jelen esetben kilencéves) polgármesteri ciklus Miskolcon – így kezdődik az Index.hu cikke. Kobold Tamás, majd Káli Sándor után a 2010 óta regnáló polgármester, Kriza Ákos is befejezi pályafutását. Az 54 éves orvos-közgazdász Kriza egészségügyi okokra hivatkozik, de aki egy kicsit is jobban ismeri a városban zajló események hátterét, annál felmerül egy sor olyan szempont, ami ezen kívül is indokolttá teheti Kriza döntését. Kriza nem tartozott az ismert és vezető fideszes politikusok közé, amikor a 2010-es – a Fidesz földrengésszerű győzelmeit hozó – választási évben kiütötte a korábbi…

Read More

DVTK-Újpest: újabb katarzisban bíznak a miskolciak – előzetes

Néhány hónapja sorsdöntő meccset játszott a két csapat – írja az NB1.hu. A Diósgyőr legutóbb május közepén játszott bajnokit az Újpesttel. Az a mérkőzés nagyon fontos volt miskolci szempontból, hiszen Fernando Fernández csapata a kiesés ellen ádáz harcot vívott. Mivel a miskolciak 3-0-ra felülmúlták a lila-fehéreket, eldőlt, hogy a 2019/2020-as szezonban is a legmagasabb osztályban szerepelhet a DVTK. Egyébként az MTK vereségének hála a diósgyőriek egy fiaskóval is elkerülték volna a kiesést, de így élték át a valódi katarzist. Azon a tavaszi rangadón egyébként pazar hangulat volt a miskolci arénában, a vezetőség szurkolóbarát döntéseinek…

Read More

Szivárványos táskája miatt bántalmaztak egy lányt egy falunapon

Boglárka védelmére kelt barátjának nagypapája, de őt is megverték – számolt be az esetről a Népszava.hu. Durván bántalmazott egy középkorú férfi egy 19 éves budapesti lányt Bényén, vasárnap hajnali egy óra tájt – az áldozat elmondása alapján azért, mert szivárványszínű táskát viselt. Kurucz Boglárka a közösségi oldalán is megosztotta a történteket, ahol így írta le az esetet: „Szórakozni akartam, jól érezni magam egy buliban ha már egy időre vidékre menekültem a főváros zajából. Ahogy táncoltam egy barátommal a sátorban, egyszer csak megjelent hátunk mögött egy ember. Nagydarab, kopasz férfi, afféle…

Read More