Orbán láthatatlan embere

Megosztás

Négy napig úgy volt miniszter, hogy nem is volt miniszter. Csak az ő vagyonnyilatkozata nem volt elérhető még egy hétig, amikor az összes kormánytagé már igen. Hiába a kormány tagja tavaly május óta, egyszer sem szólalt fel a Parlamentben. Kerüli a sajtót, de még a kormánypártit is, nem jár be a köztévébe, nem szállt be a kampányba, és nem sorosozik és nem migránsozik. De a háttérben egyengeti például az új magyar szuperbank létrehozását, ami minden bizonnyal Mészáros Lőrincé és üzleti köreié lesz. És az általa felügyelt bank a férje által irányított szervezettel kötött 20 milliárdos üzletet.

Bártfai-Mager Andrea az Orbán-kormány láthatatlan embere. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt 38 társaság áll közvetlenül, olyanok, mint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Nemzeti Közművek, a hulladékgazdálkodás, a Volánbusz, MÁV, Magyar Posta, MFB. Leányvállalatokkal együtt 200-nál is több cégről van szó. Vagyis ha tudnák az emberek a nevét, őt lehetne szidni a késő vonatok, az el nem vitt szemeteskukák vagy a soha meg nem érkező postai küldemények miatt.

444.hu

Megosztás

Related posts