A Miskolci Egyetem hallgatói egy házépítő világverseny élére kerültek

Négy díjat nyert a Miskolci Egyetem csapata a Solar Decathlon Europe elnevezésű rangos, nemzetközi innovációs házépítő versenyen Szentendrén. Az előzsűrizést követően 10 csapat – 27 egyetem – közel 400 versenyzője vett részt a megmérettetésen. A 17. alkalommal megrendezett versenysorozatnak Magyarország először lehetett házigazdája. 70 négyzetméteres könnyűszerkezetes ház felépítését a „nulláról” kellett kezdeni, ezért az éles verseny előtt két héttel már a helyszínen voltak, és elkezdték az alapozást. Ezt a lehetőséget kevesen választották, a legtöbb csapat készen hozta el az alapot és ott építették fel újra. A tempó nagyon feszített volt,…

Read More

Több, mint nyolcszáz óvodapedagógusra van szükség

Jelenleg is 803 álláshirdetés található az óvodapedagógusok számára a Közféra Állásportálján: 64 intézményben egyszerre több óvónőt is keresnek, de az sem ritka, hogy egyszerre ötre lenne szükség, írta meg az adatok elemzésével a Pénzcentrum. A portál emlékeztet, közeledik az óvodakezdés hónapja, szeptember, mely nemcsak a családok számára jelent kihívást. BÁR AZ ÓVODAI FÉRŐHELYEK SZÁMA ÉVEK ÓTA 380 EZER FŐ KÖRÜL ALAKUL, AZ EGYENLŐTLEN ELOSZTÁS MÁIG GONDOKAT OKOZ. Ugyanis amíg sok helyen a helyek kihasználtsága éppen megfelelő, máshol nagy hiány van óvodapedagógusokból, főként vidéken. A megyei eloszlás szerint azonban a fővárosban és környékén sem egyszerű: sőt,…

Read More

Klímavészhelyzet kihirdetését követeli a LMP

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy állapítsa meg Magyarországon a klímavészhelyzetet – mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese egy budapesti sajtótájékoztatón.     Szerinte az elmúlt hetek szélsőséges időjárási viszonyai, valamint a helyi, országos és globális szinten júliusban megdőlt hőmérsékleti rekordok kapcsán sürgős cselekvésre és az LMP javaslatainak befogadására szólította fel a kormányt. Elmondta: az LMP azt szeretné elérni, hogy 2030-ra ne 40, hanem minimum 50 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést vállaljon Magyarország. Az LMP arra bátorítja a kormányt, hogy a szeptemberi New York-i klímacsúcson “határozott, és ha kell radikális” vállalásokat tegyen…

Read More

Új tulajdonosa lesz a Miskolc Plázának

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte az Indotek csoporthoz tartozó GSZ-Monument Kft-nek, hogy megvásároljon több, a Klepierre csoport tulajdonában lévő társaságot – derül ki a GVH honlapján augusztus 2-án közzétett határozatból. A GSZ-Monument Kft. a versenyhivatal döntése szerint a következő cégek felett szerzi meg az irányítást: Klepierre Corvin Vagyonkezelő Kft., Duna Plaza Ingatlanfejlesztési Zrt., GYR 2002 Bevásárló, Szórakoztatóipari és Vagyonkezelő Kft., Miskolc 2002 Ingatlanfejlesztési és Vagyonkezelő Kft., Klepierre Management Magyarország Menedzselési és Ellenőrzési Kft., Klepierre Trading Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A Forbes magazin szerint ezek a cégek a Corvin Plazát, a Duna Plazát,…

Read More

A kormány titkolja, hogy kik kapnak autót a nyolcvankétmilliárdos közbeszerzésből

Az uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen mintegy 82,5 milliárd forint értékű pályázatot írt ki személyautók, valamint más gépjárművek beszerzésére és szervizelésére. Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt akarta tudni, pontosan hány darab, milyen típusú autóról van szó, és hogy konkrétan kiknek vásárol 82 milliárdért gépjárműveket a kormány, mi a valódi terv. Varga Mihály pénzügyminiszter helyett azonban  az Index szerint Bodó Sándor, a foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár  válaszolt, s közölte: “A kormány célja, hogy a rendelkezésre álló eszközpark a mai kor elvárásainak megfeleljen, a közügyek ellátását a…

Read More

A miskolci Fidesz tanácstalan, nem tudja mivel támadni Veres Pált

Legalábbis a közelmúltban indított közvéleménykutatásuk ezt bizonyítja. Információink szerint telefonon arról kérdezik a miskolciakat, akkor is Veres Pálra, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatójára szavaznának-e az őszi önkormányzati választáson, ha kiderülne a jelöltről, hogy migránspárti, vagy éppen sorosista, ne adj’Isten gyurcsányista.Egészen pontosan a következőkre kíváncsiak: hogy befolyásolná, ha kiderülne Veres Pálról, hogy Soros-bérenc, hogy befolyásolná, ha kiderülne Veres Pálról, hogy Gyurcsányista, hogy befolyásolná, ha kiderülne Veres Pálról, hogy migránspárti, hogy befolyásolná, ha kiderülne Veres Pálról, hogy leromlott a Földes Ferenc Gimnázium eredménye, hogy befolyásolná, ha kiderülne Veres Pálról, hogy nem ellenzéki,…

Read More

Jött Mészáros, és rögtön fideszes genyók lettünk

Maradtak olyan újságírók a kormánykézbe került médiában, akik nem értenek egyet az új politikai iránnyal, egzisztenciális okok miatt mégsem mondtak fel. Az ottragadt újságírók egy része politikailag semleges témákban keres menedéket, de némelyikük feszegetni próbálja a határokat. Tudatosan játszanak arra, hogy kirúgják őket, miközben tisztában vannak vele, hogy ha otthagyják a lapot, képtelenek lesznek elhelyezkedni a beszűkült médiapiacon. Akik végül mégis besokallnak, sokszor pályaelhagyásra kényszerülnek. Így váltak egykori szerkesztők és újságírók turisztikai üzletvezetővé vagy németországi kamionsofőrré – írja az Abcug.hu. Az elmúlt években sorra kerültek kormányközelbe valaha független lapok, amiket…

Read More

A Duna már most is alig bírja hűteni a bővítésre váró paksi atomerőművet

Elképzelhető, hogy hamarosan csökkenteni kell a paksi atomerőmű teljesítményét, mivel a Duna vízének a hőmérséklete nem teszi lehetővé, hogy az erőmű a Duna élővilágának károsítása nélkül teljes gőzzel termeljen – írja a Mérce.hu. Már napok óta a riasztási szint, vagyis 25°C felett van a Duna erőmű feletti hőmérséklete. Ahogy arról mi is beszámoltunk, tavaly augusztusban a folyó hőmérséklete meghaladta a 30 Celsius-fokos hőmérsékletet a hűtővíz-csatorna torkolatától számított fél kilométeres távolságon, ahol a mérést előírja a jogszabály, azonban akkor az Átlátszónak kellett ezt kiderítenie, mivel az erőmű nem volt hajlandó válaszolni a…

Read More

Ha­tal­mas erők­kel vo­nult ki a rend­őr­ség, me­ne­kí­tik az em­be­re­ket a lon­doni met­ró­ból

Evakuálták a londoni Waterloo metrómegállót és leállították a forgalmat a Jubilee vonalon, miután pánik tört ki a megállóban – írja a Ripost.hu. Az utasok sikoltozni kezdtek és “az életükért futottak”, miután narancsos villanást láttak, majd három hatalmas robbanást hallottak a peronnál. “Mindenki sikoltozva rohanni kezdett, zokogtak, többen össze is estek futás közben” – írta a Twitteren egy szemtanú. Az állomást határozatlan időre lezárták, a rendőrség közleménye szerint vizsgálják az esetet. [email protected] I’m on the train just past Waterloo station where we just heard three loud bangs as we pulled out of…

Read More

Polgár Zsuzsa sakkozó hazalátogatott Magyarországra, autót bérelt, hogy rájöjjön, az autókölcsönzők mindent tudnak a kucsaftjaikról

Az Amerikában, St. Louisban élő Polgár Zsuzsa és férje a napokban hazalátogattak Magyarországra. A sakkozónő Budapesten kibérelt egy Mercedest, ugyanazt a modellt, amit Amerikában vezet, hogy több európai országot érintő túrára induljanak. Az autókölcsönzőben közölték velük, hogy a náluk bérelt autókat nem használhatják minden európai országban, majd megkapták a tiltott országok listáját, amin Románia is szerepelt – számolt be az esetről a 444.hu. Polgárék elsőként Szegedre látogattak el Lékó Péterékhez. Az eltervezett programjuk része volt, hogy elhajtanak az egyik, Szeged környéki magyar-román határállomásig, ahol a tiltás miatt a magyar oldalon…

Read More