Kitört a mobilvécé háború

Megosztás

Két rivális mobilvécé gyártó viaskodik az osztrák bíróságon Ausztriában.

A pert a Pipibox indította riválisa, az Öklo ellen, mivel az szerinte nem kezeli megfelelően a vécéiben összegyűlt, emberi fekáliát.

Az Öklo, mint neve is mutatja, a mobilwc-k környezettudatos fajtáját testesíti meg, fából készült bódéiban az emberi ürüléket a megszokott öblítés helyett elég fűrészporral leszórni, majd otthagyni (lásd fenti képünket). A versenytársaknál ugyanez egy vegyszeres öblítéssel végződik.

Gottfried Stark, a Pipibox vezérigazgatója az osztrák közszolgálati rádiónak azt mondta, “nagyon zavarta”, hogy nem tudja, riválisa mihez kezd ezután az összegyűjtött fekáliával. Mint mondta: “az emberi ürülékben lehetnek kórokozók, drog- és gyógyszermaradványok. Emiatt nagyon fontos, hogy ennek kezelését a törvényi előírásoknak megfelelően, adekvát módon végezzék.”

Az osztrák törvények szerint az emberi ürüléket tilos komposztálás céljára felhasználni – a Pipibox szerint azonban az ökológiai mobilwc kezelője ezt nem tartotta be, ezért perelték be őket. “Még mindig elérhetőek olyan dokumentumok, amikben az Öklo klienseinek azt ígéri, hogy az általuk begyűjtött ürüléket komposztálják, és ezt nem átallják még a wc-ikbe is kifüggeszteni” – tette hozzá Stark.

Az Öklo eközben fenntartja, hogy az általa összegyűjtött végterméket csakis teszt-jelleggel komposztálta, mely ötletével egyébként környezetvédelmi díjat is nyert. A cég alapítója, Niko Bogianzidis szerint “a fekáliát nagyrészt a szennyvízkezelőhöz vagy biogáz erőmővekhez szállítjuk. Komposztáltuk is, de soha nem adtuk el vagy adtuk át másnak. Ezt csakis teszt-jelleggel végeztük, saját céljainkra.”

Mint mondják, bíznak benne, hogy az osztrák törvény hamarosan megváltozhat, és ezután már semmi akadálya nem lesz annak, hogy az emberi ürüléket trágya formájában továbbadják és felhasználják.

A bíróság első fokú ítéletében az Öklo javára döntött, ám a Pipibox fellebbezett, ezért most a bécsi Legfelsőbb Bíróság fogja tárgyalni az ügyet. Iparági becslések szerint egyébként 15-20 mobilwc cég van az osztrák piacon, mely évről évre versenyképesebb terület.

hu.euronews.com

Megosztás

Related posts